Karibi Arany

Eredetileg itt a dzsungel túra szerepelt volna, de el kell mesélnem a hajnali esőt. Ami eddig volt, az csak kis csöpörgés. Ma hajnalban viszont kaptunk egy igazit, rendesen ömlött. Szokás szerint kinn alszom a fedélzeten, itt sokkal jobb a levegő, mint lenn, a fedélközben. A felhőszakadás egy pillanat alatt indult, de nem ébredtem fel rá igazán, csak azt éreztem, hogy folyik a víz a lábamra. Szerencsére a tat felől jött a szél és arról hosszabb az árnyékoló ponyva, így nem folyt be nagyon. Rutinosan felhúztam a lábammal a szivacs végét, hogy az se ázzon meg és nyugodtan aludtam tovább.

A többiek, hogy ne folyjék be a víz, behúzták az ablakokat és a decket, de ettől meg olyan fülledt levegő lett odalenn, hogy hiába a korai idő, lassan mindenki előbújik. Csak a fiatalok vannak jól el az orrkabinban.

Az eső, ahogy jött, úgy el is ment, talán ha egy negyed órát tartott. A kiteregetett törölközőket kimosta alaposan. Norbi kirohant ugyan összeszedni, arra ébredtem, hogy a csipeszeket pakolja vissza az asztalba, de akkor már késő volt. Csak nézte, hogy én sem az esőre, sem arra nem ébredtem fel, hogy feljött a fedélzetre. Olyan jó levegő van, az esőnek is finom az illata, hogy igazán jót lehet aludni közben.

Ez talán szűk két órája volt, közben megvirradt, az ágyamból néztem. Kialudtam magam, lementem a laptopért, hú, mi van ott lenn! Levegő alig, fojtó pára. Eddig engem sajnáltak, hogy nekem nem jutott kabin, mostanra viszont lett pár irigyem, azt hiszem J

Míg írom a blogot, látom, tegnap este is volt elázás, pedig akkor még nem esett. Elfogyott minden. Igazi paradicsom ez az alkeszeknek, a sokat emlegetett mindent feloldó 80-s karibi rumból itt egy üres literes üveg, nyakán a címke, 30 EC. Kilencven forint körül van most az árfolyam.  

Az eső előhozta a halakat is, itt fürdenek körülöttem. Vannak közöttük méretes példányok, ma elő kellene venni a pecabotot és kifogni a vacsorának valót. Ricsi rendszeresen szokott pecázni, és a fogást konzerválni. A tegnapi előétel is a saját olajban konzervált tonhalából volt. Halbefőtt.

Fél hét, nyit a kávézó. Besétálok, és egy kávé mellett feltöltöm az irományom.

Bejöttünk a piacra, szétnézni, várost látogatni. Ez még annyira nem a harmadik világ, Ricsi szerint délebbre majd egyre durvább lesz. Miután végigszaladtunk a piacon, betértünk egy helyi rumkimérésbe. Mamacita műanyag vödrökből poharazza ki a 80 fokost. Ütős, próbáltunk egy fél adagot magában. Volt, aki felöntötte inkább kólával. A helyiek ezzel kezdik a reggelt, mielőtt elkezdenek szívni. Az anyag illata, mint a denaturált szeszé, az íze viszont finom, csak bántóan erős. Megittam a felesemet, majd kértem egy normál adagot, de ezt már felütöttem kólával.

Miután bevettük a fertőzés gátlót, átmentünk egy helyi étterembe, autentikus ebédre. Van hal, bárány, csirke és pulyka. Halat ehetünk még sokat, a piacon is ezt terveztünk venni vacsorára, így egységesen a bárány mellett döntöttünk. Hamarosan hozták is, hatalmas tányérral, bőségesen megrakva rizzsel és zöldségekkel.

