A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany
Hamarosan feltűnik Cumberland Bay, mai célpontunk. Csendes kis öböl, a parton mindössze néhány étteremnek látszó bodegával, vagy bodegának látszó étteremmel. Amint vitorlásunk feltűnik a fok mögött, már jön a segítő, közvetlen a part elé navigál bennünket. Bólya nincs, horgonyt dobunk, majd a csónakor ember kiviszi a kötelet. Amint ezzel végzett, visszajön a hajóra, laminált étlapot mutat, a hajónk előtt lévő étteremé. Mivel vacsorázni jöttünk, az e3mber szimpatikus, az árak megfelelőek, elfogadjuk ajánlatát. A hajó másik oldalához szintén érkezik egy csónakos, ő is éttermet ajánl, de szokás szerint, ha csak nincs közvetlen ismerős, az első érkező a nyerő. Szemfülesnek kell lenni!
Az ajándékárus ilyen ismerős. Többen is jönnek, de Ricsi egy tizenéves srácot ajánl, tőle vegyünk, mert jobban megérdemli. Szimpatikus srác, az öccsével nyomják az ipart, de ő még iskolában van. Jól megy a bolt, the businnes is good, de az iskola az első, a sokkal fontosabb. Sokáig beszélgetünk vele, miközben mindenki vásárol. Tényleg szimpatikus srác, jó helyre megy a pénz. Ezeket az ékszereket egységcsomagban veszik, mint egy gyöngyfűző csomag, maguk rakják össze az árusok, vagy családjuk.
Bevásárlás után van még idő vacsoráig, a nap is magasan jár. Egy gyors ellenőrzés, és mit látok, van internet! Itt vagyunk a világ végén egy eldugott kis halászfaluban, de van internet. Az iskola a parton van, alapítványi támogatással van internet elérésük, amit meg is osztanak az itt horgonyzó hajókkal. Feltöltöm az útközben írt naplót, fotókat, csetelek kicsit, majd kimegyek úszni. Otthon elmúlt éjfél, megkapta mindenki a reggeli olvasni valót.
A hajónktól nem messze kis patak folyik bele a tengerbe, minek következtében a víz meglepően édes, egyáltalán nem érezni sósnak. Úszom egy hosszút az édesvizű tengerben, miközben Norbi az öböl oldalán lévő sziklákon tanyázó fehér madarakhoz indul kajakkal. Arra úszom én is, pár száz méterre vannak. A madarak a kajak érkezésére a víz közeléből feljebb lévő sziklákra rebbennek, majd amikor már távolodunk, visszaülnek az alsóbb ágakra. Bizalmatlan társaság. Visszafelé már nem úszva jövök, felszállok a kajakra én is.
Lassan beáll az este, a bocival kievezünk a partra vacsorázni. Az ételt már akkor megrendeltünk, mikor Cany mutatta az étlapot, így időpontra érkezünk, nem kell semmit várni. Kikérjük az italt, a koccintás után már érkezik is a gyümölcstál és az előétel, majd hamarosan a megrendelt főétel is. Hatalmas adagokat kapunk, creol fish-t rendeltem, tányéromon méretes king fish steak figyel.
Cany szájában hatalmas ganja, olyan vastag, mint a hüvelykujjam. Illata betölti az egész helyet, szívni sem kell, csak levegőt venni. Kínálja a dekket, de a tegnapi nap nyomai még elevenen élnek mindenkiben, senki nem kér. Kérdezzük, hogy bírnak ennyit enni, óriásiak az adagok. – Ó a fű étvágyat csinál, szívni kell vacsora előtt és mindent meg tudsz enni – jön az életbölcsesség. Mivel nekem kimaradt a tegnapi buli, belefér az étvágygerjesztő. Nincs is gondom a vacsorával, miközben mindenki meghagy a magáéból valamennyit, nekem üres a tányérom. A trükk persze, hogy kevesebb köretet szedtem, inkább a hallal csillapítom az étvágyam.
Vacsora után termetes asszonyság érkezik raszta szín összeállítású tengerész zsákkal a hátán, elkezdi kipakolni csecsebecséit. Szokásos holmi, de Norbinak a fejére kerül egy Jockey kalap, rá is beszéljük gyorsan, hogy vegye meg. Pár karkötőt is sikerül elsóznia, majd összepakol. Cany közben már a harmadik ganjat csavarja, igen jól érzi magát. Nem értjük, hogy bírja, mert olyan erős anyag, hogy már a füstjétől émelygünk. Itt ez az élet része, volt idejük hozzászokni. Jó kedvében leveszi raszta turbánját, hosszú fonatai borulnak szét, olyan, mint egy pulikutya. Hét éve növeszti, mellesleg 42 éves. Hihetetlen, mennyire nem látszik a kor ezeken az embereken, Lucifer kora is meglepett, de ha Cany azt mondja, 25 éves, azt is simán elhinnénk, annyinak néz ki.
Már amikor kijöttünk a partra, hallottuk, hogy a karibi ütős zenekar játszik a kikalapált fenekű dobokon a szomszéd étteremben. Elcsomagoltatjuk a maradékot, még kiad egy kisebb étkezést, majd átsétálunk zenét hallgatni. Ötletes hangszerek, de a prímet egy autó fékdobja viszi, éles hangjával adja az alapritmust az egyik zenész. Maga a dallam végtelenül egyszerű, a mély dobok egyetlen három-négy hangból álló akkordot ismételnek végtelenítve, míg egy krómozott, magasabb hangú dobon szól a ritmus.
Hamar megunjuk és visszaindulunk a hajóra. Mindenki fáradt, a hajó gyorsan elcsendesedik.
