A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#
Rég jelentkeztem, de nem vesztem el, csak nem történt semmi érdemleges. Nem sokat jártam ki partra, inkább dolgoztam. Nem annyira jön be a kájtozás sem, nem adja azt az élményfaktort, amit vártam tőle, így nem volt nehéz inkább a munkát választani, ha kétséges volt az idő. Azért voltam lenn párszor, amikor már sok volt a melóból, de eredetileg is dolgozni jöttem ki, nem nyaralni. A tenger, napfény, pálmafák csak bónusz.
Véget ért a Margarita nyaralás, ma hajnalban indulunk tovább. Útiterv szerint kora reggel repülünk Caracasba, majd onnan holnap délután Los Roquesre, ami a fotók alapján az igazi paradicsom. Kis homokzátony szigetek halmaza az azúrkék óceánban.
Csak mi ketten, Henrik és én repülünk, a többieknek holnapra van(?) közvetlen jegye egy bérelt géppel, így nekik nem kell kétnapos kitérőt tenniük a kontinensen keresztül. Ennek nem örülünk, de állítólag novemberben már nem volt egyetlen jegy sem a közvetlen járatra. A többiek maguknak foglaltak magángépet, amelyekből számos járja a szigetek közötti légi utakat.
A gépünk 8:50-kor indul, a reptér ide 10 percnyi autóút. A reggelit épp lekéssük, mert helyi ismerősünk, Zsolt, fél nyolcra jön értünk. Azt mondta, egy órával előbb bőven elég kiérni, belföldi járat. Időben ébredünk, a szobában olvasgatunk, várjuk az indulási időt. Fél órával előtte elkezdünk lepakolni a hallba, lehordjuk a zsákokat.
Zsolt pontosan érkezik, bepakolunk és go. Tényleg közel van a repülőtér, nincs 10 perc sem, mire kiérünk. Az útlevelem keresve realizálom, hogy a hátizsákom, amiben az is volt, mindenestől ott felejtettem a hotel nappalijában. Fordulunk vissza érte, most még rövidebb az út. A táska már sehol, elvitték a padról, de szerencsére a portás emlékszik rá és rám, neki adták le, így gyorsan visszakapom. Pár perc múlva már ismét a reptéren vagyunk. Még szerencse, hogy nem messzebb van, még maradt szűk óránk az indulásig.
Venezuelában tucatnyi belföldi légitársaság üzemel, megkeressük a miénkhez tartozó check-in pultot, ami legnagyobb sajnálatunkra már zárva. Találunk egy angolul nagyjából beszélő embert, aki elmagyarázza, hogy két órával korábban kell kimenni, mert egy órával az indulás előtt zár a check-in, így lemaradtunk a gépről. Ami elég érthetetlen, mert még bőven van idő, a biztonsági ellenőrzés csak jelképes, a csomagkezelés is csak annyiból áll, hogy közvetlen a bejelentkező pult mögötti ajtón kiviszik a csomagot a kinn várakozó taligára. Sokkal valószínűbb sajnos, hogy a túlfoglalás áldozatai lettünk, de egyszerűbb így elintézniük, oldjuk meg magunknak.
Mivel szerencsére csak holnap délután mennénk tovább Caracasból, van időnk megoldást találni. Henrik marad a csomagokkal és telefonálgatni kezd, én végigjárom a légitársaságokat, jegyet keresek ma, vagy holnap délelőtt Caracasba, vagy akár közvetlen Los Roquesre. Senkinek nincs külön irodája, az utas felvételi pultokat kell végigjárni, de nem mind van nyitva, csak azok, akiknek mostanában indul gépük, azoknál viszont zajlik a felvétel, sorok állnak.
Esélytelen feladatnak tűnik, mert sehol nem beszélnek angolul. Annyit sikerül kideríteni, hogy melyek azok a légitársaságok, akik egyáltalán repülik ezt az útvonalat. Az egyiknél találok végre egy angolul jól beszélő hölgyet, de ő most épp beszállít. Megígéri, ha végzett és addig nem találok jegyet, akkor segít tolmácsolni.
Erre már nem lesz szükség, Henrik fél sikerrel járt telefonon, Robikék, akik még maradtak helyben, talált egy utazási irodát, akinél talán lesz jegy. A történethez tartozik, hogy összeismerkedtek egy helyi kite surf center dolgozóival, jó fej csajok, akiknek kiváló kapcsolataik vannak. A bérelt repülőjüket is Izabel és Maria segített megtalálni, amivel közvetlenül mennek Los Roquesre.