Az íze még jobb volt, mint ahogy kinézett. Nagyon jót ettünk, és összesen fizettünk a 8 főre 125 EC-t, ami alig több, amibe Norbiék vacsorája került tegnap fejenként. Ezt megtudtuk, miután Norbi fennhangon elégedetlenkedett, hogy tegnap kettejükre majd kétszer annyit fizetett, mint most az egészért itt hagytunk. Hja, kérem, a gyors kiszolgálást meg kell fizetni!

A védőital csak úgy hatékony, ha körbeveszi a lehetséges fertőzést, ezért visszamentünk a mamacitához még egy roundért. Útközben átmentünk a bazáron, ahol a fejemre esett egy rasta sapka. Ez viszont annyira megtetszett egy helyi csajnak, hogy csak velem akart táncolni, készültek is a fotók rendesen. Utóbb reklamálta, hogy nincs ingyen, egy dollárt adjunk neki. Nem sajnáltuk érte azt a 100 forintot, mert feldobta a hangulatot nagyon. Van róla videó is, ha kerül gyorsabb internetünk, feltöltöm.

Megérkeztünk végül a mamacita rumkimérésébe, ahol kértem egy kört. Szilvi megpróbálta tisztán, úgy kirázta a hideg, hogy a szőr is felállt a karján, tiszta libabőr volt. Ez még a mamacitát is megnevettette, itt vigyorog mögöttem.

Rumozás után, immár tök egészségesen átmentünk a taxi állomásra, keresni egy fuvart a Rain Forest kalandparkba. Itt a taxi kis buszokat jelent, amik iránytaxik, bárhol megállnak, akár fel, akár leszálló utas van. Benn ült már két helyi arc a kocsiban, mikor mondtuk hová tartunk. A sofőr kirakta őket egy pillanat alatt és máris miénk volt az egész taxi.

Ricsi nem jött velünk, visszament a piacra, bevásárolt, majd hazaindult a kikötőbe, megfőzni a vacsoránkat. Lelkünkre kötötte, hogy addig ne fizessünk a taxisnak, míg vissza nem értünk, mert simán ott fog hagyni a kalandparkban.

Sajnos a park zárva volt. Délután háromkor zárnak. Megbeszéltük, hogy holnap 9-re visszajövünk. A taxissal megalkudtunk, kemény 100 helyi dollárért eljön értünk reggel, kivisz a kalandparkba, majd amikor végeztünk, visszahoz a kikötőbe. Holnap már továbbhajózunk, de délelőtt még belefér ez a mutatvány.

Hazafelé Szilvi erősen megszomjazott, így megkértük sofőr barátunkat – Diamondot, hogy álljon meg egy kocsmánál. Tudott egy helyet, le is akart rögtön húzni jobbra, a mögöttünk lévő alig bírt elkerülni minket. A hely viszont nem volt nyitva, így tovább indultunk.

A kolléga, akinek majdnem elé fordultunk, ezt látván megállt és bevárt minket. Itt kezdődött egy karibi anyázás a sofőrök között. Itt más a vérmérséklet, mint otthon, valami helyi nyelven egyeztettek, így nem értettük, amit egymásnak mondanak. Ha nem tudtuk volna az előzményeket, a vita olyan volt, mint két rég nem látott cimbora, amikor összefut az utcán. Csak épp hogy nem borultak egymás nyakába a végén, de végig mosolyogtak, úgy beszéltek. Never mind, be happy. Imádni való hely!

Mikor a hajóra értünk, Ricsi még félkész volt a vacsoránkkal, mert úgy számolt, hogy pár órát el leszünk a dzsungelban. Leültünk, elő került a 80 fokos rum is, amit csak kólával hígítva szabad inni, mert ha túlzásba esünk, lemarja még a hangszálat is. Már tudjuk a magyarázatát, miért beszélnek a helyi rasták torokhangon J

A vacsora párját ritkító volt. Előételnek kaptunk egy kis fokhagymás tohnal salátát, majd tonhal és egy helyi hal risszel, karibi szószban. Ricsi imád főzni, ez érződik az ételein is. Benne van a hal mellett a szíve, lelke is. Az est fénypontja azonban a flambírozott mézes sült banán volt. A képeken igazán nem jött át, de nyugodtan képzeljétek el a legjobbat.

