A gép 10:10-kor indult Ferihegyről Párizsba. Rövid, eseménytelen út. Heten jöttünk, de Katának külön jegye van.
Biztosításunk nem volt, de időnk és bankkártyánk igen, ezért a transzferban nekiültem a neten megkötni. Mire mindenki adatait felvittem, eltelt egy óra, senkinek nem volt időm telefonálni, SMS-t küldeni. A többiek közben kávéztak, iszogattak. Nekem már csak arra volt időm, hogy a KFC-ben kérjek két szendvicset, mert a reggelim is kimaradt, aztán már rohantunk a géphez, mert szólították a nevünket, Last-Call. Még lemaradunk a gépről, aztán minek a biztosítás!
Szilvi interneten előre becsekkolt, de csak hatunkat tudta, Katát a külön jegye miatt nem. A helyszínen már nem kapott helyet a közelünkben, ezért inkább egyedül lévén, én ültem Kata helyére a 10. sorba, míg a többiek hátul a 24 sor körül telepedtek le.
Fáradt voltam, de nem nagyon ment az alvás, csak pár percekre sikerül. Egy óra múlva felszolgáltak, ittam egy kávét és utána már nem is próbálkoztam az alvással.
Párizsba dél körül érkeztünk, napsütés, szép idő. A CDG-re jött a gép, de az Orlyról repülünk tovább, ezért át kell a két reptér között buszozni. Amíg Szilvi kiment bagózni, a kezembe nyomta a jegyeket, hogy az Air France pultjánál kérjek buszjegyeket.
Miután ez megtörtént, átbuszoztunk egy óra alatt. A Karibi-gép indulásáig volt még idő bőven. Benn ittam egy kávét, croisanttal. Norbi vett egy kis üveg, 2dl vörösbort Szilvinek, aki még a dohányzóban időzött, de a kávé és a bor együtt 14 ájró volt, ezen morgott. Erre Szilvi mikor megitta a bort, és még szomjas volt, bement a duty free shopba és 6 ájróért hozott egy literes palackkal. De dugóhúzó egy szál sem. Norbi megpróbálta a büfékben felbontatni, de persze sehol sem vállalták. Erre végül benyomta a dugót az üvegbe és végül megihattuk a bort. Eddigre azonban eltelt az idő, már menni kellett beszállni.
Jó nagy vas, Boing 777-300. Két folyosós, soronként 10 ülés, 3-3 az ablakok mellett és 4 középen. A gép messze nem volt tele. A szárnya körül ültünk, de a hátsó sztyuvi előre jött, hogy a gép farában még vannak komplett üres sorok, ha oda akarunk menni. Mivel itt már együtt ültünk, inkább maradtunk.
Bőséges kaját hoztak, vörösborral, sajttal, desszerttel, meg egy narancsos karibi rum likőrrel, amit egy pohár narancslébe töltve egész jó long drinket kevertem.
Annak ellenére, hogy tengeren túli járat, jó sűrűre volt székezve, szokás szerint alig fért el a lábam. Az idő teltével azért csak hátraszéledtünk. Lacáék kezdték. Timivel befeküdtek egy középső négyes ülésre. Sanyi apu és Kata hátrafeküdtek a Lacáék helyére, így egyedül maradtam a soromban, én is lefeküdtem, talán egy fél órára.
Lassan telt az idő, párszor hátramentünk vörösborért, de egy idő után már az sem esett jól. Nem ittam sokat, de Szilvi szervezete kívánta a szeszt, jól is volt, látszott rajta. A sztyuvik már nem akartak neki bort adni, azt mondták, elfogyott. Nekem persze adtak még, mert rajtam nem látszott. Erre Szilvi elment és amikor nem volt ott a sztyuvi, a hóna alá pakolt pár üveggel.
Amikor visszaért a helyére a sok üveg zsákmánnyal, mondtam neki, hogy legalább egy pléddel takarja le, mert meglátják. Na, jött is pár perc múlva a csaj, leszidta Szilvit, hogy mit képzel és meg ne lássa még egyszer, abszolút tilos neki többet innia. Szerencsére a zsákmányolt készletet nem találta meg, így a maradék utat már kibírta a helyén.
Egyszer még hoztak egy kis vacsorát, szendvics, kávé. Utána még volt 2 óra repülés. Nehezen telt, tévéztünk, zenét hallgattunk. Ahogy a hosszú távú nagy gépeken szokás, minden üléstámlán volt TV, média center.
A leszállás sima volt. Jó nagy repülőtér, szépen megcsinálva. Látszik, hogy nagy forgalma van, hatalmas gépekkel. Felvettük a csomagokat és kimentünk taxit szerezni.
Kilenc óra körül volt, helyi idő szerint. Öt óra az időeltolódás a hazai időhöz képest. Az órát már a gépen áttekertem, szokásom szerint. A többiek még folyamatosan azt számolgatták, hogy ott még mennyi az idő, aztán szenvednek, az óraállítás miatt. Én igyekszem nem tudomást venni erről, csak egy idő létezik, a helyi.
A taxissal nem tudtunk alkudni, 80 euró a kikötőig. Mindegyik ennyit kért, így fogtunk egyet és lementünk a kikötőbe. Martinique nem kis sziget, 40 km a reptértől a marináig. Lenn gyorsan megtaláltuk a megfelelő mólót. Van 3, Ricsi a hármason kötött ki. Középre érkeztünk a ketteshez, két irányban lehet elindulni, a másodikra eltaláltuk a helyes mólót.
Gyors ismerkedés után felcuccoltunk a hajóra. Welcome drink 50 fokos helyi rummal. Kicsit iszogattunk, utána kaja után akartunk nézni, de 11-kor már minden zárva volt. Kicsit sétáltunk a kikötőben, majd nyugovóra tértünk. Négy kabin van a hajón, három nagyobb, megy kisebb, egy személyes, az a kapitányé. Mivel én vagyok szólóban, a három párosé a kabinok, enyém a nappali. Mivel azonban éjjel is meleg van, kinn ágyaztam meg a fedélzeten. Norbi is kijött, megkívánta a szabad levegőt.
Nagyon jót aludtam, kivéve talán, hogy Norbi horkolt piszkosul. Hajnalban eleredt az eső, a szél besodorta. A fedélzet felett van egy árnyékvető, de a szél miatt ránk is jött a vízből. Megfordultunk, fejjel a tat felé, és felhúztuk a lábunkat, így nem ért a víz.
