Karibi Arany

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Megérkeztünk a misztikus szigetre. Már messziről látszik, itt jóval nagyobb, exkluzívabb paloták épültek, mint a plebs által lakott Bequián. Bójára kötünk, nincs marina. Hamarosan érkezik a kikötő ügyelet, háromszor annyit fizetünk, mint a többi szigeten, ebből is látszik, hová kerültünk.

A parton hófehér homokos strandok, pálmaligetek terülnek el. Újabb giccses fotók vannak kilátásban. Lehet még ezt fokozni?

Laca elkéri Ricsitől a kétszemélyes kenut, hozzáfognak felfújni. Ez nem egy beülős kenu, csak egy sima lap, mint egy szörfdeszka, két deréktámasszal és lábtámasszal. Kis szerencsétlenkedés után sikerül elindulniuk, kieveznek a partra. Egy ideig figyeljük őket, felborulnak-e a törőhullámon, de Laca ügyesen kezeli a kenut, szembefordul a parttal és áttöri a hullámot.

Mivel semmi műsort nem látunk, elfoglaljuk magunkat mással. Van aki tölt még egy italt, én pedig lejövök a fedélközbe, megírom a naplót. A hullámok erősen ringatják a hajót, mert nem egy öbölben vagyunk. Kicsit émelyeg a gyomrom, ma már nem vettem be bogyót a rosszullét ellen. Meg lehet ezt is szokni gyorsan. Sok esemény nem történt velünk, így gyorsan meg van a napló.

Kiabálás van a fedélzeten, hívnak engem is, hogy jöjjek fel. Mi a műsor, mit látunk? Szilvi kiúszott, és míg a gyerekek romantikáztak a parton, elhozta a kenujukat, imbolyogva evez visszafelé. Ekkor kerülnek elő Lacáék, értetlenül nézik, hogy sehol a kenu. A hajóról nevetjük őket, mikor idepillantva Laca észreveszi, ki vitte el a kenut. Két kézzel mutatja, mit gondol magában. Vetkőzés, ebből úszás lesz.

Jót mulatunk azon, hogy Laca beúszik a hajóhoz, visszaszerezni a ladikjukat. Milyen lovagias, mondja Norbi, bejön és visszaviszi a csónakot a Cuniért. Dehogy lovagias, csak ember rá nem veszi a lányt, hogy ideússzon, ezt tudja Laca is.

Hamarosan naplemente, el kellene dönteni, mi legyen a program a nap hátralévő részében. Senki sem siet, a hangulat már emelkedett, hála a mai alapos bevásárlásnak. Timi hajat szeretne mosni, nem jön ki a partra. Ahhoz már egyébként is késő van, hogy egy sziget túrára elmenjünk, talán holnap reggel. Amire szerintem kevés az esély, mert Ricsi legkésőbb 10 órakor ki szeretne hajózni. Kata hamarabb fog hazautazni, őt előbb ki kell jelenteni Bequian, utána elvinni Kingstownba. Hogy mindezt biztonsággal meg tudjuk tenni ma, nem tölthetjük itt az egész délelőttöt.

A mai vacsora tervek szerint egy lecsó lenne, ehhez vásároltunk be, megy az egyeztetés, hogy most főzzük meg és utána szálljunk partra, vagy előbb menjünk be, és majd este megfőzzük. Már látom, hogy addig fogunk ezen tanakodni, hogy végül egyikből sem lesz semmi. Én minden esetre be szeretnék menni, sétálni, kicsit körbenézni, ha lehet még a világoson. Ricsi vízre teszi a dingit, majd Sanyi apu és Kata társaságában partra szállunk. Sétálunk egy kicsit a parton, a strandon a pálmafák között. Nem rossz hely ez sem, meg kell hagyni, már egy kicsit túlzottan művi. A szigetet, mint írtam, pár kőgazdag híresség birtokolja, mi csak megtűrt látogatók vagyunk itt. A parti lakosok a személyzet részét képezik, nincs igazi helyi lakos. Nincs bazár, a boltok is túlságosan rendezettek, az eladók, a pincérek úgy néznek ki, mint a libériás inasok.

Fél óra múltán, mikor elkezd sötétedni, beülünk a mólón lévő bárba, ki a víz felőli végére, inni egy italt. Az árak is mutatják, nem hétköznapi helyen járunk. Katának fáj a gyomra, gyógyszer gyanánt valami erőset kér, én inkább iszom egy Coco Baley’s Express fedőnevű kávés koktélt, a lelassulás ellen. A többiek még sehol, pedig már besötétedett. Rádiót elfelejtettünk hozni, arra számítottunk, hogy jönnek utánunk, így a dingit sem tudjuk hívni.

A rumos kávém egész finom, de Katának nem ízlik az ital. Azért csak legyűri, de innánk még egy másikat. A Sex on the Beach-el szemezgetnek, de Sanyi inkább egy helyi specialitás mellett dönt, Hurricane David, vodka és kétféle rum. A pincér ingatja a fejét, ez egy nagyon erős ital, ettől kacsázva fogunk menni. Na több reklám sem kell, így már biztos, hogy azt kérünk.

Már majdnem elfogy ez is, tényleg erős ital, de még semmi hír a hajóról. Mennénk vissza lassan, mikor észrevesszük, hogy sötétek a hajó fényei. Kisvártatva megjelenik a dingink a móló fényeinél. Ha eddig nem sejtettük volna, már távolról halljuk, hogy mivel tölthették az időt a hajón. Imbolygó járással szállnak partra, Szilvit már támogatni kell, annyira jó a kedve. Megszédítette az erős hullámzás, úgy lehet.