Vacsora után fogyott a rum, meg került egy kis bor is, hogy ne csak töményen nyomjuk. Sajnos a beszélgetés fonala olyan irányba fordult, amiből könnyen súlyos viták keletkezetnek, ezért úgy döntöttem, inkább kivonulok. Akik ismernek, tudják, hogy elég határozott véleményem van dolgokról, de láttam, a többiek is ugyan így gondolják a saját igazukat, ezért inkább leballagta a móló végébe, ahol csend van, világít egy lámpa és helyenként még a kikötői wifi is bejön. Itt még csak este kilenc van, gyerek az idő, de otthon már hamarosan kelnek a pékek. Be is fejezem a mai blogot, még keresek néhány képet a szöveghez, ha a wifi is kitart, talán fel tudom tölteni.

Kicsit átolvastam az előző bejegyzéseket, javítottam pár helyesírási és fogalmazási hibát, aki korábban már olvasta, fussa át újra.

Holnap, ahogy írtam, délelőtt meglátogatjuk a kalandparkot a dzsungelban, utána kihajózunk, megyünk tovább délre. Ricsi szerint 3-3,5 óra az út. Két róka között majd megírom az élményeimet, addig is legyetek jók!

Reggelig fel sem ébredtem, fél hétkor nyitottam ki a szemem. Épp elkaptam a napkeltét, készítettem pár fotót. Kata is felébredt hamar, kiment zuhanyozni. Én is kimentem a kikötői fürdőbe, lemostam habtestem, lehúztam a szőrt a képemről.

Utána kicsit tettünk vettünk a hajón, Szilvi készített egy kávét, elkezdtem írni a naplót. Egy óra múlva összeverődött a társaság, eljöttünk reggelizni.

Sajtos lazacos croisant rendeltünk, majd mindenki. Nagy darab nyers, pácol lazac szelettel, gyönyörűen nézett ki és az íze is nagyon rendben volt. Még itt vagyok, ücsörgök az étterem mólóján Szilvi az étterem macskáit dajkálja, Ricsi Lacáékkal elment a bankba helyi pénzt váltani, Sanyi apu sétálgat Katival. Én meg írom a naplót.

Utolértem magam, így van időm pár szót írni a környékről is. Martinique francia sziget, az EU része. Amikor megérkeztünk, semmi útlevélvizsgálat nem volt. Ezt egyébként is lazán kezelik erre felé. A hivatalos pénz is euró.

St. Lucia viszont már önálló ország, nem a franciákhoz tartozik. Itt van egy közös pénz az, East Caribbean Dollar, röviden íszi (EC). Eddig nem váltottunk, Martiniquen nem jó az árfolyam, amikor ide érkeztünk, már nem volt nyitva a bank, de szerencsére az étteremben elfogadják az ájrót, csak rosszul váltják. Ma viszont szombat van, nincs bank. Pénzváltó van, oda ment el Ricsi, mert egyébként is van dolga a papírokkal.

Az idő kellemes, 26-28 fok, magas páratartalom, de nem bántóan. Időnként csepereg az eső, ebben az évszakban ez normál.

Írtam, hogy nem nagyon viszik túlzásba az útlevél ellenőrzést. Semmi ilyen nincs, amikor kikötsz. Kijött egy helyi fazon, felírta a hajó adatait, de csak a kikötői díjhoz kell. Ricsi ma vitte be az útleveleket, intézi a papírmunkát, de nekünk nem kell megjelenni sehol.

Egyébként is laza mindenki, a domboldalban fű terem, de ezt nem legelik birkák. Elszívják inkább J

Megjött a pénzváltó csapat, az egész kócerájban csak ezer eurót tudtak cserélni, szétdobtuk igazságosan. Majd próbálunk még váltani. Lassan indulunk a városba. 

