A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany
Nem aludtam túl jól, köszönhetően a hűvös szélnek, a hangos zenének, de szokott időben ébredek. Kihasználom, hogy az öbölben álltunk meg, leugrom a hajóról, úszom egyet. Mindenki alszik még, így a fürdőnadrággal sem kell sokat bajlódni. Körbeúszom párszor a hajót, jó nagy körben. A kimászásom hangjára Sanyi ébred fel, de dolga végeztével vissza is vonul kabinjába, egy kis utóalvásra. Keverek egy 3:1 kávét és megírom a tegnapi napot. Feltölteni majd csak délután fogom tudni, Martinique-n, a marinában. Halványan kilátszik ugyan a parton lévő resort wifijének jele, de nem nyilvános, nem tudjuk a jelszót, így internetünk most nincs.
Ma a parton reggelizünk, így készültünk, bemegyünk a Rodney Bay-ba. Ez jó mókának ígérkezik, mert nagyon messze van, a beteg motorral, teljes terheléssel eltart majd egy darabig. Ricsi összerakja a boci motort és indulunk. Közel húsz perc, mire kiérünk, Norbi felveti, hogy míg mi reggelizünk, Ricsi visszamehetne, a hajóval bejönne a kikötőbe, de nem köt ki, csak felvesz bennünket és már fordul is vissza, így nem kell kikötői díjat fizetni, olcsón megússzuk. Okos ötlet, de Ricsi nem vevő rá.
A hullámok szorgalmasan locsolják a fenekünket, mire kiérünk a mólóhoz, mindenki úgy néz ki, mintha bepisilt volna. Kedvenc kávézónkba megyünk, a lazacos croisan lesz reggelire. Itt van wifi is, de nem hoztam laptopot, nem akartam megúsztatni Sanyi iKütyüjeihez hasonlóan, csak telefon van nálam, arról netezek. A kiszolgálás nem túl gyors, ellenben viszont lassú. Eltart egy órát legalább, mire megreggelizünk. Utána még egy kicsit shoppingolunk, elköltjük a maradék EC dollárunkat, Martinique-n már eurót használnak.
A visszaút valamivel gyorsabb, hátszelünk van, az áramlás is segít. Van még egy fontos programunk, mielőtt kihajózunk, karibi esküvő lesz a parton. Lacáék házasodnak, kihasználva a kapitány jogát. Igaz, az csak nemzetközi vizeken érvényes, de ennyi engedményt teszünk. A hajóra visszaérve Laca és Timi gyorsan átöltözik, készültek erre. A vőlegény talpig fehérben, már csak a fekete kalap és a sétapálca hiányzik, igen sukár gyerek ez a Laca. A menyasszony szintén fehérben, lehulló vállpántos egybe ruháját gyémántberakás díszíti, szikrázik a napfényben.
A közelebbi partra csónakázunk ki, a hotelek előtti pálmás, homokos részre. Útközben elered az eső, de csak csepereg. Ez jó jel, termékeny házasságot jósol. Hűha, akkor forduljunk vissza, döbben meg Laca, amin jót nevetünk, innen már nincs visszaút, most már nélküle is megtartjuk a szertartást. Ami lesz, a partra érkezéskor a csónak kihúzása közben Norbi a vízbe esik, van még egy telefonunk dísznek. Jól fog mutatni az androidos Samsung Sanyi almái között.
Kirakjuk a bocit a partra, majd a legközelebbi pálmához indulunk. Norbi vezeti Lacát, Sanyi Timinek a násznagya, Szilvire jutott a nyoszolyólány szerepe. Én leszek a tudósító, fotózok szorgalmasan. A kapitány már a pálmalevelek által formált esküvői sátor alatt várja a menetet, ami hamarosan érkezik. A szertartás egyszerű, Ricsi ne cifrázza sokat. Az igeneket jó előre begyakoroltattuk az érintettekkel, mert naponta többször is változott a program, lesz esküvő, vagy mégsem. Ricsi az esküvő-válóper kombinációra kedvezményt ad.
Az igenek után előkerülnek a tegnap vásárolt helyi lávakő gyűrűk, a megkötő stóla pálmaágból készül. A csók után a násznép visszaindul a csónakhoz, a fiatalok már türelmetlenül várják a nászéjszakát, ami most násznappal lesz. Estig nem várnak. Készül még néhány fotó, majd vízre tesszük a bocit és a hajóhoz indulunk.