Vastag füstcsóvát eresztve, vidám hanggal érkeznek az asztalunkhoz, majd rögtön szervezkedni kezdenek, hogy toljunk össze asztalokat, üljünk egy helyre. Az inasok már ugranak is és teszik a dolgukat. Nekem nem sok kedvem van a füstöt szívni, elég a hajón folyamatosan, így inkább kihúzódok az asztal végére. Sajnos azonban a szél forog a terasz teteje alatt, mint ahogy a hajón is, így nem tudom magam kihúzni a füstölőből. Valahogy most nagyon zavar, inkább a tenger sós illatára vágyom, ezért kisétálok a móló sarkára, onnan nézem a part fényeit és Ladánybene 27-t hallgatok. Kell egy ház, az óceán partján…

Az újonnan érkezettek italt rendelnek, megy a tanakodás, mit igyanak. Az itallapon van közel 40 féle koktél, nem egyszerű a választás. Norbi rászól Szilvire; Szilvike, vedd figyelembe, hogy be vagy baszva, ezért arra kérlek, minden második körből maradj ki! Ez kiváltja a társaság hangos nevetését. Timi is hangosan ossza az észt, eddig visszafogottabb volt a hajón, de úgy látom, eljött az ideje, hogy ő is szétcsapja magát.

Az ital meghozza az étvágyat, az is tisztán látszik, hogy a lecsót elvitte a dagály, így rendelünk egy lobstre soupot. Pontosabban csak a többiek, én imaradok ebből a körből. Italt sem kérek már többet. Ezzel is egyedül maradtam.

Telik az idő, emelkedik a hangulat, vagy inkább csak a hangerő, mert a hangulat már eddig is a tetőfokán volt. Beáll a kalamolós, italdöntögetős fázis. Norbi egy Sex ont he Beach-et iszogat, de valami erősebbre vágyik, ez elég nőies. A Hurricane Davidet ajánlom neki, rendel is belőle. Mikor megkapja az italt, kimegy a toalettre, de előtte a két poharat Katára bízza, nehogy Szilvi lecsapjon rá. Mire visszajön, Szilvi előtt egy tele pohár. Mondtam, hogy ne add oda neki, szól Katára, de kiderül, mindkét pohara megvan a megőrzőben. Ezt bebuktad Norbi!

Megérkezik a leves is, a libériás inasok olyan mozdulatokkal szolgálják fel, mintha legalább is a Hilton éttermében lennénk, nem egy parti mólón. Drága lesz még ez a leves! Az ízét egyöntetűen dicséri a társaság, kicsit a hazai halászlére emlékeztet, de hangsúlyos homár ízzel. Még egy órán át megy a dáridó, már nagyon unom, megkérem Ricsit, vigyen vissza a hajóra, aztán majd kijön a többiekért. Kata és Sanyi is jönnek. Fizetünk a pultnál, erre a többiek is szedelőzködnek, pedig maradhatnának még. Szilvi viszi a prímet, ketten támogatjuk a mólóhoz, de nem akar jönni, majd Norbival. Kata aggódik, hogy itt hagyjuk, még beleszédül a vízbe, de amikor letottyan a mólóra és ülve marad, akkor megnyugszik.

Kiérünk a hajóra, majd nem sokkal utánunk megérkezik a másik fuvar is. Hangos a társaság, úgy látom nem lesz itt alvás. Kata és Sanyi elvonulnak, próbálkoznak azért. A többiek már rakják is ki a bárpultot, zenét, bömbölőre. Azon megy a vita, hogy tucc tucc legyen, vagy valami rockosabb. Jól fogy a szesz, bár a legnagyobb probléma, hogy nincs meg a barna rum. Pedig volt két üveggel és csak egyre emlékeznek, hogy megittak. Valahol benne lesz a hűtő kupijában, leszorulva az aljára. Laca nem találja, adja hírül. Timi, akinek szintén megjött a hangja, bár eddig sem a némaságáról volt híres, lemegy, hogy majd ő megkeresi. A lépcsőnél viszont problémái akadnak, Laca alig bírja lent hárítani.

A barna rum viszont nem lett meg, így marad a fehér, ami viszont 80 fokos. Én közben felhozom a takarómat, párnámat és lefekszem a helyemre. Igaz, alvás nem lesz, mert a zenbe bömböl, amit csak Timi és Szilvi űberel, úgy visítanak, mint a szopós malac, mikor a fogát szedik. Norbinál is beállt a bunkó fázis, direkt rám irányítja a hangszórót, hogy ne maradjak ki, hangosan szid, hogy milyen társasági ember az ilyen. Ezzel sem hoz zavarba, nyugodtan relaxálok, a csukott szemen keresztül is látom, hogy villog a vaku, készülnek a bulifotók. Timi visít, hogy valami magyar zenét keressenek, Kómár Lászlóban maradnak, konszenzussal. Dübörögnek a táncoló fekete lakkcipők.

Timi ütődik ki elsőnek, Laca lecipeli a kabinba. Ettől már csökken kicsit a hangerő, Szilvinél beállt a csendes cigarettázós fázis, láncban gyújt egyikről a másikra. A kettő között egy-egy rumos kólával szeparál, de csak azért, hogy ne maradjon füstös íz a szájban.

Lassan elcsendesedik a fedélzet, mert elfogyott minden ital. A pusztítás nyomait itt hagyva vonul le a társaság maradéka. Mintegy végszóra, erős hullám kerekedik, hangos csörgéssel repülnek a poharak, dőlnek az üres üvegek. Szilvi és Norbi visszafordulnak, gyors elpakolásra. Sok mindent már nem kell levinni, nem maradt semmi.

Még vagy 20 perc, és végleg elcsendesedik a hajó, az eddigi relax alfa fázisból én is álomba merülök végre. Jóéjt!

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Jelenleg itt vagyunk, innen indulunk tovább Mustique szigetére, délkeletre: http://g.co/maps/mndgd   

Este akkora szél volt, hogy ki kellett kötni magamat a fedélzetre, nehogy levigyen, míg alszom. Hajnalban arra ébredtem, hogy valami iszonyatosan zörög. Sanyi apu jött fel a másik padra aludni, horkolt, mintha csapágyas lenne. Sokáig nem tudtam tőle visszaaludni.