Vacsora után majd elmesélem a mai napunkat, a piacot.

Elég jól sikerült az átállásom a helyi időre, fél hatkor ébredtem. Otthon hatkor szoktam, fél óra tévedés belefér. Még mindenki aludt, a nap is csak készülődött felkelni. Elővettem a Kindle-t és olvastam fél órát.

Amikor eljött a napkelte, kiültem a hajóorrba és onnan néztem, ahogy kivirrad a hegy mögül. Csodás a napkelte a trópusokon, olyan színorgia, amire otthon nincs példa. Utána visszafeküdtem olvasni. A többiek lassan ébredtek. Amikor mindenki összejött, kimentünk a városba, egy kávézóban ittunk kávét, ettünk péksüteményt hozzá. Helyben megreggeliztünk. Visszafelé összedobtunk egy hajókasszát, ebből Szilvi bevásárolt. Hozott bort, ásványvizet, tojást, meg ilyeneket.

Visszatértünk a hajóra. Míg Ricsi elment az útlevelekkel elintézni a papírmunkát, addig Szilvi és Kata összedobtak egy kis tojásrántottát. Én nem kértem, mert elég volt a péksütemény reggelire.

Amikor Ricsi visszatért, elkezdtünk készülni a kihajózásra. A kikötőből egész sokáig motoroztunk kifelé. Két oldalról korallzátonyok között vezet az út, több hajót is láttunk, amikkel eltaktikázták a dolgot, megborulva feküdtek a zátonyon.

Kb. 20 perc múlva vitorlát bontottunk és kezdődött az átkelés St. Lucia szigetére. Itt nem nagyok a távolságok a szigetek között, 4 óra út várt ránk. A csajok bevettek egy-egy Daedalont, én úgy gondoltam, majd csak kibírom. Nem ez volt az egyetlen tévedésem :)

Kezdetben csak a fockkal mentünk, de mikor eltávolodtunk a szigettől, Ricsi felhúzta a fél vitorlát, majd egy idő után kieresztette az egészet. Fél szélben mentünk, déli irányban 190 fokra, 7-8 csomóval. Hosszú hullámok voltak, nem dobálta nagyon a hajót. Kicsit megdőlve, bólogatva haladtuk.

A hajón fröccsözgettünk, jól telt az idő. A nap égetett, vastagon lekrémezte mindenki magát. A szél miatt a napfénytetőt sajnos be kellett húzni, nem maradt árnyék. A kabinba nem ajánlották, hogy lemenjünk, mert lenn jobban érezni a hullámzást, könnyebben rosszul lesz az ember.

Lefeküdtem napoztam kicsit, de nem sokára inkább már az árnyékot kerestem. A farban van két nagy napelem tábla, annak maradt némi árnyéka.

Kb. egy óra nyílt után tenger kezdte feladni a gyomrom. Fekve még csak-csak bírtam, de amikor felültem és himbálódzott a fejem, már nagyon nem esett jól. Nem akartam nagyon magamban tartani, kiültem a farba, a sarokba, ahonnan gyorsan ki tudok hajolni. Hamarosan meg is jött ez első rész, a boros-fröccsös. Elegáns mozdulattal átraktam a hátam mögött a sugarat. Ez sokat könnyített, de sajnos nem eleget.  Pár perc múlva megint etettem a halakat, megkapták a reggeli péksütit is.

A többiek szerint nagyon fakó színem volt, de mások mosolya sem őszinte. A csajok nagyon jól bírták, igaz a gyógyszer miatt le voltak lassulva. Laca Timivel a padlón feküdt, úgy érezni legkevésbé a hullámzást. Ricsi szaladgált a hajón, amikor igazítani kellett valamin, de az idő nagy részében lenn olvasott a fedélközben. A robotpilóta tartotta az irányt, lenn mindent látott a navigációs rendszeren.

