Karibi Arany

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

A hajóra már alig tudtunk felszállni, annyira jól voltunk a deci 80-s rumtól. Ricsi már előkészítette a hajót és indultunk, mert hosszú út várt ránk. Ricsi szerint két daedalon hosszú, legalább 6 óra, mire átérünk St. Vincent szigetére.

A sziget közelében állt a levegő, nem tudtunk vitorlát húzni, ezért motoroztunk sokáig. Közben Ricsi készített pár meleg szendvicset, amit barna rummal öblögetve építettünk az arcunkba.

Ebéd után kezdtünk eltávolodni a szigettől és a szél is feltámadt, amitől a hajó erősebb hintázásnak indult. Ideje volt az első tablettának, kár lett volna a finom ebéddel a halakat etetni. Más is így volt vele, Szilvi – és természetesen Ricsi – kivételével mindenki bevette a nyugtató bogyót.

Ettől meg is lassult a társaság, szétszóródtunk pihenni. Kimentem a hajó közepére, nekivetkőztem és kifeküdtem napozni. Elaludtam, meg is égett a hátam rendesen. De legalább most nem leszek fürdőruha nyomos.

Amilyen szélcsend volt St. Lucia közelében, olyan erős szél fogadott St. Vincent közelében. A második daedalont viszont mégsem kellett bevenni, lassan hozzászokok a hintázáshoz. Helyette ettünk egy olajban eltett chilis fokhagymát, sajttal, olajbogyóval, maradék bagettel. Ilyen rossz sorunk van, ruha nélkül hányódunk a tengeren, enni is alig van mit.

A sziget közelében újból szélárnyékba kerültünk, bevontunk a vitorlát és motorral mentünk le a déli kikötőbe. Mire megérkeztünk, már jócskán benne jártunk az estében, sötét volt. Az öböl előtt egy 84 méter hosszú luxus jacht horgonyzott, teljes díszkivilágítással. Szép nagydarab csónak!

Beérve az öbölbe egy rasta man evezett elénk kicsi lélekvesztőjével. Ahogy haladunk délre, úgy csökken a színvonal, lehet a következő szigeten már úszva fog jönni a révkalauz.

Persze nem hivatalos révkalauzra kell gondolni, ezek helyi arcok, akik egy kis baksis fejében segítenek kikötni, bóját találni. Bója itt nincs, de legalább a víz sekélyebb, kis helyezkedés után horgonyt tudunk dobni, hátratolatunk, majd Baga barátunk kiviszi a kötelet a partra, amivel megkötjük a hajó farát.

Közben mások is jönnek hasonló céllal, de aki az első, azé az üzlet. Kis vita kerekedik ebből az embereink között, de mi ragaszkodunk az elsőségi szabályhoz, így inkább hagyják az emberünket, még segítenek is. Csak műbalhé volt.

Miután befejeztük a kikötést, megbeszéljük Bagával, hogy reggel hoz gyümölcsöt, halat, meg pár dolgot. Leszerveztük a holnapi kirándulást is, itt szintén egy vízesést fogunk megnézni. Az alkut látva odaeveznek a többiek is, kínálgatják a portékájukat. Tonhalat vennénk, de az egyiknél sincs, így nem jön létre a bolt.

A helyiek elmentek, leeresztjük a bocit, de motort nem rakunk rá, mert 30 méterre van a part. Kievezünk egy vacsorára Wallilebou Anchorage nevű helyre. Ez az étterem volt a színhelye a Karib-tenger kalózai c. film több jelenetének. A díszletek jelenleg is állnak, meg tudjuk nézni a benne berendezett fotógalériát. Az étteremben kivetítőn természetesen a film megy végtelenítve.

A film itt hagyott egy csomó jelmezt, a gagyibbak közül, de ezeket fel is lehet venni. Amíg várunk a rendelésünkre, be is öltözünk, nagy a vidámság.