Szokott időben ébredtem, lejöttem a fedélközbe, bekapcsoltam a gépet. Elindítottam feltölteni a tegnapi fotókat és a hozzá tartozó szöveget. Mivel itt van internet, folyamatosan mennek fel a képek és a történetek, nem vagyok lemaradásban. Majd fogok ezután, mert ma kihajózunk. Mustique szigete a cél, apró sziget Bequiatól délkeletre, 2-3 óra lesz az út. Ide látszana, ha nem a sziget túloldalán lenne.

Előtte még be kell vásárolni, mert arrafelé nem lesz lehetőségünk. A sziget kőgazdag hírességek tulajdona nagy részt, Mick Jagger, Tommy Hilfiger, és társaik birtokolják. Marad valami kis rész a plebsnek is, ezt nézzük meg. A vásárlás viszont nem a mi pénztárcánkhoz való, így itt tankolunk fel a következő napokra.

Kinn a parton az első dolgunk a reggeli koktél és a telekommunikáció. Ez így megy párhuzamosan, szürcsölgetjük a Bush Wackert és netezünk. Most nem tart olyan sokáig, mint első nap, így hamar indulunk a piac felé. Emlékül még készítek egy fotót, egy Bush Wacker a világ.

Szilvivel megállapodtam, külön választotta a hajókasszát étel és ital részre, utóbbiban nem veszek részt. Nekem már sok, utazás előtt elfelejtettem előjegyeztetni magam májátültetésre, vigyáznom kell rá. Meg valakinek a blogot is vezetni kell, különben honnan tudják a többiek, mi történt velük.

A csapat eleje előre siet a piacra, mi Ricsivel beugrunk a hajós üzletbe szájat tátani, nem akarunk venni semmit. Utána a könyvesbolt és ajándék boltban nézzük meg egy helyi iparművész bálnacsontból faragott bicskáit, amelyeket horribilis áron meg is vásárolhatnánk.

Még lemegyünk a halpiacra, de zárva van, ma nem volt nagy fogás, gyorsan elfogyott az áru. Visszafelé a szupermarketnél érjük utol a társaságot, hosszasan és alaposan vásárolunk. A közös kaját megveszik Szilviék, de magamnak vásárolok tejet, müzlit, helyi szárított gyümölcsöket.

A csapatellátmány nagy dobozokba, szatyrokba kerül. Hogy ne kelljen cipelni, Kata beülteti Sanyit és Norbit a csomagokkal egy iránytaxiba. Csak épp azt felejtik megkérdezni, merre megy a taxi. A többiekkel gyalog visszaindulok a mólóhoz. Útközben az egyik kofától még veszünk pár zöldséget, gyümölcsöt.

A móló talán 300 méterre van, gyorsan odaérünk. A taxisok sehol, rádión próbálunk kapcsolatba lépni, de semmi válasz. Hogy a várakozás percei gyorsabban teljenek, még egy koktélt rendelek és egy utolsó telefonhívásra is sor kerül. Kb. fél óra múlva megszólal a rádió, Norbi keres bennünket. Eddig a sziget túloldalán voltak, nem volt térerő. A gyalog öt perces utat sikerült 40 perc alatt teljesíteniük taxival. Nem rossz idő, de legalább nem kellett cipekedniük.

Ricsi kifuvaroz bennünket a hajóra, elrakodjuk az ellátmányt és még egy utolsót strandolunk, uszikálunk. Hamarosan szedjük a sátorfánkat, de előbb még odamotorozunk a benzinkúthoz. Ez egy nagy komphajó, lehorgonyozva az öböl bejáratánál. Itt vizet, gázolajat és benzint vásárolunk. Húsz percet töltünk itt, majd tovább haladunk kifelé az öbölből. Ricsi elkezdi összegyűjteni a búvárszemüvegeket, előhozza a kincstári tartalékot is. A közelben van egy elmerült roncs, nem mélyen a víz színe alatt, akit érdekel, snorkelezhet egyet. Természetesen kíváncsi vagyok rá, veszem a saját szemüvegem és már a vízben is vagyok. A hajó legmagasabb pontja talán három méter mélyen lehet, könnyedén elérhető. A roncsjelző bója kötelével gyorsan le tudunk merülni, így közelről nézhetjük, ahogy a hajó orra eltűnik a mélységben.

Miután mindenki kibúvárkodta magát, indulunk a sziget déli vége felé. Mustique a túloldalt van, megkerüljük a szigetet. A szél délies, így vitorlával most nem sokra megyünk. Majd ha leértünk a sziget végébe és délkeletre fordulunk, akkor tudunk vitorlát bontani, de végig használjuk a motort is. Az ég kicsit felhős, megszűri a napot, ideális a barnulásra, nem éget és nem forral fel. Egyébként is, a szél kellemesen hűsít. Kimegyek a hajóorrba és lefekszem a felfordított bocira, ügyelve arra, hogy fürdőruha nyom ne maradjon. Időnként a hajó felfut egy nagyobb nullámra, ilyenkor hűsítő permetet vág fel a deckre. Sikerül kicsit elaludnom, felhők ide, vagy oda, megkapott a nap rendesen.

Mikor felébredek, Ricsi épp leeresztett egy bóját kötélen, Laca már húzatja magát a vízben. Nekem sem kell sok biztatás, ugrom utána, ilyen mókából nem maradok ki. Majdnem eltaktikázom a víz alatt, épp a kötél végénél bukkanok fel, alig tudom elkapni a bóját. Gondban lennék, ha ezt elvétettem volna, mert a hajó halad, utolérni nem tudnám. Mire a kapitány szélbe áll, jól eltávolodna a hajó, így jókora úszást lett volna a hiba ára.