Míg Ricsi kiveszi a motort és a bocit, egy utolsót fürdünk. Közben Norbi a telefonját, útlevelét szárítgatja, ázott gatyáját öblíti édesvízben. Körbeúszom párszor a hajót és kikászálódom. Indulunk hamarosan, bő négy óra út vár ránk Martinique szigetig. A friss házasok levonulnak a kabinba, megejteni a rég várt eseményt.
Az öbölből kiérve vitorlát bontunk, motor nélkül haladunk. A víz erősen hullámzik, a hajó megdőlve ugrál a habokon. Ricsi még az indulás előtt szólt, hogy minden ablakot zárjunk le, mert vízfröcskölés várható. Erősen kapaszkodunk, igyekszik mindenki kitámasztani magát a fedélzeten. Lacáék még bírják a kabinban, de nem sokáig. Negyed óra után fehér arccal öklendezve másznak elő és kapaszkodnak a korláthoz. De szép dolog, amikor a friss házasok együtt rókáznak. Ez még nem az a hányinger, nyugtatjuk Timit. Tetézi a bajt, hogy elfelejtették becsukni a kabintetőt, így egy nagyobb hullám miatt az ágy is ázik a kabinban.
A nap száz ágra süt, egy ideig próbálunk napozni, de gyorsan elegünk lesz belőle. A szél miatt az árnyéktetőt be kellett vonni, nincs hová menekülni. Lefekszem a padlóra, magamra terítem a törölközőmet és próbálok elbújni a napsugarak elől, több-kevesebb sikerrel.
Hosszú, fárasztó út, nézegetjük, mikor látszik már jobban Martinique, mint St. Lucia, mikor érünk feléhez. Már a sziget közelében járunk, mikor elkap bennünket egy zápor, futva keresünk menedéket a hajó gyomrában. Esik, mint amit dézsából öntenek, Ricsi is lejön velünk. A szembeszél miatt az orrvitorlát már korábban bevontuk, negyed szélben fővitorlával és motorral megyünk, a robot vezeti a hajót. Ricsi időnként kipillant, ellenőrzi a vizet, majd visszabújik a szalonba.
Tíz perc, negyed óra, mire az eső eláll, már épp ideje, mert idelenn kezdünk rosszul lenni a fülledt levegő és az erős hullámzás miatt. A kikötőbe hosszú út vezet a zátonyok között, de szerencsére a nap még magasan áll, világosban érünk be. Általában bóján várakoztatják a hajókat, de szerencsénk van, rögtön kapunk helyet a mólón. Motoros segítő érkezik, aki bevezet a marinába és mutatja a helyünk.
Gyors, rutinos beállást követően sort kerítünk a manőver slukkra és a holnapi programot beszéljük. A terv szerint autót bérelünk, elmegyünk a Clement rumgyárba, utána útba ejtjük a repülőteret, leadjuk a csomagunkat, majd az indulásig hátra lévő időben még meglátogatunk egy kis szigetet. A hajóra már nem jövünk vissza, az autót a repülőtéren adjuk le.
A terv véglegesítése után mindenki lázas pakolászásba kezd, holnapra már minél kevesebb holmi maradjon szétszórva. Mivel nekem nem volt kabinom, az összes holmim a szalonban a táskámban van, sok dolgom nincs. Csak a vásárolt ajándékokat kell becsomagolni és a ruhák közé tenni, hogy ne törjenek el, így van időm megírni a naplót. Sajnos a mólóig nem ér ki a wifi, de mindent előkészítek, hogy az étteremből már csak fel kelljen tölteni. Itt járok most, utolértem magam, így fotókat válogatok.
Vacsorára egy helyi étteremben, a Titokban foglaltunk asztalt. Az étterem teltházas, sűrűn rakott asztalokkal. Három pincér, két lány és egy srác futólépésben közlekedve szolgálja ki, egy percre sem állnak meg. Már-már bántóan éles a kontraszt az elmúlt napok karibi nyugalma és e között a pörgés között. Egy helyi halételt eszem, többféle párolt hal, párolt zöldség, kenyérgyümölcs ágyon, csípős szósszal leöntve. Desszertnek egy csupa csoki sütemény, csoki bomba. Ez az esküvői és búcsúvacsora is egyben, a következő vacsoránkat már az óceán felett Európa felé repülve fogjuk fogyasztani, aminek szomorúsága rátelepszik a mulatókra. Korán visszatér mindenki a hajóra és aludni tér, az utolsó éjszakára az Ibex fedélzetén.