Itt kicsit gyorsabb a kiszolgálás, mint amit eddig megszoktunk, fél óra és már érkezik Laciék levese. Zöldséglevest rendeltek, de ez nem úgy néz ki, mint felénk. Gyakorlatilag egy spenótleves. Leírás szerint helyi zöld növényekből készült, úgy is néz ki. Timi tányérja körbejár, neki nem ízlik, de mindenki csak egy kanállal mer bevállalni belőle. Laci viszont lendületesen kanalazza, neki bejön.

A fő étel is bőséges, kreol csirkét rendeltem. A tányéron egy hatalmas csirkecomb, egy kisebb fajta pulykáé lehet ekkora. Ez nem tecsós grill csirke volt, az biztos!

Vacsora után még lenyomok egy pina coladát, Szilvi már annyira jól érzi magát, hogy a sajátját simán az ölébe önti. Ez a pina coladás, rikkantja Norbi. Jobb íze lesz estére!

Lerakjuk a jelmezeket, lassan fizetünk, de előtte még sétálunk a díszletek között. Az öböl bejáratát uralja a luxushajó, körbe kisebb vitorlások horgonyoznak. A látvány filmbe illő, de sajnos egyetlen kameránk már a jelmezbálban lemerült.

Fizetünk, majd két fordulóba indulunk vissza a hajóra. Timi és Laci közben Szilvi vezetésével jól egymásnak ugrott. A hajón is folytatják, Norbi hiába próbálja kivonni Szilvit, már olyan jól felhergelték egymást, hogy itt ma úszni fog valaki.

Már egy órája írom a blogot, utolértem magam. Kinn még megy a műsor. Lassan abbahagyom, mert kezd lemerülni a laptop. Két napja nem voltunk kikötőben, ahol csatlakozni tudtunk volna elektromos hálózatra, a nap sem tűzött nagyon, felhős volt az ég, amiben leégni ugyan lehet, de az akkumulátoraink nem töltődnek. Ami villanyunk van, azt már a hűtőszekrénynek adjuk. Holnap átmegyünk egy délebbi szigetre, ott lesz rendes kikötő, tudunk villanyt és vizet felvenni. Internet is csak ott lesz, ott tudom feltölteni a napló újabb részeit.

Elmúlt éjfél, indulok lefeküdni. Először is kidobom a szerelmes párt a hálószobámból, veszekedjenek a vízben, vagy húzzanak a sajátjukba és hintáztassák a hajót inkább, az kisebb hanggal jár. Kint ugyanis már eléggé emelkedett a hangulat és a hangerő.

Jóéjt

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

A hajó egész éjjel kellemesen himbálódzott, ha nem tette volna, akkor a hajóorrban lakó nyulak gondoskodtak róla, hogy azt tegye.

Hajnal négy körül ébredtem, hűvös lett kissé. Színeztem kicsit a vízen, utána felvettem a kikészített alvós pólót és visszafeküdtem. Hajnalban az összes kakas rázendített, ellensúlyozta a finom illatokat. Az egyik nyugtat, a másik ébreszt. A kakasokkal keltek a halászok is, hallottam, ahogy sorra kihajóznak motorcsónakjaikon.

A távolban most úszik el egy nagy utasszállító hajó északra, teljes díszkivilágítással halad. Népszerű útvonal ez a karibi kiránduló hajóknak, sorra a szigetek mellett.

Még egy órát aludtam, pontosan keltem hatkor. A sziget Karib-tengeri oldalán vagyunk, vagyis a nyugatin. A másik oldalt az Atlanti-óceán nyaldossa. A lényeg, amiért felhoztam, hogy a napkeltét itt sem a tenger felett lehet látni, hanem amikor a sziget sziklái fölé emelkedik vörös csillagunk. A tenger előteres napkeltét még nem láttunk, de ami késik, nem jön időben. Lesz még rá alkalmunk.

A többiek húzzák a lóbőrt, csak én vagyok ilyen korai bagoly, ezért kihoztam a laptopot és naplót írok. Sajnos a tűzhelyet nem tudtam beizgítani, Ricsi el szokta zárni a gázt, ezért kimarad a kávé. Majd ha felébred valaki hozzáértő, akkor megejtem azt is. A partra ezért nem úszok ki.

Lassan ébred a város és a többiek is kikászálódnak, megérkezik a kávé, készül a reggeli. Ezért most kikapcs.