A sodrás igen erős, a farhullámok között alig kapok levegőt, húzom magam vissza a hajó felé. Bohóckodunk még egy kicsit a kötélen, a lábammal tartom és kiemelkedek a vízből, próbálok ráfeküdni a vízre. Néha egy-egy nagyobb hullám elkap, köpöm a vizet. Elég a gyereknapból, kimászom, de alig bírom a lábam feltenni a létrára, olyan erős az áramlás.

A fedélzetre érve visszafekszem kicsit a bocira szárítkozni. A többiek közben uzsonnáznak, hívnak engem is, de inkább kihagyom. Túl jó volt a koszt az elmúlt napokban, ebből is vissza kell venni, nem csak az italból. Behúzódok az árnyékba, mert érzem, hogy sokat voltam a napon. Lekentem magam testápolóval, itt pihegek az árnyéktető alatt. A szigetek között kicsi a távolság, amint kikerült Bequia takarásából, már látszik Mustique, egy óra múlva el is érjük.

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Megvirrad, a többiek is felélednek. Katával és Norbival kiülünk a fedélzetre. Befut egy csónakos árus, de horribilis áron adná a péksüteményt, ezért úgy döntünk, nem kérünk, kimegyünk inkább a partra, bevásárolunk, reggelizünk. Ezt a bejegyzést még nem töltöm fel, kaptatok elég olvasni valót.

A parton az első utunk, hová máshová, a Whalebonerba vezet. Ma jobban figyelek, kilesem a Bush Wacker receptjét. A második csónakkal mentem, addigra a többiek már bele vannak feledkezve kütyüjeikbe, mindenki vadul internetezik, Skype-ol. Itt van internet, a hajón már nem látják a kézi készülékek, csak a laptopom. Az is határeset. Kikérem az italom és én is beállok a sorba, telefonálok a hazaiaknak.

Egy óra után nekem már elég a telekommunikáció, mennék tovább, felfedezni a szigetet. A többiek nem is mozdulnak, így egyedül indulok a központ irányába. Útközben betérek az egyik kávézóba egy erős feketére. Csinos csoki baba a csapos lány, folyton mosolyog, mint mindenki errefelé. Nem megjátszásból, tényleg szívből, Mosolyország, így szeretlek!

Az utat végig állják a taxisok, pickupok párnázott padokkal, sziget túrára invitál mindegyik. Maga a sziget egész apró, de mint ahogy egy vulkanikus szigethez illik, dimbes-dombos, kinek van kedve ebben a párás melegben hegyet mászni. Az egyik bizalomgerjesztő kinézetű sofőrrel leállok alkudozni, mutogatja a térképen, merre vinne, mennyi lesz az ár, hét embernél már jókora diszkontot is ad. Csak kössünk végre boltot. Mondom, visszamegyek a többiekért és megkérdezem, mi a tervük. Rádión hiába is próbálom hívni a társaságot, nem azért van náluk, hogy bekapcsolják. Még lemerül a végén!

Visszaérek a mólóhoz, elmondom, mit találtam, ez elnyeri a társaság tetszését. Lassan befejezik a kütyüzést és indulhatunk. A blogot olvasták, éppen, hogy megtudják, ki mit csinált az elmúlt napokban. Mindenki keresi saját magát a történetben, majd igyekszem többet beleszőni a többiek történeteiből is.

Útközben elmegyünk egy anglikán templom mellett, a csajok bemennek megnézni. Norbi közben leáll alkudozni egy taxissal, akitől megkapja ugyan azt az alapárat, amivel én is kezdtem korábban. Innen kezdve hajthatatlan, csakis ezzel mehetünk, mert még alkudozunk egy fél órát és máris jobban állunk. Hiába mondom neki, hogy 100 méterrel feljebb van az állomás, több tucat taxi közül választhat, jobban alkudozhat, mint az egyből egyel, hajthatatlan. Mindegy, legyen meg az öröme neki is, csak menjünk már.

A túra kb. két óra, felmegyünk két kilátóhoz, majd a túra végén egy teknősfarmot tekintünk meg. Ez az általános túra útvonal, gyakorlatilag be is járja a sziget összes útját.

Meredek kaptatón jutunk fel az első kilátó pontba, Fort Hamilton 300 láb magas hegyére. Nem röhögni, ez bizony kemény 100 méter, ellenben viszont éppen elég volt ahhoz, hogy az itt lévő ágyúkkal védelem alatt tartsák Port Elizabeth kikötőjét. Csodálatos kilátás nyílik az öbölre, megtaláljuk a saját hajónkat is.

Miután elkészültek a kötelező fotók, elindulunk a második állomásra, a Diamond nevű helyre, ahonnan egyszerre lehet látni a sziget két oldalát, az Atlanti óceán és a Karib-tenger felőli részt. Útközben megállunk, egy kikötött kecskénél, sofőrünk dob neki egy csokor sárga virágos növényt. Mint kiderül, ez a saját kecskéje, enni hozott neki, ha már erre jár. A kecske boldogan esik neki, biztos szereti. Látjátok, mondom, virágot hozott neki, estére biztosan lesz szex.

Megérkezünk a második kilátó pontra, ami valójában egy félbe maradt ház lapos teteje. Innen nézzük a két vizet. Nem vagyok nagy tengerész, nekem egyformán nagy víznek tűnik mindkettő, meg sem tudnám különböztetni, ha nem mondja a sofőrünk. Valami differencia csak van, ha már máshogy nevezték el őket, ezt diktálja a logika.

Fotók elkészültek, indulunk lefelé. Kati már nagyon szomjas, de a ponyva alatti melegben a többiek is ki vannak tikkadva. Meglátunk egy éttermet az út mentén, Laca már dobol is a kocsi tetején, stop, stop!