Sanyi apu és Kata csendesen ücsörögtek, Szilvi iszogatott, Norbi meg csendesen fakult. Norbiék már többször hajóztak tengeren, de az első nap mindenkit meg szokott gyötörni.

Kis idő múlva Laca is felkelt és kiállt a fara. Egy ideig még próbálta visszatartani, de végül úgy döntött, ő is ad a halaknak enni. Besegítettem neki az etetésben, de már nagyon nem volt mivel, csak köhögtem.

Feltűnt a horizonton Santa Lucia, Ricsi elkezdett készülődni. A sziget előtt, ahol már sekélyebb volt a víz – útközben 30-60 méter között volt, itt már csak 7-8 – jobban elkezdett dobálni a hullámzás. Na, itt már csak epe akart jönni, ez volt a leg szenvedősebb kör, de gyorsan vége lett. Lefeküdtem a farban és csendben voltam. Mint ahogy mindenki.

Ráfordultunk a kikötőre, Ricsi bevonta a vitorlákat és átálltunk motorra. Itt már teljesen sima volt a tenger, nem dobálta a hajót. Besiklottunk a strand elé és horgonyt vetettünk. Strandoltunk, fürödtünk, kezdett visszajönni a társaság hangja.

A strandon lehetett volna jetsky-t bérelni sofőrrel, vagy motorcsónakkal vontatott felfújt széket, ami a farhullámokon ugrál. Jöttek oda a helyi erők agitálni, de valahogy senki nem kívánkozott rá.

Lemostam magamról a haleledel maradékát, úsztam egyet. Kezdtem rendbe jönni, visszaállt a színem. Fél óra strandolás után áthajóztunk a kikötőbe. Kikötöttünk, megismerkedtünk a környékkel, mosdóval. Aki akart, elment lemosni a sót. A hajón is volt zuhany, így ezt elintéztem helyben.

Lekentem magam testápolóval, mert megkapott a nap rendesen. Nem volt időm az út előtt szoláriumban alapozni. Szilvi csúnyán lepirult, pólónyomosra. Én igyekeztem még a fürdőgatyát is kicsire összehúzni, hogy minél kisebb fehér csíkom maradjon.

Kis pihenő után bejöttünk vacsorázni. A kikötő elég luxus hely, a helyi viszonyok között is, de az árak nincsenek elszaladva, pl. egy üveg Heineken 400 forint. Beültünk egy étterembe, rendeltünk. Itt senki sem kapkodó idegbeteg, egy ilyen vacsora 2-3 órát simán igénybe vesz. A pincérnő felírta a megrendeléseket, de ez sem garancia arra, hogy tényleg azt kapjuk, amit rendeltünk. 

Alkoholt már nem kívántam, ittam egy grape lét és rendeltem egy csípős fűszeres pipicicit. Alig másfél óra alatt el is készült, de addigra már nem az volt. Néhányan kértek levest is, amiből végül egyel többet kaptunk. Kis szervezkedés után csak itt maradt az is, Szilvi megette. Újabb óra és jött a main dish, kihozták a társaság felének. Én kaptam egy fokhagymás öntetes csirke mellett, rizssel. Először Ricsihez rakták le, de ő állította, hogy sült krumplival kérte, ez nem az övé. Átkerült hozzám, de nem tűnt csípősnek, pedig a pincérnő határozottan figyelmeztetett, hogy amit rendeltem, nagyon spicy lesz. Mindegy, vártam kicsit, hátha hozzák a többiekét és majd kiderül. Akik megkapták, elkezdtek enni, ne hűljön ki. Végre meghozták a többiekét. Ricsi megkapta a sült krumplis csirkéjét, elkezdtünk enni. Az első falat után Ricsi szólt, hogy lehet mégis ő kapta meg a csípős csirkémet, mert az övé nagyon erős. Viszont azon volt a krumpli. Megoldottuk a cserét, köret maradt, a húst meg átraktuk.

