A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany
Kávézgatok a mólón, lassan érkeznek a többiek. Nyolcra ígérte a taxisunk, hogy értünk jön, addig installálunk egy reggelit az arcunkba. Mivel nem sok időnk van, Norbi megkérdezte, mi az, ami a leggyorsabban elkészül. Tojásban maradtunk, 10 percen belül prezentálja a szakács.
A gyors elkészítés sem garancia azonban arra, hogy időre végezzünk. Sofőrünk már itt van, de a társaság még nyugodtan kávézgat, Sanyi apu rendelt még egy kapucchinót, de az meg süti a száját. Van, akinek most jut eszébe, hogy az input párja az output, meg egyébként is, minek ez a nagy rohanás.
A dzsungel parkban 9 órára foglaltunk időpontot. Ezekre a túrákra foglalni kell, majd később kiderül miért, illetve arra is rájövünk, miért nem lehetett tegnap megcsinálni, hiába voltunk ott.
Elindulunk vére, de csak hatan. Ricsi nem jön, a hajót készíti fel a kihajózásra, Timi meg nem szereti, ha nem ér le a földre a lába. A többiek viszont minden hülyeségben benne vannak, ebből sem maradunk ki.
Az út szűk fél óra a park bejáratáig, kilenc előtt kicsivel érkezünk. Az első akadály rögtön a kasszánál jelentkezik, csak US dollárt, vagy EC-t fogadnak el, nekünk viszont eurónk van. Kis szervezkedés után összeszedünk annyit, ami a belépőkre kell. Kapunk hozzá egy italjegyet is.
Feltűnően nagy személyzet sürög, forog, készítik ki a beülőket, sisakokat. Csinos lánykák, nyalka legények. Megismerkedünk a két gájdunkkal. Sajnos az egyikük nevét elfelejtettem, talán feltűnik valamelyik képen a névkártyája. Vezetőnk Peterson Hippolyt, Peti a lakáj, őt megjegyeztem. Vidám fickó, folyamatosan dumálunk, szórakoztatjuk egymást.
Már a beöltözés is egy kabaré, pedig a java eztán jön. Hangos kacagások közepette kerülnek ránk a felszerelések, Peterson mindenkit személyesen ellenőriz. A biztonságra, higiéniára nagyon adnak. Kapunk egy szexi hajhálót a sisak alá, a kesztyűk felhúzása előtt pedig fertőtlenítő kézkrémet osztanak.
Összeállt végre a csapat, két vezetőnkkel először egy demó kötélpályához megyünk, ahol bemutatják a felszerelés használatát, biztonsági oktatásban veszünk részt. Peterson társán bemutatja, hogyan fog bennünket az övünkön lógó csiga segítségével felcsatolni a dupla kötélre és hogyan kell az átcsúszást végrehajtani.
Először a demózó segítőnk (neve még mindig rejtély), majd mindenki lemegy a rövid és lapos pályán, Peti zárja a sort. Innen visszajövünk a lanovkához. Ez egy vas ketrec, padokkal. A kötélpálya az őserdőben vezet fel a hegyoldalban, rendszeresen megállva. A ki és beszállás nem mozgás közben történik, hanem leállítják a kötelet.
Van időnk mókázni, angol magyar határ menti nyelven viccelődünk folyamatosan. Peti is benne van a mókában, miközben próbálja a szokásos idegenvezető szöveget nyomni.
Megtudtuk, hogy nagyobb állatok nem nagyon fordulnak elő a pálya közelében, évek óta nem láttak erre az egyébként őshonos mongúzból sem, mert a kirándulók zajától inkább elköltöztek csendesebb vidékre. A növényzet viszont állja a rohamot, mindent elborít a dzsungel.
Az eső már a demó pályán szerencsétlenkedésünk közben is el-eleredt, most is próbálkozik finoman. Nem zavar, mert meleg van, meg ez esőerdő, belefér a programba. Liqud sunshine, mondogatja Peti, mert látja, hogy vesszük a lapot.