Gyors reggeli, tojásrántotta. Kalauzunk pontosan itt van nyolckor, de kérünk még tíz percet. Összepakolunk, törölköző, fürdőruha. A mai program egy vulkánlátogatás, majd fürdés a meleg vizű vízesésnél.

Roger csónakkal kivitt a partra, ahol már várt ránk a taxi, Ricardóval, aki szemmel láthatóan bennszülött, indián vér folyik ereiben. Igazi lapos orr, hosszú fekete haj copfba fogva. Időt kérünk, mert pénzt kell váltanunk. Több bankban is próbálkozunk, de mindenütt nagy sorok fogadnak. Hétfő van, indul a hét, mindenki pénzt akar felvenni. Végül csak sikerül a cséndzs mani.

Amíg a többiek intézik a pénzügyeket, Laciékkal beugrunk egy helyi késdobálóba, meginni egy kávét. Roger már idegesen szaladgál, azt hiszi elvesztünk, de végül csak összeáll a csapat. A vulkán nincs messze, talán tíz perc az út. Közben kapunk botanikai bemutató, pár helyen megállunk és kiszállás nélkül, az autóból megismerkedhetünk a helyi kávécserjével, ami Roger szerint sokkal erősebb kávét terem, mint máshol, de látunk mangó és papaya fákat, valamint rengeteg banánt.

Rövid meredek emelkedőt követően megérkezünk a vulkán park bejáratához. Itt a belépő megváltása után kapunk egy idegenvezetőt, ki beszáll az autóba és együtt megyünk tovább. Pár száz méter a bejárattól a látogató központ, ami már benn van a calderában, a vulkán kürtőjében. Hatalmas területen fortyog, fujtat a gőz, ahogy előtör a sziklás talajból. A körtő oldalában mangó és hibiszkusz fák nőnek, a park guideja szerint ezek a növények különösen kedvelik a kénes levegőt.

Kén az van bőven, erős záptojás szag van. Norbi be is jelenti, hogy itt nyugodtan pukizhat bárki, most nem számít. az csak javítana az illaton.

A kövek között a kénes iszap 170 fokos. Próbálták felhasználni áramtermelésre, de a kén mindent megesz, így ebből a projectből nem lett semmi.

A hegy oldalát közép Amerikából behozott fenyőkkel próbálják megfogatni, lassítani az eróziót. A caldera C-alakú, egy helyen, a part felőli részen ki van nyílva. Az idegenvezető elmondása szerint, utoljára kb. 200 éve tört ki a vulkán, akkor szakította ki azt a részt. Azóta pihen a hegy, de folyamatosan figyelik. Szerencsére a feltörő gőz miatt nem tud a nyomás megnövekedni, mintegy biztonsági szelep, leereszti a gőzt. Szó szerint, de jól megfogalmaztam.

Pár tucat ember benn él a kürtőben, falujuk a bejárati úton tovább menve található. Ők készítik azokat az ékszereket, ajándéktárgyakat, amiket a látogató központban megvehetünk. Jó duma, értjük a célzást. Tipikus turista lehúzó duma, de nem zavaró, ezt leszámítva nem akarják ránk erőltetni az árujukat, nem az a keleti bazár hangulat, ahol nem lehet lerázni az árusokat.

Gyorsan megalkuszunk pár dologra, és indulunk vissza. A kürtőn kívül itt nincs más látnivaló, ezzel véget is ér a látogatás.

Visszafelé letérünk egy meleg vízeséshez. Itt is a vulkánból jön a víz, de nem olyan forró, mint a kürtőben. Ez egy biztonságos víz, mert nem lehet minden környékben lévő vízben fürödni. Egy apró csiga él a vizekben, amely beköltözik a fürdőzők végbelébe és a bélharzis nevű egzotikus trópusi betegség okozója.

A fürdőhöz hosszú sétaút vezet egy botanikus kerthez hasonlatos részen át, ahol Roger szorgalmasan mutogatja a különböző növényeket és hosszan magyarázza a különbséget a sütő és a desszert banán között, de látunk kakaó, mangó és papaya fákat is szép számmal. A virágok nem kevésbé változatosak, fotózzuk őket szorgalmasan, de a neveiket megjegyezni képtelenség ennyi idő alatt, így ez most kimarad.