Tényleg erős volt, de ízlett. Valahogy Timi is ilyet kapott, ő már nem tudta megenni. Laca nekiadta a saját kókuszos schrimpjét, de neki is erős volt a csirek. Lekaparászta a húsról a csípős öntetet, úgy ette. Hagyott belőle, azt ideadta, mert én szeretem a csípőset. Amit lekapart, azt is belekevertem a rizsbe, nekem ízlett nagyon. A csípős íz rendbe rakta háborgó gyomromat, végleg felszámolva a hajóút nyomait. A színem is megjött, a hangom is visszatért, bár már nagyon kimerült voltam.

Ahogy a többiek is. Visszasétáltunk a hajóra és gyorsan nyugovóra tértünk. A szomszéd mólón két nagy, 60 lábas hajó volt kikötve, amitől az kicsit nyikorgott. Norbi úgy döntött, inkább visszaköltözik Szilvi mellé a kabinba, ahol nyomottabb a levegő sokkal, Szilvi pedig horkol, amitől nem tud jól aludni, de talán kevésbé zavarja, mint a móló nyikorgása. Így egyedül maradtam a fedélzeten. A nyikorgás nem zavart, fáradt voltam, ezért gyorsan álomba merültem, pedig alig volt még 11 óra. 

A gép 10:10-kor indult Ferihegyről Párizsba. Rövid, eseménytelen út. Heten jöttünk, de Katának külön jegye van.

Biztosításunk nem volt, de időnk és bankkártyánk igen, ezért a transzferban nekiültem a neten megkötni. Mire mindenki adatait felvittem, eltelt egy óra, senkinek nem volt időm telefonálni, SMS-t küldeni. A többiek közben kávéztak, iszogattak. Nekem már csak arra volt időm, hogy a KFC-ben kérjek két szendvicset, mert a reggelim is kimaradt, aztán már rohantunk a géphez, mert szólították a nevünket, Last-Call. Még lemaradunk a gépről, aztán minek a biztosítás!

Szilvi interneten előre becsekkolt, de csak hatunkat tudta, Katát a külön jegye miatt nem. A helyszínen már nem kapott helyet a közelünkben, ezért inkább egyedül lévén, én ültem Kata helyére a 10. sorba, míg a többiek hátul a 24 sor körül telepedtek le.

Fáradt voltam, de nem nagyon ment az alvás, csak pár percekre sikerül. Egy óra múlva felszolgáltak, ittam egy kávét és utána már nem is próbálkoztam az alvással.

Párizsba dél körül érkeztünk, napsütés, szép idő. A CDG-re jött a gép, de az Orlyról repülünk tovább, ezért át kell a két reptér között buszozni. Amíg Szilvi kiment bagózni, a kezembe nyomta a jegyeket, hogy az Air France pultjánál kérjek buszjegyeket.

Miután ez megtörtént, átbuszoztunk egy óra alatt. A Karibi-gép indulásáig volt még idő bőven. Benn ittam egy kávét, croisanttal. Norbi vett egy kis üveg, 2dl vörösbort Szilvinek, aki még a dohányzóban időzött, de a kávé és a bor együtt 14 ájró volt, ezen morgott. Erre Szilvi mikor megitta a bort, és még szomjas volt, bement a duty free shopba és 6 ájróért hozott egy literes palackkal. De dugóhúzó egy szál sem. Norbi megpróbálta a büfékben felbontatni, de persze sehol sem vállalták. Erre végül benyomta a dugót az üvegbe és végül megihattuk a bort. Eddigre azonban eltelt az idő, már menni kellett beszállni.

Jó nagy vas, Boing 777-300. Két folyosós, soronként 10 ülés, 3-3 az ablakok mellett és 4 középen. A gép messze nem volt tele. A szárnya körül ültünk, de a hátsó sztyuvi előre jött, hogy a gép farában még vannak komplett üres sorok, ha oda akarunk menni. Mivel itt már együtt ültünk, inkább maradtunk.

