A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#
Nem szeretem a karácsonyt, tél van, hideg, rossz az idő, rohanás van, ajándékot kell venni, sütni, főzni, és még számtalan indok szól mellette. Nem véletlen, hogy az idén inkább eljöttem otthonról. Venezuela, lévén itt még dübörög a kommunizmus, vagy valami hasonló, nem tűnik túl buzgó vallásos országnak, alig láttunk templomot és a karácsonyt sem viszik túlzásba. Ma délután is még tömve van a part emberekkel, ráérősen napoznak.
Pár napja este bementünk a városba, a plázába, ott volt ugyan egy nagy karácsonyfa és a hotel nappaliban is van egy kirakva.
Ezt a ritmust mi is gyorsan átvettük, Henrik hasonlóan áll a karácsonyhoz, mint én. Reggel szokásos hajnali kelés után dolgoztam pár órát. Reggelit követően újra munka, majd Henrik kitalálta, menjünk át a Coche szigetre. Ez egy kisebb sziget, 10-15 km-re, hátha ott jobb a szél. Felkerekedtünk, hogy csónakot kerítünk és átmegyünk. Elvileg van rendszeres hajójárat is. Lementünk a kikötőbe, de már kicsit késő volt, az utolsó menetrendszerinti hajó délután 4-kor indul, akkor meg kevés idő marad a szigeten eltölteni. Volna privát csónakhoz hat fő kellene, kettőnkért nem megy át, hacsak ki nem fizetjük a másik négy jegyet.
Az áthajózást feladjuk, viszont itt, a kikötőtől lejjebb hatalmas part van, fürdőző pedig egy darab sem, jó lesz ez nekünk. A szél sem rossz, bár nem is egyértelmű. Most is a legnagyobb ernyőt kell elővenni. A parton összefutunk egy német sráccal, akivel korábban is találkoztunk. Helyi barátnőjét tanítja kiteozni. Henrik vált vele pár szót, addig kipakolok és felfújon az ernyőt. A felvétel kicsit nyűgös, egymást segítjük, de sikerül vízre szállni. Sajnos a szél mégsem elég erős, ráadásul lyukas is, többször is erőtlenül leesik az ernyő. Nem tudom a magasságom tartani, nem bírok krajcolni, csúszok lefelé. Végül párszáz méterrel lejjebb feladom, kijövök a partra és gyalog visszajövök. Még egyszer megpróbálom, de most még gyengébb a szél, Henrik is jön kifelé. Összecsomagolunk, mára ennyi volt.
Visszaérve lerakjuk az ernyőket a hotelszobában, lemegyünk a partra napozni. A nap éget, mintha malacperzselő lenne. Nem is maradunk sokáig a napon. már éppen mennénk, mikor két helyi mamacita kezdi masszírozni a talpunkat. Demonstracija! Drága lesz ez a bemutató, de jól esik egy kis talpmasszázs, hadd csinálják. Mégis csak karácsony van. Úgy tűnik, ezt itt iparilag nyomják, mert többfelé látjuk, hogy egyenruhás, kitűzős masszőrök dögönyözik az embereket. Végül kis alkudozás után megússzuk a fél órás talpmasszázst fejenként 100 Bolivárból.
Közben viszont alaposan leégtem, érzem, hogy ez túl sok volt. Felmegyek a szobába, de már hiába kenem testápolóval, lehámlik a homlokom és az orrom. A kájtozás során is sok fényt kaptam, plusz a napozás, megtette a hatását.
Lemegyünk vacsorázni a kedvenc helyünkre. Kirúgunk a hámból, steaket rendelek borsmártással, Henrik ma is halat kér. Végül lefolytjuk egy jégkrémes gyümölcstállal, papaya, maracuja, sárga-, és görögdinnye, avokádó és jó adag fagylalt. Itallal, kávéval itt is hagyunk érte fejenként 250 Bolivárt. Egyszer van karácsony J
Békés Karácsonyt mindenkinek!