Kis kövezett ösvény vezet be az étterembe, ami egy nagy félhomályos, hűvös hodály. A másik oldala egyenesen a tengerpartra nyílik. Itt áll leesik, szó bennakad, amit látunk, az egy képeslap. Ráadásul a giccses fajtából, napfény, azúrkék víz, hófehér homok, pálmafák. Azonnal letáborozunk, innen nem mozdulunk tovább! Már pózolunk is, készülnek a fotók, amiket eddig csak drága katalógusokban láttunk. Ha nem én lennék, el sem hinném, hogy ez én vagyok itt, lazán a pálmának támaszkodva! Az arcomon lévő vigyor annak a 3 dolláros nagy pohár rumpuncs koktélnak szól, amit az imént toltam a fejembe, mert szédültem a látványtól.

Az étterem oldalában bérelhető kis bungalók vannak. Rákérdezünk, ki lehetne-e venni, vajon talán? Természetesen, $40 per szoba egy éjszaka, plusz $10 fejenként a büfé reggeli. Itt, a parton felszolgálva! Csak idejutni nehéz, de itt már könnyű a boldog élet. Irigy vagyok, sárgulok, hmmm.

Lassan indulnunk kell, nehéz szívvel kerekedünk fel. Láttunk sok szép helyet ezen a vidéken, de ez most mindent visz. Ide vissza kell még jönni, hosszabb időre! Sofőrünk mosolyogva fogad, neki mindegy, hol telik le a bérelt idő. Sajnos azonban a teknősökre már nem maradt, így visszaindulunk a kikötőbe. Ebédre lobstert szeretnénk, homárt ígértünk magunknak. Megkérjük a sofőrt, hogy vigyen el egy jó étterembe, ahol van friss lobster. Fort Hamilton felé indulunk, de csak fél útig megyünk. Az út mellett egy nagy étterem, páratlan panorámával az öbölre. Norbi hátra marad, kifizeti a sofőrt, mi addig a bejárat melletti medencében lévő halálra ítélteket fotózzuk. Itt biztos friss a homár, baj nem lehet.

A terasz szélén foglalunk el egy nagy asztalt. A kiszolgálás első osztályú, egyenruhás pincérnők sürögnek forognak körülöttünk, miközben az öböl panorámájában gyönyörködünk. Az étlapot tanulmányozzuk, már készülnek a rumpuncsok. Helyi specialitás, Ti Punch, fehér rum, lime, szerecsendió. Az íze annyira nem jön be, de nem mondom, hogy rossz. Az ereje viszont megvan, érzem.

Egységesen homárt rendelünk, egy-egy közepes felet. Különböző mártásokkal rendelhető, a többiek a fokhagymásat kérik, de én erre érzékeny vagyok, így a rumos-borsos változat mellett döntök. Lacáék kérnek még hozzá egy homár levest is, ki vannak éhezve. A köret is érdekes, kenyérgyümölcs, bredfruit, amely az étterem melletti fákon terem. Semmit nem bíznak a véletlenre, a rákok a medencében, a köretet adó fa az udvarban, még talán rumfőzdéjük is van. Igazi önellátó étterem, amit lehet, maguknak termelnek.

A személyzet térül, fordul és már előttünk is a megrendelt aperitif. Emeljük poharunk azokra a homárokra, akiket épp most húznak ki a medence vizéből, hogy asztalunkon végezzék. Iszogatunk, gyönyörködünk a panorámában, szorgalmasan készítjük a fotókat. Hamarosan érkezik a leves, színe annyira nem bíztató, de aki kóstolta, az dicséri.

Kis idő múltán érkeznek az áldozatok is, különböző formában. Amilyen jól néznek ki, olyan finomak is. Hibátlanul elkészítette a szakács, ami nem egyszerű dolog. A homár olyan, mint a steak, könnyű elrontani. Elkészítem az ételfotókat, látjátok, még most is ti jártok az eszemben, csak hogy le ne maradjatok valamiről. Olyan vagyok, mint egy hadi tudósító. Remélem, értékelitek! Hálából tessék szorgalmasan kommentezni, legyen valami olvasni valóm otthonról. Hiányzotok nagyon! Na jó, de egy kicsit tényleg.

Amikor azt hittük, végeztünk a halotti torral, még odajönnek a pincéreink és megmutatják, mit hagytunk az asztalon. Rutinos mozdulatokkal használják a rákpáncél törőt, és szabadítanak ki még hatalmas darab finom rákhúsokat rejtekükből. Csak ezzel jól tudtunk volna lakni, de a javát már betoltuk. Nem is tudja mindenki elfogyasztani az adagját. És ez csak egy közepes homár fele volt! A képek között láthatjátok, milyen az, amikor felüti fejét a vész a homárok között. Tájkép csata után.

Kérjük a számlát és fizetünk. Búcsúzóul kapunk még egy pohár rumot grátisz. A pincérnő három féle ágyas rumot hoz ki, vaníliás, narancsos és lime ágyazás közül választhatunk. Én a vaníliást kérem, finom, lágy ízt adott a rumnak a benne úszó maréknyi vanília. Azok a fűszerek, amelyeket otthon aranyárban veszünk, itt olyanok, mint nekünk a kapor. Az egyik képen az a sok kis apró piros bigyó a karton ládában – aki olvasta a korábbi beszámolókat felismeri – szerecsendió. 

Visszafelé gyalog jövünk, de nem jutunk tovább az első helyi kocsmánál. Szertartásos rumivás van készülőben. Én már jövök lefelé az anyagról, ezért kihagyom. Sanyi apu is rosszul volt tegnap este, ma tartózkodik. Ezért is olvassák útitársaim a blogot, nem mindenki emlékszik pontosan minden apró részletre. Van akinek akár 3-4 órányi apróság is kimarad, csak abból vágja, hogy történt valami, hogy a többiek pukkadnak a nevetéstől, mikor szóba kerül a tegnap este. Hálátlan szerep a tudósítóké, észnél kell lenni. Hová lenne akkor a történelmi hűség! Naugye…

