A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany
Tobago Cays közelében járunk, mikor felébredek, felmegyek a fedélzetre nézelődni. Nem a sziget felé tartunk, mert körülötte veszélyes korallzátonyok vannak, hanem nyugatról kerülünk, majd amikor irányba kerülünk, Ricsi bevonja a vitorlákat és motorral fordulunk rá a szigetekhez vezető csatornára. Még fél óra és befutunk. Sehol egy épület, Tobago Cays nemzeti park. A nagyobb sziget partján sátrak, a helyi bár és étterem üzemel benne. Áthaladunk a két nagyobb sziget közötti csatornán, elmegyünk egy homokpad mellett és a nyugati oldalon, az óceán felől állunk bójára a helyi segítő vezénylete mellett. Egész közel vagyunk a zátonyokhoz, amikor jövünk befelé, Ricsi nagyon húzza a száját, a víz alig 2 méter mély. A tőkesúly centikre megy el a fenék felett, de végül, átjutunk és egy 2,5-3 méter mély részen kötünk ki.
Amint végzünk a kikötéssel, kalauzunk máris az üzletre tér, vásárolunk nála egy friss fogású mahi-mahi, angolul dolphin fish nevű halat vacsorára. Míg Szilvi lemegy a pénzért, a kalauz elővezeti a fő bizniszt, holnap ebéd, vagy vacsora a parton, az imént látott étteremben, homár, kagyló, sült hal, sült banán, zöldséges rizs, desszertnek gyümölcs, 100 EC. Mindnyájan benne vagyunk, cserébe a halból kapunk árkedvezményt. Ebédet választunk, mert délután kettőkor Ricsi indulni szeretne, holnap délután visszamegyünk a szomszédos szigetre, északra. Az már lakott település, a holnap estét ott töltjük. Emberünk ígéri, délben itt van értünk és motorcsónakkal kivisz a szigetre.
Lacáék kieveznek a kettes kajakkal, Ricsi elkezdi pucolni a halat. A sirályok hangos kiáltozással köröznek fölöttünk, a szélben néha meg is állnak, mint egy kolibri. Kunyerálnak, várják a jussukat. Ricsi fenyegeti őket, várjanak sorukra. Végül az is eljön, miután a színhúst lefejtette, a bőrt és a mócsingokat megkapják. Norbi és Szilvi lelkesen eteti őket, reptében kapják el a feldobott falatokat.
A nagyobb darabok a tengerbe kerülnek, a halak is megkapják a részüket. Beugrom a vízbe, úszni egyet és eláll a lélegzetem. Három hatalmas rája köröz a süllyedő darabok felett, a legnagyobb máris kisajátította a hal méteres gerincét. A másik kettő egymással viaskodva próbál prédához jutni. Miután magamhoz térek a csodálkozásból, kiálltok a többieknek, hogy mit látok. Szilvi lemondóan legyint, csak ugratom, de Norbi és Ricsi már veszi is a szemüveget és csobbannak a vízbe. Lenyűgözve nézzük, ahogy ezek a felséges állatok pár méterre alattunk lebegnek el, keringőznek a mahi-mahi darabjai felett. Megbabonázva figyelem a legnagyobbat, legalább egy öl a fesztávolsága, próbáljuk megsaccolni a méreteiket. A tenger denevérei, méltóságteljesen siklanak tovább szárnyuk egyetlen lebbentésével.
Arrébb kisebb darabja süllyed a leendő vacsoránk maradékának. Három hal próbál falatokat csipkedni belőle, mikor az egyik rája figyelme rájuk terelődik. Pár lebbentés és már ott is terem. Mint egy poncsó, telepszik rá a húscafatra, egyetlen farok mozdulatával űzi el a halakat és szorítja le a zsákmányt a fenéken vastagon burjánzó tengerifűbe, ahol elégedetten falatozik rajta. Alig mozdul, csak a kopoltyúfedői járnak ütemesen, ahogy pumpálja a vizet.
Talán negyed órája lebegünk felettük, ámulva, mikor elindulok a homokpad felé. Laca elvitte a kenut is és a békapipás szemüvegeket is, valamelyiket vissza szeretném zsákmányolni. Alig 50 méternyi úszás után már leér a lábam, gyalog megyek ki a partra. Lacáék feljebb csőröznek, fogom a kenut és magamévá teszem. Visszaevezek a hajóhoz, mert kevés benne a levegő, nagyon merül alattam. Ricsi felpumpálja, hagyom, hogy ő tegye, jobban tudja, mennyi luft kell bele.
Visszaevezem a homokpadon túlra, innen látni a szigetek közötti csatornákat. Közeleg a naplemente, már nem fogom megkerülni a szigetet, inkább nézem a napot, ahogy leírhatatlan színorgia közepette bukik le a nyugati sziget dombja mögé. Kicsit előrébb evezek, hogy a domb alacsonyabb része legyen közöttem és a nap között, így újra végignézhetem a naplementét. Amikor ismét eltűnik a nap, tovább evezek, be a bójákon horgonyzó hajók közé. Több tucat vitorlás és katamarán csoportosul itt, közöttük evezek. Innen még egyszer végignézhetném a naplementét, de inkább a hajónk felé indulok, amíg világos van.