Leérünk végül egy kis hasadékba, ahol két medencébe folyik bele a vízesés vize. Forrónak éppen már nem lehet mondani, kellemes langyos inkább. A lépcső és a sziklafal erősen csúszik az alga bevonattól, óvatosan ereszkedünk a vízbe. Pancsolgatunk, készülnek a szokásos fotók, a lefolyó víz alá állva és a vízben ücsörögve, ahogy kell.

Kis idő múlva átköltözünk a másik medencébe, ahol egy erős vízsugárral masszíroztatjuk magunkat felváltva.

Közben megérkezik egy hipófehér amcsi csaj egy csoki fiú társaságában, beülnek a felszabaduló medencébe. Mi jót vigyorgunk a toyboyon, de lehet, hogy csak irigykedünk. Csajok, fiúk egyformán.

Ezt látva Roger is elmeséli, hogy ide szokta lehozni a csajait éjszakai fürdőzésre, szélesen gesztikulálva mutatja, hová szokta rakni a boros poharakat és hová fekteti a csajokat. Vetít a srác, rendesen.

Norbi kopasz fejét meglátva gyorsan témát vált, azt meséli, hogy ez a víz milyen sok ásványi anyagot tartalmaz, elkezdi locsolni Norbira, hogy ettől kinő még a haja is. Norbi veszi a lapot, gyorsan felpattan, előre tolja csípőjét, hogy ott is locsolja, hátha az is megnő, de Roger nem veszi a lapot, csak mi röhögjük hangosan.

Lassan indulni kell, kikászálódunk a vízből, törölközünk, öltözünk. A toyboy közben már dolgozik a pénzéért a szomszéd medencében, hagyjuk is őket, diszkréten távozunk.

A fürdő bejáratánál veszünk pár szem grapefruitot, azt hámozzuk, és ital helyett fogyasztjuk. Valami történhetett a társasággal, mert még mindenki józan, nem ittunk még semmit. Közben egy helyi hajléktalan kinézetű rasta man főzi az ebédjét egy fa alatt, láthatóan jól elvan, szélesen vigyorog ránk saját világából.

Betárazunk még pár grapefruitot a hajóra és elindulunk. A városba érve megbeszéljük Rogerral, hogy bevásárolunk, egy fél óra múlva találkozunk a mólónál. A helyi szupermarketet megrohamozzuk, egy teljes bevásárlókocsi telik meg borral, sörrel, meg a konyhához szükséges dolgokkal.

Szatyrokkal, dobozokkal felpakolva indulunk a kikötőbe. Útközben találtam egy helyi késdobálót, mint St. Lucián a piacon. Gyorsan sikerült rábeszélnem a társaságot, hogy álljunk meg kicsit pihenni. Közben meg ihatunk esetleg egy pohárral.

Kértünk egy kört, seven shot. Először a turistáknak fenntartott üveges, ismert márkás italokkal akar szórakoztatni a csaplárosné, de csak elmutogatjuk, hogy nekünk a hordós kell, a helyi anyag. Kértünk hozzá kólát is, mert annyira nem vagyunk kemények.

Pár perc pihenő után folytattuk az utunkat, de mire leértünk a kikötőbe, már hallhatóan jókedve volt mindenkinek.

A móló mellet tested néger asszony árulta portékáját turistáknak. Szokásos dolgok, hűtő mágnes, nyakláncok, stb. Mivel a kalandparkban Sanyi apu nem tudott vásárolni, amiért nagyon morgott, kiabáltam neki, hogy jöjjön vissza, itt a mágnese. Mamacita látta, hogy jó kedvünk van, vigyorgott velünk. Kínálgatta a saját befőzésű chili szószát, majd amikor Sanyi apu is megérkezett, elővette az adu ászt, az ágyas rumot, vaníliával, fahéjjal. Caribbian Viagra. Laci és Sanyi apu mindig megtalálja a helyi potencianövelőt, egyből előjöttek a korábbi emlékek. Mamacita nem tudta min nevetünk, csak nevetett velünk. Elővett egy literes kiszerelést, erre mondtam, hogy pici pöcshöz elég kicsi viagra, ezen dobott egy hátast, úgy nevette.