Sanyi apu, Kata és én, otthagyjuk az italozókat és elindulunk a kikötőbe, hogy útközben még zöldséget, gyümölcsöt vételezzünk a helyi piacon. Itt van az is két sarokkal lejjebb, gyorsan odaérünk. Benn az árusok, mint a legyek, úgy meglepnek, már pakolják is a szatyorba, amire ránézünk. Sanyi apu gyámoltalanul pislog négy árus kereszttüzében, mindjárt megvetetik vele az egész piacot, csak pakolják elé a gyümölcsöket. Én közben Katival összeszedek egy lecsóhoz valót, paprika, paradicsom, hagyma, de bekerül egy kis gyümölcs is. Meg lehet unni a lobstert, tengeri herkentyűt, kellene valami hazai íz, amit gyorsan össze lehet dobni. A nagy forgatagban persze úgy átvágnak bennünket, ahogy egy turistát illik, legalább dupláját fizetjük, mint egy helyi lakos, de talán a háromszoros szorzóval sem tévednék nagyot. Így van ez mindenütt, nem jártam még a világnak olyan szegletében, ahol a piaci kofa becsületes lett volna az idegennel. Ez az egy közös bennük. Ha ráadásul világít felettünk a „BALEK” felirat, akkor esélytelenek vagyunk. A miénk villog is, nagy nyilakkal mutat ránk. Ez van, legyen egy jó napjuk, szólal meg bennünk a megintátbasztak érzés, amit próbálunk jótékonyságnak beállítani. Húzzunk innen, ne röhögjenek sokáig rajtunk. Egy EC kb. 90 forint, jóval kisebb számokkal kell kalkulálni, olcsónak tűnik, hogy valami 5, vagy 10 pénz, csak amikor beszorzod, akkor derül ki, hogy mégsem volt ez olyan jó bolt.

A kikötőbe visszaérve rádión hívjuk Ricsit. Kicsit szétszóródunk, Lacáék még átmennek a bícsre, szívecskét rajzolni a homokba. Fiatalság, bolondság. Én már eléggé elpilledtem, ezért inkább mennék a hajóra. Aludni szeretnék, de leülünk beszélgetni, közben csetelek, válogatom a képeket a bloghoz. Eltelik az idő, mielőtt lemegy a nap, még úszom egyet. Újabb giccsparádé; Úszom a vízben, mögöttem a karibi napnyugta.

Legyen is elég ez mára!

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Útközben feltámadt a szél és hozott esőt is. Ricsi kiadta a parancsot, aki nem akar megázni, húzzon le a kabinokba, mert két perc múlva ömleni fog az eső. Csakugyan úgy lett, bár elég volt neki másfél perc is. Páran vettek fel esőkabátot és kiültek, de látni nem lehetett, úgy zuhogott.

Talán fél órányira lehettünk Bequia-tól, hamarosan bevontuk a vitorlát és motorral álltunk be az öbölbe. Hatalmas öböl, a hajók bójákra kötnek ki. Az eső még mindig esik, bár jelentősen csökkent intenzitással. Megjön a segítőnk, aki miután feladta a bója kötelét, rögtön az üzletre tér. Van nála minden, a cigarettától a fehér porig, de ezeket most kihagyjuk. Nem kéreti magát, elhúz a következő érkező hajóhoz.

Az öbölben számtalan hajó van kikötve, de szerencsére mi találtunk egy partközeli helyet, közel a város központi részéhez. A boci motorja kicsit betegeskedik, a váltójával van gond, csak alapjáraton tudunk vele menni, mert megszalajt, ha nyomjuk.

Kinn a parton első utunk a Bálnabordába vezet, ahol egy bush wacker, vagy hasonló nevű italt nyomunk. Ez nem kispályás koktél, fél deci barna rum, fél fehér (a 80-s), fél whiskey, fél Baley’s, és még két másikból is, amit nem tudtam beazonosítani. Mindezt kókusszal és jéggel turmixolva. Emberes adag, azonnal tetőfokára hág a hangulat, különösen, hogy páran már a partraszálláskor sem küzdöttek kiszáradással.

Nekem már így is sok, így ma kihagytam az alkoholt, ez a koktél bőven elég. A többiek nem így gondolják, Sanyi és Norbi is erősködik, hogy mindenkinek inni kell és jól érezni magát. Kisebb konfliktus kerekedik ebből, így inkább leválok a társaságtól és kiülök a partra nézni a naplementét. Sajnos azonban ebből a zárt felhőzet miatt semmi sem látszik.

Kis idő után felkerekedünk és átmegyünk egy helyi étterembe, ahol nem turistáknak sütnek faszénen kreol csirkét, szárnyat, combot. Leadjuk a rendelést, majd a várakozás terheit csökkentendő egy üveg rum és némi kóla kerül az asztalra. Ebből sem kérek, ami újabb konfliktust okoz a társaság hangosabb részével. Kerülendő a további vitát, miután elfogyasztottam pár csirke szárnyat, visszamegyek a kikötőbe és leülök a partra. Próbálok kicsit aludni, de a székek igen kényelmetlenek. Az eső már rég elállt, kellemes illatot hoz a szél. Relaxálok, nézem az öböl mentén a fényeket. Számtalan európai költözik ide, nagyon kedves hely. A kikötőben megszámolni sem lehet, hányféle náció hajója horgonyoz. Magyart nem látok közöttük, magunk vagyunk. Ennek ellenére, bizonyos vagyok benne, van más magyar is a szigeten.

Megérkeznek a többiek, van akit támogatni kell, van aki már aludt egyet, kiadta a mérgét. Ricsi visszavisz az első körben a hajóra, Lacáék Szilvivel még beülnek a Whaleboner-ba egy italra. A hajóra érve felébredek, leülök netezni. A kikötői wifi gyengén, de kiér ide, ezért is jó, hogy a közelben találtunk helyet. Felraktam pár sztorit, a többit majd reggel.