Lacáék a partról integetnek, de el nem tudom képzelni, mint szeretnének. A kenut biztos nem, mert a búvárszemüveget veszik, fel éppen, biztos úszni akarnak. Párperc alatt elérem a hajót, kihúzom a kenut és rögzítem a fedélzeten, Lacáék fél úton járnak. Ekkor hatalmas csobbanással emelkedik ki egy rája a vízből, majd tűnik el ismét. Mindenki a hajó végében tolakszik, láttátok, hangzik fel a kérdés, mikor újra kiemelkedik a denevér a vízből, közvetlen Lacáék mellett. Döbbenetünket Laca sikoltozása töri meg, a mögöttük úszó sárga folt eredetét firtatjuk hangosan nevetve.
Laca hátán Timivel sokkos állapotban éri el a hajót, ahol hozzánk dobálja a búvárszemüvegeket. A csónakot kéri rajtam számon, de inkább a mellette elrepülő hatalmas rája döbbenete, ami mozgatja. Mi volt az, láttátok? Elmeséljük neki a rája kalandunkat, azok közül lehetett az egyik. Ők teknősökkel úsztak együtt a parton, az is hasonló élmény lehetett. Ricsit közben előtúrja a szekrényekből a víz alatti fényképezőgépet, remélem holnap sikerül párat lencse végre kapni ezekből az állatokból.
Laca és Timi bevonulnak a szobájukba, én naplót írok, közben Ricsivel beszélgetek, aki a konyhában tüsténkedik, készíti a délután vásárolt halat. Hamarosan elkészül, felvonulunk vacsorázni. Már az asztalnál ülünk, mikor többszöri hívásra előjönnek a fiatalok. Pajzán mosollyal vesszük őket kérdőre, mit csináltak eddig.
- Á, csak masszíroztunk, nem volt semmi – jön a hivatalos válasz.
- Akkor jól van – veszi tudomásul Norbi
- Kár – kontrázik Ricsi, a közvetlen szobaszomszédjuk
Jót derülünk a párbeszéden, átérezzük Ricsi szavait. Figyelmünket azonban gyorsan elvonja a vacsora illata, majd kisvártatva az íze is. Közben teljesen besötétedett, a környezetünkben horgonyzó több tucat hajó fénye és a zátonyon megtörő óceáni hullámok moraja mellett esszük vacsoránkat.
Vacsora után hangos buli veszi kezdetét a fedélzeten, megint jól fogy az ital. Levonulok naplót írni, mikor Timi dübörögve érkezik végig a lépcsőn, kicsit eltaktikázta. Kinn teljes a sötét, lenn csak az olvasólámpa fénye világít a laptop billentyűzete felett.
Utolértem magam, megyek, csinálok valami hasznosat, elmosogatok. Még meg kell várnom, hogy véget érjen a buli és visszakapjam a hálószobámat. Mit egy kivert hajléktalan, úgy élek a gályán. Adományokat a következő bankszámlára várok…
Elmosogattam, visszafeküdtem a nappaliban, kinn még javában zajlik a diszkó. A szopós malacok is megjöttek, Cuniiiii, hallom többször is, akinek nem kell több bíztatás, ropja a táncot. Csak azért nem az asztal tetején, mert mellette is bizonytalan az állása, kapaszkodik erősen. Éjfél körül már úszni akar, hiába próbálja mindenki lebeszélni róla. Sötét van és erős áramlatok, életveszélyes lenne egy ilyen mutatvány, még egy józan ember számára is, de odafenn Ricsit leszámítva, olyan nincs. Ő is aggódik, hiszen felel értünk, így próbál véget vetni a bulinak. Belátják a többiek is, hogy kezd túlzásba lendülni a hangulat, így egy emberként kezdik Timit a kabin felé tuszkolni. ez nem egyszerű, mert kitart az ötlete mellett, úszni akar. Délután még hiszti volt a 100 méter úszás miatt, mikor elhoztam a csónakot, ehhez képest nem értem a mostani nekibátorodást. A kettő közül legalább az egyik műbalhé.
Nagy nehezen sikerül a mutatvány, lekerül a kabinjába, így elfoglalhatom a hálószobám. A nagy szél miatt Ricsi bevonta az árnyékvetőt, ma tényleg a csillagos ég alatt alszom. Feltűnik, hogy itt jóval több csillag látszik, el kezdem számolni, de elég gyorsan feladom. A tejút is olyan erősen világít, mintha festve volna a mélyfekete égre. A hold egy keskeny sarlóként fénylik Union Island felett, nem régen volt újhold. Itt az egyenlítő körül más az alakja ilyenkor, mint otthon, nem C-betűre, hanem inkább U-ra hasonlít, nem az oldala, hanem a teteje hiányzik.