Vásároltunk tőle ezt-azt, én is vettem pár mágnest. A fizetendő 45 EC lett volna, de mondtam neki, hogy 40, mert 5 dollár volt a vicc. Ezen úgy nevetett, adott még egy mágnest, bónusz. 

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Tömjük az arcunka a jó kis olasz pizzát, közben Ricsi elköti a hajót és indulunk délre. A sziget alsó csücske, Soufriere a cél. Igyekezni kell, legalább 3 óra az út és még világosban szeretnénk odaérni. Mivel azonban a délelőtti program kicsit hosszabb lett a vártnál, plusz a pizzára is vártunk egy órát, késében vagyunk. Nem is bontunk vitorlát, hanem motorozunk a part közelében.

Rodney Bay-t elhagyva ritkulnak az emberi kéz látható nyomai, csak itt-ott tűnnek fel házak a magas parti hegyoldalban. Később elhaladunk egy olajkikötő mellett és látunk két hatalmas tankert is. A közelebbi a rádióinfó szerint 250 méter hosszú és 50 méter széles, terhét lerakva épp távolodik. A másik most érkezik, két vontató hajó megy elébe, hogy a parthoz manőverezze.

Az út egyébként eseménytelen, próbából húzunk ugyan egy fockot, de nem gyorsít a hajón, így Ricsi végül bevonja azt is. Először napozni próbáltam, de a vitorla épp árnyékot vetett a helyemre, inkább leköltöztem a fedélközbe. Megírom a napi eseményeket, le vagyok maradva. Sajnos publikálni most nem fogom tudni két napig, itt nem lesz internet. A part közelében csendesebb a víz, vitorlánk sincs húzva, így bár dülöngél kicsit a hajó, nem zavaró, a gyomrom gyógyszer nélkül is bírja, még itt lenn is.

Idelenn kicsit rendetlenség van, az ázott ruháinkat a kikötőben kiteregettük a korlátra, de most be kellett venni, mert a hullámzásban nem száradnak, ellenben viszont el is áztatja azokat a sós permet. Azért csak találok egy sarkot, ahová lerakhatom a gépet, míg írok.

Közeleg a napnyugta, mikor leérünk a jellegzetes két púpú hegy, a Piton öblébe. Ez a csúcs a helyi sör névadója, de még nem próbáltam. Általában roze fröccsöt fogyasztok, könnyű frissítőt, ha meg söröztünk, eddig jól elvoltam a Guinnessel. A sziget korábban angol gyarmat révén, itt ez elég elterjedt, nagy örömömre. Ráadásul az extra stout, igaz, nem nitrogénnel csapolják, szénsavasabb, mint szokott. Ma ígérem, megkóstolom a Pitont és beszámolok, ennyi áldozat belefér a tudósítói munkába.

Rózsaszín ladikjával feltűnik a révkalauz. Nem hivatalos titulus ez, mint írtam korábban, nem viszik túlzásba a formaságokat. Ő egy helyi segítő, idegenvezető, alkusz és vízi taxis. Segít bóját találni és kikötni.

Apropó, sietségünk oka, hogy itt nincs a hagyományos értelemben vett kikötő, ez jóval harmadik világabb rész, mint a Rodney Bay Marina volt. Bóják vannak a part közelében sorban és ezekhez kell kötni. A legjobb helyek már foglaltak, mire ideérünk, elkéstünk.

Ricsi próbálkozik azért a kedvenc helyével, messziről úgy tűnik, van foghíj a hajók között, de odaérve kiderül, azokról le van szakadva a bója, nem véletlenül nem kötött oda senki. Horgonyt dobni sajnos nem tudunk, mert bár a parttól alig 30 méterre vagyunk, a víz 30-60 méter mélység között változik.