Megérkeznek Lacáék, jó a kedvük, a szöszi baba is visít, mint a szopós malac. Kirakják a hangfalakat, szól a tucc tucc. Már megint a hálószobámban báloznak, de nem baj, még netezgetek kicsit, itt még éjfél sincs. Letöltöm a képeket a fényképezőgépekről, válogatom, miket rakjunk fel. Sajnos sem a sávszélesség, sem a tárhely mérete nem teszi lehetővé, hogy mindent kirakjak, majd otthonról pótolom. Most csak a legjellemzőbbeket szedem ki, amelyek illusztrálják a szöveget.

Az eső ismét elkezdett cseperegni, többen aludnának, így véget ér a diszkó a fedélzeten. Lezavarom a nyulakat az odújukba, rángassák onnan a hajót. A hajó pár perc alatt elcsendesedik. Kellemes meleg van, de bekészítem a vastagabb takarót is. Az eső most elállt, de lóg a lába, ezért behúzzuk a decket. Hajnalban feltámad a szél, fúj rendesen, erre ébredek. Meg arra, hogy Norbi húzza másik padon a lóbőrt, horkol izomból. Gondolom a kabinban olyan fulladt a levegő, hogy inkább felköltözött ő is. 

Megigazítom a takarómat, mert levitte rólam a szél. Nincs rá nagy szükség, mert kellemes meleg van, csak épp annyira kell, hogy ne érjen a huzat. Szerencsére az eső teljesen elvonult felőlünk. Kis fészkelődés után visszaalszom, fél hatig. Ennyi elég is. Még sötét van, felhős az ég. Lehúzódok a fedélközbe és az olvasólámpa fényénél kicsit írom a naplót egy kávé mellett, közben elkezdem feltölteni a fotókat. Lassú a net, csak csordogálnak.

Hajnalban erős szél volt, ringatta a hajót erősen. Négy óra körül ébredtem fel, amikor nagyon feltámadt, zörgette a horgonyláncot, ahogy rángatta a hajót. Először azt hittem, a jacht szomszédunk készül indulni, de ez téves felvetés volt. Kicsit még nézelődtem, majd visszaaludtam. Jó meleg volt, egész éjjel takarózni sem kellett szinte, legfeljebb csak a szél miatt.

Fél hétkor keltem, majd kicsivel később Kata is előkerült. Készítettem egy kávét, de csak magamnak. Katát megviselte az éjszakai himbi limbi, na nem az, hanem a hajóé, inkább kifelé kívánkozott belőle, mintsem befelé.

Kiültem a kávéval az ágyamba, néztem a partot, a környező hajókat. Készítettem pár fotót is, de nem adják vissza sem a látványt, sem azt a szabadnak lenni érzést, amit éreztem. Eddig is tudtam, hogy a paradicsomot erről a helyről mintázták, de a helyszínen megtapasztalni, az leírhatatlanul más.

A nagy hajó közben felszedte a horgonyt és tovább indult délre. Hozzánk megérkezett Baga, hozta a reggelinket, péksüteményt, gyümölcsöt. Mivel a legénység nagy része, beleértve a kapitányt is, még aludt, csak egy grapefruitot kértem és nekiláttam hámozni. Ma gyümölcsnapot tartok, úgy döntöttem. Van választék bőven.

Lassan éledeznek az emberek, miközben befut a halas kofa is. Szép darab, friss fogású tonhalat kínál, de Ricsi feladata a konyhához vásárlás, főleg a hal, így nem is kezdünk alkudozni. Felköltjük Ricsit, majd Lacáék is előkerülnek, nagy duzzogós útállak viszonyban. Az éjjel nem himbálták a hajót, nevetjük őket.

Amíg a reggeli készül, úszom egyet a tengerben, snorkelezek. A part mentén a sziklák tele vannak élettel, szivacsok, tengeri sünök között bohóchalak úszkálnak, néhány tűhal cirkál közöttük. Laca közben kajakba száll és átevez a képen látható kapu alakú sziklához, amely szintén szerepelt a filmben.

Mire visszaérek, a többiek már megreggeliztek, Baga visszaevezett a mólóhoz, ott várja, hogy intsünk érte. Pakolászunk és Ricsi két turnusban kivisz a partra. Megnézzük a díszleteket világosban is, Baga a maga érthetetlen kreol-francia-angol keverék nyelvén kalauzol bennünket. Lelkesen mutogatja, hogy a falak nem igaziak, csak papírmassé. A mű falak mögött igazi házak vannak, az bálfal ezek elé készült, és csak a földszinten. Érdekes látvány, ahogy a réginek tűnő falak mögül kiemelkednek a most is lakott, más stílusban épült házak.

Lemegyünk egy helyi késdobálóig, ami egy szintén díszlet épület mellett áll. Ez az épület már tényleg csak díszlet, kifejezetten a forgatás miatt épül. Belső falai nincsenek és a kocsma felőli oldala ki sincs dolgozva, csak a víz felőli része készült el teljesen, csak ez látszott a filmben. Érdekes látványt nyúl, meg kell hagyni. Szinte látjuk, ahogy Sparrow kapitány keveredik kalandról, kalandra, majd megáll, és betér a kocsmába egy italra. Ja, nem csak szinte, tényleg látjuk, a kocsmát belülről a forgatás alatt készült, és a filmből kivágott díszletek borítják. A helyiek kultikus szeretettel őriznek minden emléket, ami a filmhez fűződik. Na ja, még most is ebből élnek.

A bar man egy álmatag öregember, majd elalszik két pillantás között. Kérdezi, honnan jöttünk, mikor belépünk az ivóba. Hungary, mondjuk többen, erre hátrafordul, és rámutat a háta mögött a magyar zászlóra, Budapest mondja. Fotózunk, barátkozunk, de nem iszunk semmit, mert elfogyott a jege. Mire visszafelé jövünk a vízeséstől, szerez jeget, majd jöjjünk be.