Bőséges kaját hoztak, vörösborral, sajttal, desszerttel, meg egy narancsos karibi rum likőrrel, amit egy pohár narancslébe töltve egész jó long drinket kevertem.

Annak ellenére, hogy tengeren túli járat, jó sűrűre volt székezve, szokás szerint alig fért el a lábam. Az idő teltével azért csak hátraszéledtünk. Lacáék kezdték. Timivel befeküdtek egy középső négyes ülésre. Sanyi apu és Kata hátrafeküdtek a Lacáék helyére, így egyedül maradtam a soromban, én is lefeküdtem, talán egy fél órára.

Lassan telt az idő, párszor hátramentünk vörösborért, de egy idő után már az sem esett jól. Nem ittam sokat, de Szilvi szervezete kívánta a szeszt, jól is volt, látszott rajta. A sztyuvik már nem akartak neki bort adni, azt mondták, elfogyott. Nekem persze adtak még, mert rajtam nem látszott. Erre Szilvi elment és amikor nem volt ott a sztyuvi, a hóna alá pakolt pár üveggel.

Amikor visszaért a helyére a sok üveg zsákmánnyal, mondtam neki, hogy legalább egy pléddel takarja le, mert meglátják. Na, jött is pár perc múlva a csaj, leszidta Szilvit, hogy mit képzel és meg ne lássa még egyszer, abszolút tilos neki többet innia. Szerencsére a zsákmányolt készletet nem találta meg, így a maradék utat már kibírta a helyén.

Egyszer még hoztak egy kis vacsorát, szendvics, kávé. Utána még volt 2 óra repülés. Nehezen telt, tévéztünk, zenét hallgattunk. Ahogy a hosszú távú nagy gépeken szokás, minden üléstámlán volt TV, média center.

A leszállás sima volt. Jó nagy repülőtér, szépen megcsinálva. Látszik, hogy nagy forgalma van, hatalmas gépekkel. Felvettük a csomagokat és kimentünk taxit szerezni.

Kilenc óra körül volt, helyi idő szerint. Öt óra az időeltolódás a hazai időhöz képest. Az órát már a gépen áttekertem, szokásom szerint. A többiek még folyamatosan azt számolgatták, hogy ott még mennyi az idő, aztán szenvednek, az óraállítás miatt. Én igyekszem nem tudomást venni erről, csak egy idő létezik, a helyi.

A taxissal nem tudtunk alkudni, 80 euró a kikötőig. Mindegyik ennyit kért, így fogtunk egyet és lementünk a kikötőbe. Martinique nem kis sziget, 40 km a reptértől a marináig. Lenn gyorsan megtaláltuk a megfelelő mólót. Van 3, Ricsi a hármason kötött ki. Középre érkeztünk a ketteshez, két irányban lehet elindulni, a másodikra eltaláltuk a helyes mólót.

Gyors ismerkedés után felcuccoltunk a hajóra. Welcome drink 50 fokos helyi rummal. Kicsit iszogattunk, utána kaja után akartunk nézni, de 11-kor már minden zárva volt. Kicsit sétáltunk a kikötőben, majd nyugovóra tértünk. Négy kabin van a hajón, három nagyobb, megy kisebb, egy személyes, az a kapitányé. Mivel én vagyok szólóban, a három párosé a kabinok, enyém a nappali. Mivel azonban éjjel is meleg van, kinn ágyaztam meg a fedélzeten. Norbi is kijött, megkívánta a szabad levegőt.

Nagyon jót aludtam, kivéve talán, hogy Norbi horkolt piszkosul. Hajnalban eleredt az eső, a szél besodorta. A fedélzet felett van egy árnyékvető, de a szél miatt ránk is jött a vízből. Megfordultunk, fejjel a tat felé, és felhúztuk a lábunkat, így nem ért a víz.