Karibi Arany

 A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Reggel nehezen ébred a társaság, nem csodálom. A hűtő üres, tegnap már nem volt nyitva a bolt, mikor odaértünk, ami nem csoda, hiszen a vacsorát vettük előre. Annyira ki volt éhezve a társaság egy homárra, régen ettek olyat. Már tíz óra, mikor Szilvi, Norbi társaságában Ricsi partra evez velünk. Pénzváltás, bevásárlás a feladat, miközben Ricsi elintézi a papírmunkát a hivatalban.

Már korábban észrevettem egy kávézót a parton, ahol süteményt is árulnak. Nem jellemző erre a torta és hasonló sütemények, ez hiányzik nekem nagyon. Leszakadok a csapattól, majd a boltnál utolérem a többieket, de most megállok egy reggeli süti-kávé kombóra. A banános diótorta nagyon finom, és még finomabb helytől, ahol elfogyasztom. A part pálmák árnyékából gyönyörű panoráma nyílik az öbölben horgonyzó hajókra.

Tovább indulok, de Norbit gyorsan beérem. A másik mólónál lévő bárig jutottak el, Én ma csak sörben utazom… Norbi még mindig fájlalja a tegnapi napot. Megállok én is internetezni, hazatelefonálok. Felhívtam ma a srácokat is az irodában, volt meglepődés. Ricsi érkezik a hivatalból, gyorsan elintézte a papírmunkát. Ezt meg lehetett volna tenni St. Vincenten is, Kingstownban, de ott sokkal nehézkesebb, lassabb az ügyintézés, ráadásul nem is egy helyen van a határőrség és a bevándorlási hivatal, utazni kell a kettő között, mindkét helyről kell a pecsét. Ezért álltunk meg Bequian, most már hivatalosan nem is vagyunk az országban, kiléptettek bennünket.

Elkérjük az útleveleinket, hátha kell a bankban a pénzváltáshoz. A bankban hosszú a sor, beállok, addig Szilvi elmegy a boltba, összepakol, majd viszem a pénzt fizetni. Norbi a piac felé veszi az irányt. A bolt, ahol vásárolni szoktunk, pár méterre van a banktól, Szilvinek odaadom, amit nekik váltottam, én is bevásárolok pár dolgot, főleg üdítőt az útra. Nagy csomagokkal indulunk vissza, útközben csatlakozik hozzánk Norbi is, a piacos motyóval.

Amint a hajóra érünk, már indulunk is, mire lepakoltuk a csomagokat, Ricsi már a tankerhajó oldalához köt éppen. Csak vizet kell vásárolnunk, üzemanyagunk van bőven. Mindkét tartály üres, több mint 100 gallon vizet nyelünk be 40 EC dollárért. Óvatosan a hajmosással! Az öbölből kifelé elhaladunk a roncs bójája mellett, de most nem állunk meg. Két-háromórányi út vár ránk, könnyű menetben. A tenger sima, van kis szél, igaz elég élesen, de vitorlával tudunk haladni.

Szilvi a megdőlt hajó gyomrában tüsténkedik, készül az ebédünk, krumplis tészta. Mi közben a fedélzeten segítünk, reggelizünk helyette. Szegényes a menü, vajas-lekváros kenyér, mindenki a tésztára vár. Jó az a homár, meg a creol csirke, de néha egy kis hazai ízt is bele kell venni. Reggeli után Norbi hozzáfog hagymát pucolni az ebédhez és a salátához, hosszasan vitáznak Szilvivel a salátába rakandó uborka mennyiségéről. Végül csak elkészül az ebéd, jó ízzel falatozunk. A tészta megkívánja a pihenést, utána hosszas ejtőzésbe fog a társaság. Ma én ígértem a mosogatást, de egyrészt olyan hőség van a fedélközben, hogy nem lehet megmaradni, másrészt, majd ha nyugodtam vizekre érkezünk, akkor megcsinálom.

Már St. Vincent mellett vagyunk Wallilabou Bay előtt járunk, amikor Ricsi kiáltására éled a társaság. Forr a víz, valami megzavart egy halrajt, ami a felszínre úszott. Ott viszont éhes sirályok szedik a vámot. Arra kerülünk mi is, de a halraj gyorsan mozog előttünk. Végül csak sikerül megközelíteni, próbálunk fotókat készíteni az imbolygó hajóról. Talán sikerül. A parton hatalmas pálmaerdők, kár, hogy messze vagyunk és a pára miatt nem lehet jó látni. Közelről biztos képeslapra kívánkozó lenne a látvány.