Taxiba ülünk, mint akik most érkeztek. Gyors volt az utazás, máris az érkezési oldalon vagyunk J. A taxis is azt hiszi, most érkeztünk, le is húz rögtön, a 100-120 Boliváros útra kapásból 160-t mond a nagy csomagok miatt, de nem vitázunk. Egyelőre szállás híján visszamegyünk a régi hotelünkbe, ott bepakolunk Robiék szobájába. A recepciós lány nem az, aki reggel volt, neki fel sem tűnik a dolog. Angolul ugyan nem tud, de már ismer minket, szó nélkül ideadja a kulcsot.
Lepakolunk, elkezdjük körbejárni a hoteleket, hol szállunk meg. Itt derülnek ki érdekességek. Miközben a magyar származású P&P Karibientours fejenként számolt 40 dollárt a szobákért, addig a szomszédos California Hotel, ami a legjobb a környéken, 60 dollár az egész szoba. Végigkérdezve több szállót, végül megkérdezzük az El Yaque Paradise árait is, amiben eddig laktunk, nos ott tényleg 40 dollár a szoba. Mondom a szoba, nem pedig egy fő! Csupán csak 2-3 szoros különbség, mert mi épp 3-n voltunk a szobában. Tipikus lehúzós magyar sztori.
Egyelőre nem foglalunk szobát, majd látjuk, hogy lesz. Kezdünk kifutni a büdzséből, és még nincs új repülőjegyünk. Átmegyünk Izabelékhez, Robi nagyban szervezi a saját útjukat. A bérelt gép hirtelen megdrágult duplájára, van gond ott is. Ráadásul Pay Pal utalása nem akar megjönni, amivel fizetné a gépet. A bankkártyát, mint írtam korábban, itt nem gazdaságos használni, mert a hivatalos és a szabadpiaci árfolyam között nagy a különbség. A Pay Pal-on viszont tud eleve dollárt utalni, amit persze olcsóbban, de a hivatalos árnál azért jóval kedvezőbben váltanak át.
Míg Robi vár a pénzre, átmegyünk az Izabel által ajánlott irodába, egy kedves belga a tulajdonos hölgy, beszél a spanyolon kívül németül és angolul, gyorsan zöldágra vergődünk. Egy kiránduláson keresztül tudunk holnap reggel eljutni Los Roquesre, ami tartalmaz egy oda-vissza jegyet, szállást, étkezést és egy katamarán kirándulást a kis szigetek között, snorkelezést, ebédet a hajón. Mindezt 230 dollárért, ami tekintve a csomag tartalmát, nem tűnik soknak. Főleg nm másnapra. Caracason keresztül a sok utazással, átszállással, egy éjszaka hotellel nagyjából dupla áron jutottunk volna el ide, ha le nem késsük. Persze ettől még kifizettük azt is.
A helyünk megvan, lefoglaltuk. Elmondtuk a hölgynek, mi azért nem fogunk visszajönni, mert az eredeti terv szerint van jegyünk a szigetről négy nappal később, de ez őt nem érinti. Igaz, hogy anyagilag ráfaragtunk, de sokkal kényelmesebben, kevesebb utazással fogunk eljutni a célunkhoz. Még hamarabb is, mint a kontinensen keresztüli kitérővel, mert holnap reggel ott vagyunk, szemben az eredeti késő délutáni időponttal, így a hajókirándulás bónusz a megnyert időért.
Visszamegyünk Izabelhez, ahol Robi még erős intézkedésben van, de egyelőre tehetetlen, ezért inkább kimennek kájtozni. Mi már nem akarjuk a csomagot szétbontani, újra eláztatni az ernyőt, inkább tartunk egy szabad napot. Estére kiderül, hogy Robiéknak nem jön össze az eredetileg tervezett bérelt gép, de Izabel kapcsolatait megmozgatva szerzett nekik 7 jegyet a holnapi charterra, ugyan arra, amivel mi is megyünk a kirándulásra. Nekik viszont nem a túra keretében van jegyünk, hanem csak jegy egy irányba, ami kijön 160 dollárból. Úgy tűnik, megint mi jártunk rosszabbul, de majd fordul még a kocka!
Itt is felmerülnek érdekes kérdések, ha az utunkat szervező iroda, a P&P Karibientours szerint már novemberben nem volt közvetlen jegy, és ezért dupla áron két napos kerülővel kellett volna mennünk, akkor hogy lehet, hogy még most, bő fél nappal az indulás előtt is tudott Izabel 7 jegyet keríteni, fele annyiért, mint az iroda?
Úgy döntünk, nem foglalunk szállást az éjszakára, hanem lenn alszunk a parton. Jó idő van, ez is kaland. Holnap 8:30-kor indul a gépünk, kimegyünk időben, ezt már nem kellene lekésni.
Jó éjt!