Elindulunk vissza, a „város” elé, ahol kevesebb a hajó, oda invitál a kalauzunk, de az zajosabb rész, ezért akartuk elkerülni. Ráadásul ez már közel sem olyan biztonságos része a világnak, itt nem lehet a hajót magára hagyni, ezért nem akart Ricsi oda kötni. Út közben találunk egy 20 méter körüli mélységű részt, de a révkalauz szerint erősen sziklás az alja, könnyen leakadhat a horgony, ezért továbbállunk.

Egészen bejöttünk a part és a móló elé, segítőnk már tartja a bóját, amire rákötünk. Ricsi megalkudja vele a holnapi programunkat, mert ő itt az utazási iroda is. Egy vulkánlátogatás és egy meleg vizes vízesés lesz a program, plusz most kimegyünk a partra egy kicsit körülnézni és a vacsora előtt inni egy pohárral. Addig a kapitány elkészíti a vacsoránkat. Sajnos a peca nem volt eredményes, de sebaj, van krumpli és bölcs előre látással vett egy kis sertéshúst még indulásunk előtt, amíg mi az őserdőben áztunk.

Itt állunk a móló előtt, így gyorsan partot érünk a taxival. A partra egy rendőr poszt előtt vezet az út, vám és útlevélvizsgálat, de már késő van, lefeküdt a hivatal, így simán bejutunk a városba. A város erősen idézőjeles, bár régen ez volt a főváros. Pici település, holnap majd készítek fotókat.

 Vezetőnkkel körbejárjuk a kikötő közvetlen környezetét, megnézzük az anglikán stílusban épült templomot, ami majd akkora, mint a település. Régen sokan lakhattak a környékben. A templom jelenleg keresztény gyülekezeté, de amolyan karibi keresztények, épp egy ghospel kórus gyakorol orgona kísérettel, vidám templomi énekeket.

Kis ideig hallgatjuk a koncertet, majd tovább sétálunk. Bankot is találunk, négyet egy csomóban, pörög a pénzügyi élet. Pénzt kell váltanunk, elfogyott az EC-nk, holnap reggel majd itt kezdünk. A kiírás szerint jobb árfolyamon váltanak, mint északon, ez jó hír.

A kirándulást egy hangulatos kikötői kocsmában zárjuk, itt az egész város. Ez pub, étterem, és szórakoztató központ is egyben.  Egy szűk órát sörözünk. Tudom, ígértem, hogy beszámolót készítek a helyi sör kóstolásáról, de erre még várni kell, mert egy hatalmas Toyota pickup áll az ajtó előtt, Guinness reklámmal, így ez kötelez, Ír sört kell innom újra.

A hajóra visszatérve már terített asztal fogad bennünket. Indulás előtt rádión szóltunk, így Ricsi pontosan tudott időzíteni. A tepsis tarja nagyon finom, hatalmas adagokat kapunk. Nem is tudja senki megenni, így marad a holnapi szendvicsekbe is.

Vacsora után nekiülünk borozgatni, szól a zene, vegyes felvágott, kívánságműsor van. A hajó kellemesen himbálózik, előttünk a part fényei. Sajnos a mozgás miatt a hosszú záridős képek csak foltokat eredményeznek, majd rajzolok valamit, hogy lássátok, miről írok.

Tíz óra körül rajtaütésszerűen álmosodik el mindenki, zene kikapcs, villany leó. Elfoglalom a törzshelyem a fedélzeten, megágyazok. A kabinokban szokásos fülledt levegő, kinn finom meleg. Még a háló pólóm sem veszem fel, így alszom. A partról kellemes, vaníliás fűszeres illatot hoz a szél. A vanília, fahéj és egyéb markáns fűszerek nagyon elterjedtek erre.

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Kávézgatok a mólón, lassan érkeznek a többiek. Nyolcra ígérte a taxisunk, hogy értünk jön, addig installálunk egy reggelit az arcunkba. Mivel nem sok időnk van, Norbi megkérdezte, mi az, ami a leggyorsabban elkészül. Tojásban maradtunk, 10 percen belül prezentálja a szakács.