Ezt megígérjük és követjük Bagát a hátsó ajtón át az udvarra, a díszlet mögé. Innen még érdekesebben néz ki, a nagy teraszon keresztül belátni a lábakon álló ház teljesen üres belsejébe. Az udvarról a kőútra jutunk ki, amelyet ezer féle egzotikus fa szegélyez. Itt is megkapjuk a botanikai idegenvezetést és versengve próbálunk rájönni, miről is magyaráz épp Baga. Azért lassan kisilabizáljuk a legtöbb növényt. Kakaó, mangó, többféle banán, néhol papaya tűnik fel. A derékig érő fűben kecskék legelnek. Elmegyünk egy sertéstelep mellett is, mutatja Baga. Éreztük, mondjuk, a kikötőből már tudtuk, hogy lesz itt ilyen is.

Elmegyünk egy nagyobb épület mellett, étterem, kocsma, turista látványosság. A tulajdonos lelkes amatőr szobrász, használt autóalkatrészekből heggeszti szobrait, amelyeket a gondozott virágoskertjében állít közszemlére. Naiv népi művészet, de láthatóan büszke rá még Baga is. Nem állunk meg, sétálunk tovább.

Utunk átvezet egy nagy banán és mangó ligeten. Egy gazdag angol whiteman a tulajdonos, Baga tucatszor elmondja, hogy ez privát terület, innen nem lehet gyümölcsöt szedni a fáról. Majd lesznek olyan részek, amelyek nem privát területek, ott szed nekünk gyümölcsöt.

Jobbról egy kertészet mellett megyünk el. Fekete rachel háló alatt nevelik a palántákat, amelyeket majd kiültetnek. Tiszta rendezett vidék, a banánligetek, gyümölcsfák környezete is ápolt, gondozott. A kertészet mellett Bada barátjának telke, kecskék legelnek a drót mögött. Bada büszkén meséli, hogy az anyakecskének nem régen született négy gidája, alig látszanak a fűben.

Következő kanyar után megérkezünk a vízeséshez. Nemnagy lehet, mert nem látjuk, csak halljuk. Közben Bada az út túloldalán bemegy egy ligetbe, és az egyik fáról valami diót hoz nekünk. Nem értjük mit magyaráz, valami növény, amivel a helyi rumpuncsot ízesítik, ennyit fogunk fel. A dió meghámozása, illatolása és kóstolgatása után viszont gyorsan megvan az eredmény, szerecsendió az. Az otthon kaphatóhoz képest hatalmas szemek, szép piros mintázattal. Kapunk pár szemet ajándékba. Ilyet kis zacskókban fél tucatjával pár EC-ért is vehetünk a vízesés udvarán lévő büfében, de inkább juicet, sört rendelünk.

Nem sietünk elfogyasztani, nem jöttünk magasra, de a fülledt trópusi melegben ennyi mászás után is kell a pihenő. Majd végül lesétálunk a vízhez, ami egy kis csobogó egy medencével, vízesésnek erős túlzással nevezhető, de Bada nagyon büszke rá és a szennyezetlen tiszta vizére. Itt minden tiszta, még a ganja is, amit pihentünkben teker, nem szennyezi dohánnyal. Nem is sajnálja, akkora dekket teker, mint egy kisebb szivar, van benne vagy 2-3 gramm egyetlen szálban. Hazudhatnám, hogy visszautasítjuk szíves invitálását, de nem teszem. Közösen szívjuk az egy szálat vagy negyed órán át, mire elfogy. Még egy kicsit ejtőzünk a víz közelében a fák hűvösében, közben a tegnap még halálosan összeveszett pár a világáról nem tudva fotózza egymást. Ezért kellett a tegnap esti műbalhé. BAga közben megmutatja, ha akarunk, sodor még, és kivillantja a zsebében lévő nylon tasakot. 20-25 deka nem sok, talán annyi lehet nála zsebben, akkora csomó, mint a két öklöm. Ez itt teljesen legális, fennterem a hegyen, gyomnövény, csak le kell szedni. Erre nem költenek.

Visszafelé szétszóródunk, Sanyiék előre mennek, Lacáék lemaradnak, mert van még hely a memóriakártyán, és minden fűszálnál külön fotót kell készíteni, ez így kerek.

Ismét meghallgatjuk párszor, hogy meddig terjednek a gazdag angol magánterületének határai, ahol nem lehet szakítani a gyümölcsből, majd végül leérünk a kocsmába. Közben lett jég, így már semmi akadálya a rumpuncsnak. Bagát is meghívjuk, nem ellenzi. Mókásan telik az idő, hála a rumpuncsnak, meg a ciginek, meg a rumpuncsnak, meg a …, meg a harmadik rumpuncsnak.

Csak egy szösszenet a helyi viszonyokról. A kocsma közvetlen a parton van, ahová a víz kirakja hordalékát. A padlónk is a természetes homok, csak egy kis árnyékoló tető van felettünk. Baga meggyújtja cigarettáját, majd a használt gyufaszálat visszarakja a dobozba. Dobhatná a földre is, de nem teszi. Ez neki így természetes. Ezért hát a viszonylagos rend és tisztaság a szigeten, itt mindenki ilyen.

Nem egyszerű felkerekedni, erősen hullámzik a part. Ricsi már vár bennünket a bociban, most két fuvarban szállít vissza a hajóra. Már szedjük is a horgonyt, Bada a parton segít a kötelet eloldani. Viszlát St. Vincent, majd jövünk még visszafelé.

A hajón rögtönözünk egy gyümölcstálat, ananász, banán, grapefruit kerül bele. Biztos, ami biztos, bedobok egy daedalont, de már tényleg csak a biztonság miatt, meg ezt a drága rumot sajnálom a halaktól. Beszélgetünk kicsit, majd levonulok a kabinba, megírom a mai nap történéseit. Motorral haladunk, a hajót lökdösik a hullámok. Nincs vitorlánk, ami stabilizálná, de már nem zavar, rendületlenül gépelek.

Hamarosan elérjük Bequia szigetét, ahol már lesz internet. Most van most, utolértem magamat, ezért válogatok pár fotót is, amelyet majd megnézhettek itt:

https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany