Ma nem történt semmi érdemleges, dolgoztam egész nap. A hotel teraszán alakítottam ki magamnak egy iroda sarkot, egy asztalt betoltam az árnyékba. Innen rálátok a tengerre, érzem a szelet, a tengeri illatokat.
Story helyett pár információ, amiket eddig összegyűjtöttünk. Az egyik kellemetlen meglepetés, hogy a Vodafone itt ismeretlen, de még roaming partnere sincs, így a telefonom nem működik. Igaz, hogy így nyugodtabb az életem, de csak tudtam volna értékelni, ha legalább az SMS-eket megkapom. Próbáltam helyi telefonkártyát venni, két helyen is néztük, de nem sikerült. Leginkább a nyelvi problémák miatt nem sikerült a helyi legnagyobb mobil szolgáltató központi üzletében, ami a Porlamarban a Sambil plázában van, egyetlen ember nincs, aki angolul tudna. Spanyol tudás nélkül eléggé elveszett erre az ember. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a kézzel-lábbal magyarázást sem hajlandóak megérteni, csak néznek, mint a sült hal, vagy elkezdenek hangosabban és lassabban beszélni, de továbbra is spanyolul.
A hely, El Yque, ahol vagyunk egy frekventált turista paradicsom, tengerpart. Pár éve még felkapott volt európai turisták körében, de mostanában elvétve találni erre külföldit. Ezért nem is nagyon erőltetik, hogy idegen nyelvet tanuljanak. Találtunk egy éttermet, ahol az egyik pincér, Christian, beszél angolul és még internetük is van, így ez lett a törzshelyünk. A hotel saját bárjában nincs net.
Az egész part 6-800 méter hosszú, nincsenek nagy távolságok. Az említett Shark’s étterem ráadásul a kite beach mellett van, innen rálátunk a kájtozókra és a csajokra is, ideális hely. Az árak nagyjából azonosak mindenütt, így nincs miért nem itt lenni napközben is akár.
Venezuela még javában építi a kommunizmust. Chavez elnök Castro legnagyobb barátja és csodálója. Az ország olaj gazdagságát szétosztogatja a környezőbaráti államok között. Chavez megveti a gazdagokat, támogatja a szegényeket. Ezt meglátszik az embereken is, nem nincstelenek, de nagy vagyonok nem látszanak. Nem láttunk óriás jachtokat, autókat, hivalkodó palotákat. Biztos van olyan is, de az emberek inkább kimenekítik a vagyont, már akinek volna több. Ezért is van, hogy a dollár hivatalos és fekete árfolyama között 3-4 szeres különbség van.
Van viszont, ami nagyon olcsó. Az üzemanyag gyakorlatilag ingyen van. Tamás tankolt, miközben bevitt bennünket az irodájába, kb. 40 literért fizetett 3,5 Bolivárt, azaz fekete árfolyamon 50 forintot! De még hivatalos árfolyamon sem érte el az egy dollárt. A közüzemi szolgáltatások, víz, villany is hasonlóan olcsó. Na és a rum! Ma is kellett vennem egy litert, de most egy drágábbat próbáltam ki, 800 forintért egy litert. Egész jó, de még ez sem éri el a St. Lucián és Martiniquen kapható rumok szintjét. Nem baj, hamarosan meglátogatom újra ezeket a szigeteket is, addig meg beérem ezzel.
Venezuela vezető ország az egy négyzetméterre jutó kerek fenekek és szép mellek tekintetében. A tengerparti kínálat versenyre kelhet Brazíliával, bár itt nem annyira táncosak a lányok. Csak utálkozunk, mint vegetáriánus a húsboltban. Úgy tűnik, a plasztikai sebészet is olcsó, mert akinek nincs saját, annak van csináltatott, de lapos mellű csajt elvétve látni.
Eddigi tapasztalatunk viszont, hogy a venézek nem barátságosak. Számukra mi csak gringók vagyunk, akiket ahol lehet, le kell húzni. Ezt megerősítették helyi magyar ismerőseink is, akik már évek óta itt élnek, de akkor is idegenek maradnak. A gringót kötelező átverni, mert úgyis van pénze. Ebben a rend őrei, akik hármasával járnak, golyóálló mellényben, felfegyverezve, élen járnak. Itt külföldinek nem nagyon lehet igaza a helyivel szemben. A legnagyobb maffiózók épp a rendőrök, szorosan összezárnak az alvilággal, szedik annak hasznát.