A gyors elkészítés sem garancia azonban arra, hogy időre végezzünk. Sofőrünk már itt van, de a társaság még nyugodtan kávézgat, Sanyi apu rendelt még egy kapucchinót, de az meg süti a száját. Van, akinek most jut eszébe, hogy az input párja az output, meg egyébként is, minek ez a nagy rohanás.

A dzsungel parkban 9 órára foglaltunk időpontot. Ezekre a túrákra foglalni kell, majd később kiderül miért, illetve arra is rájövünk, miért nem lehetett tegnap megcsinálni, hiába voltunk ott.

Elindulunk vére, de csak hatan. Ricsi nem jön, a hajót készíti fel a kihajózásra, Timi meg nem szereti, ha nem ér le a földre a lába. A többiek viszont minden hülyeségben benne vannak, ebből sem maradunk ki.

Az út szűk fél óra a park bejáratáig, kilenc előtt kicsivel érkezünk. Az első akadály rögtön a kasszánál jelentkezik, csak US dollárt, vagy EC-t fogadnak el, nekünk viszont eurónk van. Kis szervezkedés után összeszedünk annyit, ami a belépőkre kell. Kapunk hozzá egy italjegyet is.

Feltűnően nagy személyzet sürög, forog, készítik ki a beülőket, sisakokat. Csinos lánykák, nyalka legények. Megismerkedünk a két gájdunkkal. Sajnos az egyikük nevét elfelejtettem, talán feltűnik valamelyik képen a névkártyája. Vezetőnk Peterson Hippolyt, Peti a lakáj, őt megjegyeztem. Vidám fickó, folyamatosan dumálunk, szórakoztatjuk egymást.

Már a beöltözés is egy kabaré, pedig a java eztán jön. Hangos kacagások közepette kerülnek ránk a felszerelések, Peterson mindenkit személyesen ellenőriz. A biztonságra, higiéniára nagyon adnak. Kapunk egy szexi hajhálót a sisak alá, a kesztyűk felhúzása előtt pedig fertőtlenítő kézkrémet osztanak.

Összeállt végre a csapat, két vezetőnkkel először egy demó kötélpályához megyünk, ahol bemutatják a felszerelés használatát, biztonsági oktatásban veszünk részt. Peterson társán bemutatja, hogyan fog bennünket az övünkön lógó csiga segítségével felcsatolni a dupla kötélre és hogyan kell az átcsúszást végrehajtani.

Először a demózó segítőnk (neve még mindig rejtély), majd mindenki lemegy a rövid és lapos pályán, Peti zárja a sort. Innen visszajövünk a lanovkához. Ez egy vas ketrec, padokkal. A kötélpálya az őserdőben vezet fel a hegyoldalban, rendszeresen megállva. A ki és beszállás nem mozgás közben történik, hanem leállítják a kötelet.

Van időnk mókázni, angol magyar határ menti nyelven viccelődünk folyamatosan. Peti is benne van a mókában, miközben próbálja a szokásos idegenvezető szöveget nyomni.

Megtudtuk, hogy nagyobb állatok nem nagyon fordulnak elő a pálya közelében, évek óta nem láttak erre az egyébként őshonos mongúzból sem, mert a kirándulók zajától inkább elköltöztek csendesebb vidékre. A növényzet viszont állja a rohamot, mindent elborít a dzsungel.

Az eső már a demó pályán szerencsétlenkedésünk közben is el-eleredt, most is próbálkozik finoman. Nem zavar, mert meleg van, meg ez esőerdő, belefér a programba. Liqud sunshine, mondogatja Peti, mert látja, hogy vesszük a lapot.

Jó hangulatban érünk a felső állomásra, ahol kiszállunk és átsétálunk a kötélpályára. Kis mászás után kezdődik a dzsungi-bungi. Rövidebb hosszabb szakaszok váltják egymást, a harmadiknál már a csajok is rutinosak, mi meg folyamatost ökörködünk. A biztonságra nagyon adnak, minden kötél dupla, Peti mindenkit egyenként kapcsol rájuk a dupla csigával, míg másik segítőnk, aki minden szakaszon elsőnek siklik át, a túloldalon vár, hogy elkapjon az érkezéskor.

