A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany
Tömjük az arcunka a jó kis olasz pizzát, közben Ricsi elköti a hajót és indulunk délre. A sziget alsó csücske, Soufriere a cél. Igyekezni kell, legalább 3 óra az út és még világosban szeretnénk odaérni. Mivel azonban a délelőtti program kicsit hosszabb lett a vártnál, plusz a pizzára is vártunk egy órát, késében vagyunk. Nem is bontunk vitorlát, hanem motorozunk a part közelében.
Rodney Bay-t elhagyva ritkulnak az emberi kéz látható nyomai, csak itt-ott tűnnek fel házak a magas parti hegyoldalban. Később elhaladunk egy olajkikötő mellett és látunk két hatalmas tankert is. A közelebbi a rádióinfó szerint 250 méter hosszú és 50 méter széles, terhét lerakva épp távolodik. A másik most érkezik, két vontató hajó megy elébe, hogy a parthoz manőverezze.
Az út egyébként eseménytelen, próbából húzunk ugyan egy fockot, de nem gyorsít a hajón, így Ricsi végül bevonja azt is. Először napozni próbáltam, de a vitorla épp árnyékot vetett a helyemre, inkább leköltöztem a fedélközbe. Megírom a napi eseményeket, le vagyok maradva. Sajnos publikálni most nem fogom tudni két napig, itt nem lesz internet. A part közelében csendesebb a víz, vitorlánk sincs húzva, így bár dülöngél kicsit a hajó, nem zavaró, a gyomrom gyógyszer nélkül is bírja, még itt lenn is.
Idelenn kicsit rendetlenség van, az ázott ruháinkat a kikötőben kiteregettük a korlátra, de most be kellett venni, mert a hullámzásban nem száradnak, ellenben viszont el is áztatja azokat a sós permet. Azért csak találok egy sarkot, ahová lerakhatom a gépet, míg írok.
Közeleg a napnyugta, mikor leérünk a jellegzetes két púpú hegy, a Piton öblébe. Ez a csúcs a helyi sör névadója, de még nem próbáltam. Általában roze fröccsöt fogyasztok, könnyű frissítőt, ha meg söröztünk, eddig jól elvoltam a Guinnessel. A sziget korábban angol gyarmat révén, itt ez elég elterjedt, nagy örömömre. Ráadásul az extra stout, igaz, nem nitrogénnel csapolják, szénsavasabb, mint szokott. Ma ígérem, megkóstolom a Pitont és beszámolok, ennyi áldozat belefér a tudósítói munkába.
Rózsaszín ladikjával feltűnik a révkalauz. Nem hivatalos titulus ez, mint írtam korábban, nem viszik túlzásba a formaságokat. Ő egy helyi segítő, idegenvezető, alkusz és vízi taxis. Segít bóját találni és kikötni.
Apropó, sietségünk oka, hogy itt nincs a hagyományos értelemben vett kikötő, ez jóval harmadik világabb rész, mint a Rodney Bay Marina volt. Bóják vannak a part közelében sorban és ezekhez kell kötni. A legjobb helyek már foglaltak, mire ideérünk, elkéstünk.
Ricsi próbálkozik azért a kedvenc helyével, messziről úgy tűnik, van foghíj a hajók között, de odaérve kiderül, azokról le van szakadva a bója, nem véletlenül nem kötött oda senki. Horgonyt dobni sajnos nem tudunk, mert bár a parttól alig 30 méterre vagyunk, a víz 30-60 méter mélység között változik.
Elindulunk vissza, a „város” elé, ahol kevesebb a hajó, oda invitál a kalauzunk, de az zajosabb rész, ezért akartuk elkerülni. Ráadásul ez már közel sem olyan biztonságos része a világnak, itt nem lehet a hajót magára hagyni, ezért nem akart Ricsi oda kötni. Út közben találunk egy 20 méter körüli mélységű részt, de a révkalauz szerint erősen sziklás az alja, könnyen leakadhat a horgony, ezért továbbállunk.
Egészen bejöttünk a part és a móló elé, segítőnk már tartja a bóját, amire rákötünk. Ricsi megalkudja vele a holnapi programunkat, mert ő itt az utazási iroda is. Egy vulkánlátogatás és egy meleg vizes vízesés lesz a program, plusz most kimegyünk a partra egy kicsit körülnézni és a vacsora előtt inni egy pohárral. Addig a kapitány elkészíti a vacsoránkat. Sajnos a peca nem volt eredményes, de sebaj, van krumpli és bölcs előre látással vett egy kis sertéshúst még indulásunk előtt, amíg mi az őserdőben áztunk.
Itt állunk a móló előtt, így gyorsan partot érünk a taxival. A partra egy rendőr poszt előtt vezet az út, vám és útlevélvizsgálat, de már késő van, lefeküdt a hivatal, így simán bejutunk a városba. A város erősen idézőjeles, bár régen ez volt a főváros. Pici település, holnap majd készítek fotókat.
Vezetőnkkel körbejárjuk a kikötő közvetlen környezetét, megnézzük az anglikán stílusban épült templomot, ami majd akkora, mint a település. Régen sokan lakhattak a környékben. A templom jelenleg keresztény gyülekezeté, de amolyan karibi keresztények, épp egy ghospel kórus gyakorol orgona kísérettel, vidám templomi énekeket.
Kis ideig hallgatjuk a koncertet, majd tovább sétálunk. Bankot is találunk, négyet egy csomóban, pörög a pénzügyi élet. Pénzt kell váltanunk, elfogyott az EC-nk, holnap reggel majd itt kezdünk. A kiírás szerint jobb árfolyamon váltanak, mint északon, ez jó hír.
A kirándulást egy hangulatos kikötői kocsmában zárjuk, itt az egész város. Ez pub, étterem, és szórakoztató központ is egyben. Egy szűk órát sörözünk. Tudom, ígértem, hogy beszámolót készítek a helyi sör kóstolásáról, de erre még várni kell, mert egy hatalmas Toyota pickup áll az ajtó előtt, Guinness reklámmal, így ez kötelez, Ír sört kell innom újra.
A hajóra visszatérve már terített asztal fogad bennünket. Indulás előtt rádión szóltunk, így Ricsi pontosan tudott időzíteni. A tepsis tarja nagyon finom, hatalmas adagokat kapunk. Nem is tudja senki megenni, így marad a holnapi szendvicsekbe is.
Vacsora után nekiülünk borozgatni, szól a zene, vegyes felvágott, kívánságműsor van. A hajó kellemesen himbálózik, előttünk a part fényei. Sajnos a mozgás miatt a hosszú záridős képek csak foltokat eredményeznek, majd rajzolok valamit, hogy lássátok, miről írok.
Tíz óra körül rajtaütésszerűen álmosodik el mindenki, zene kikapcs, villany leó. Elfoglalom a törzshelyem a fedélzeten, megágyazok. A kabinokban szokásos fülledt levegő, kinn finom meleg. Még a háló pólóm sem veszem fel, így alszom. A partról kellemes, vaníliás fűszeres illatot hoz a szél. A vanília, fahéj és egyéb markáns fűszerek nagyon elterjedtek erre.