Jó hangulatban érünk a felső állomásra, ahol kiszállunk és átsétálunk a kötélpályára. Kis mászás után kezdődik a dzsungi-bungi. Rövidebb hosszabb szakaszok váltják egymást, a harmadiknál már a csajok is rutinosak, mi meg folyamatost ökörködünk. A biztonságra nagyon adnak, minden kötél dupla, Peti mindenkit egyenként kapcsol rájuk a dupla csigával, míg másik segítőnk, aki minden szakaszon elsőnek siklik át, a túloldalon vár, hogy elkapjon az érkezéskor.
Nekibátorodunk, fotózgatunk a csúszások során, sajnos azonban a fényviszonyok miatt nem sikerültek túl jól a fotók, alig találok olyat, amit érdemes publikálni. A lombok között egyébként sincs túl világos, de most az eső lába is lóg, nem látjuk a napot. A hegy teteje súlyos párába burkolózik.
Mire az utolsó, leghosszabb szakaszhoz érkezünk, megnyílnak az égi csatornák, ömlik az eső, mint akit bíztatnak. Szakadó esőben csúszunk le a pálya aljára. Az eső ömlik rendületlenül, páran próbálkoznak pálmaágakkal, de semmit nem ér az sem. Mintha víz alatt mennénk, úgy zuhog.
A felvonó felső állomásig sokat kell visszafelé mászni, jól lecsúszkáltunk. Mire felérünk, már mindenki feladta a pálmaleveles mókát, a csajok nyugodtan indulhatnak a vizes póló bemutatón. Akár a vizes bugyin is.
A liftnél már két csoport vár, de hiába, mert fedett hely nincs, ellenben viszont üres kabin sem. Egy nagy nyugdíjas csoportot fogtunk ki, már a hatodik kabin megy el teli esőkabátba burkolózott emberekkel. Tök jó lehet ilyenkor ez a felvonó, mert a szakadó esőben semmit sem lehet látni az erdőből, de legalább fotózni sem tudnak.
Most már nem csak eláztunk, hanem fázunk is, mire megjön egy csoport, amelyik kiszáll és elindul a kötélpálya felé. Az is jó móka lesz ebben az időben. A felszabaduló kabinnal viszont nem sokra megyünk, mert nem tudják becsukni az ajtaját, ezért hosszas tanakodás után úgy döntenek a vezetők, hogy hagyják lemenni üresen.
Közben elmeséltem egy viccet Norbinak, aki hangosan nevet rajta. Petiék csak lesnek, el kell mesélni nekik is az I am sorry nevű cowboyról szóló viccet angolul. Nagy a derültség, bejön nekik nagyon.
Újabb fél tucat teli kabin után jön a jó hír, hamarosan érkezik az üres. Addigra viszont már ronggyá áztunk. Az eső végre kezd elállni, és tényleg feltűnik az első üres kabin. A csoport nagyja elfogyott, mert a második kabin is üres, de még ez sem a miénk. Végül megjön a harmadik, amibe már mi szállunk be.
Majd ki, aztán újra be. Elsőre nem sikerült kiegyensúlyozni, orr nehéz volt. Engem hátrébb ültetnek Sanyi apu mellé, így már egyenesen áll a kabin.
A lefelé út eseménytelen, már elfogytak az ütősebb poénok. A kedvünk azért nagyon jó, különösen, hogy elállt az eső, kisütött a nap és elkezdünk száradni.
Az alsó állomáson gyorsan leadjuk a felszerelést, majd Peti a jegy mellé kapott italjegyeket összegyűjti és átkísér minket a rumos hordóhoz. A nagy megpróbáltatások ellensúlyozásaként kapunk egy-egy pohárral a puncsból.
Gyors búcsúzkodás, majd átrohanunk a gift shopon, senki nem vásárol. Sietnénk már haza száraz ruháért. Sofőrünk kinn vár ránk, és már repít bennünket a kikötőbe.
A pizza rendelést már megírtam, ezt most átugrom.