Nekibátorodunk, fotózgatunk a csúszások során, sajnos azonban a fényviszonyok miatt nem sikerültek túl jól a fotók, alig találok olyat, amit érdemes publikálni. A lombok között egyébként sincs túl világos, de most az eső lába is lóg, nem látjuk a napot. A hegy teteje súlyos párába burkolózik.

Mire az utolsó, leghosszabb szakaszhoz érkezünk, megnyílnak az égi csatornák, ömlik az eső, mint akit bíztatnak. Szakadó esőben csúszunk le a pálya aljára. Az eső ömlik rendületlenül, páran próbálkoznak pálmaágakkal, de semmit nem ér az sem. Mintha víz alatt mennénk, úgy zuhog.

A felvonó felső állomásig sokat kell visszafelé mászni, jól lecsúszkáltunk. Mire felérünk, már mindenki feladta a pálmaleveles mókát, a csajok nyugodtan indulhatnak a vizes póló bemutatón. Akár a vizes bugyin is.

A liftnél már két csoport vár, de hiába, mert fedett hely nincs, ellenben viszont üres kabin sem. Egy nagy nyugdíjas csoportot fogtunk ki, már a hatodik kabin megy el teli esőkabátba burkolózott emberekkel. Tök jó lehet ilyenkor ez a felvonó, mert a szakadó esőben semmit sem lehet látni az erdőből, de legalább fotózni sem tudnak.

Most már nem csak eláztunk, hanem fázunk is, mire megjön egy csoport, amelyik kiszáll és elindul a kötélpálya felé. Az is jó móka lesz ebben az időben. A felszabaduló kabinnal viszont nem sokra megyünk, mert nem tudják becsukni az ajtaját, ezért hosszas tanakodás után úgy döntenek a vezetők, hogy hagyják lemenni üresen.

Közben elmeséltem egy viccet Norbinak, aki hangosan nevet rajta. Petiék csak lesnek, el kell mesélni nekik is az I am sorry nevű cowboyról szóló viccet angolul. Nagy a derültség, bejön nekik nagyon.

Újabb fél tucat teli kabin után jön a jó hír, hamarosan érkezik az üres. Addigra viszont már ronggyá áztunk. Az eső végre kezd elállni, és tényleg feltűnik az első üres kabin. A csoport nagyja elfogyott, mert a második kabin is üres, de még ez sem a miénk. Végül megjön a harmadik, amibe már mi szállunk be.

Majd ki, aztán újra be. Elsőre nem sikerült kiegyensúlyozni, orr nehéz volt. Engem hátrébb ültetnek Sanyi apu mellé, így már egyenesen áll a kabin.

A lefelé út eseménytelen, már elfogytak az ütősebb poénok. A kedvünk azért nagyon jó, különösen, hogy elállt az eső, kisütött a nap és elkezdünk száradni.

Az alsó állomáson gyorsan leadjuk a felszerelést, majd Peti a jegy mellé kapott italjegyeket összegyűjti és átkísér minket a rumos hordóhoz. A nagy megpróbáltatások ellensúlyozásaként kapunk egy-egy pohárral a puncsból.

Gyors búcsúzkodás, majd átrohanunk a gift shopon, senki nem vásárol. Sietnénk már haza száraz ruháért. Sofőrünk kinn vár ránk, és már repít bennünket a kikötőbe.

A pizza rendelést már megírtam, ezt most átugrom. 

Most jöttünk a dzsungi-bungi túrából, van sok fotóm. Mivel a blog lehetőségei korlátozottak a képek terén, ezért ide rakom őket, ahogy az időm és az internet elérésem engedi:

https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Később írok részletesen, most csak annyit, hogy eszméletlen jó volt.Igazi esőerdő, olyan felhőszakadással, hogy nem maradt száraz pontunk. De nagyon jól éreztük magunkat.

Most gyorsan rendelünk egy take away pizzát, addig átöltözünk, visszajövünk érte. Igyekezni kell, ma kihajózunk, átmegyünk sziget déli végébe. Majd a hajón esszük meg az ebédet.

Addig is, amíg a beszámolót megírom és felrakom, nézegessetek fotókat.