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

A kikötőben már van internet, gyorsan feltöltöm azokat a részeket, amelyeket a zátonyoknál írtam, a fotókat is elindítom, van belőlük bőven. A többiek is bele vannak fordulva a kütyükbe, három nap is milyen elvonási tüneteket produkál hálózat nélkül. Végül csak összeszedjük magunkat a partraszálláshoz. A cél egy parti étterem, Ricsi vezet bennünket, ahol a változatosság kedvéért homárt szeretne enni a társaság. Én inkább egy kis kreol csirkét ennék a Lucferben, ahol korábban is voltunk. A rákvacsora után majd átmegyünk ide, ezért én csak egy Bush Wackert rendelek. Ez azonban csak árnyéka annak, amit a mólónál adnak, így amíg a többiek a lobsterral birkóznak, én visszamegyek oda, inni egy normális koktélt.

Épp vége a vacsorának, már csak Norbi harcol az utolsó ráklábakkal, mikor visszaérek. A teraszon nagy a felfordulás, a vízben pettyes ráják jelentek meg, Laca a vacsora maradékával eteti őket. A járókelők is ezeket az állatokat fotózzák, ahogy a sekély vízben lebegve pusztítják el a rákok utolsó ehető darabjait.

A show után átsétálunk a Luciferbe. A tulajdonosa vékony, inas fekete öregember, valaha bokszoló volt Barbadoson. A bár az ő nevét viseli, nomen est omen, Valószínű, csak felvette ezt a nevet, de tényleg úgy néz ki, mint az ördög. Egy nagyon barátságos, kedves ördög. Bő egy évtizede költözött ide, azóta üzemelteti a késdobálóját nem messze a kikötőtől. Tavaly a karibi bárok szavazásán első helyet szerzett, no, nem a luxus körülményei, hanem a hangulata, barátságossága nyomán. A bár udvarán félbevágott hordóból készített grillen csirkecombok sisteregnek, az öreg szakértően forgatja azokat. Esténként helyi zenészek járnak ide öröm zenélni, jammelni, de ma épp nem annak a napja van. Itt a csütörtök a legnagyobb bulik ideje, olyankor tele a ház vendégekkel, zenészekkel.

A pult mögött nincs senki, mikor inni kérünk, Ricsit küldi be a tulaj, szolgálja ki magát. Kapitányunk nem lepődik meg, ez nem először fordul elő, rutinos mozdulatokkal nyitja a hűtőt, rakja ki a söröket, a rumot, és amit kérünk.

A tulaj később leül a bejárat mellett egy asztalhoz, békésen sörözget. A kuncsaftok sorra jönnek, pakolnak maguknak a csirkéből, becsomagolják, fizetnek és távoznak. Önkiszolgáló take away food. Ugyan ez az önkiszolgálás működik a bárpultnál is, de láthatóan jól működik.

Veszek magamnak két csirkecombot, leülök vele. A többiek is letelepednek a szomszéd asztalhoz, töltik az italt, gyújtják a füstöt. A hifi pult szerepét egy laptop tölti be, erősítőre kötve, nagy hangfal, amelyből ugyan az a raggie dal szól végtelenítve. Ezen állítunk kicsit, továbblökjük a felakadt tűt.

Vacsora után átülök a hangulat asztalhoz, de mivel nagy a füst, csak távolról veszek részt a beszélgetésben. Kis idő múltán inkább kimegyek az udvarra, Csatlakozom Ricsihez a tulajjal társalogni. Már az öreg is jól érzi magát, evett, ivott, jót szívott. Vendégei közben jönnek, köszönnek, kiszolgálják magukat, fizetnek és távoznak. Ez az élet, minek idegeskedni! Lucifer elmúlt hatvan éves, de kortalan néger arcán nem látszanak meg az évek. Ha negyvenet mondott volna, az is ugyan így hihető lenne. Nyugalom, jó levegő, egészséges ételek, rum, fű a hosszú élet titka!

Odabenn fokozódik a hangulat, érkezik az újabb rumosüveg, a kólából van még. Az egészségtelen, abból csak módjával, meg ne ártson. Érdekes, a szopós malacok mindenütt ott vannak, visítanak rendesen. Nekem ez kezd sok lenni, inkább fizetek és kimegyek az éjszakai kikötőbe sétálni. Kellemes meleg szél fúl, a parton körbe házak fényei, a vízen az árbocok tetején lévő horgonyfények imbolyognak. Leülök a mólóhoz a kedvenc helyemre, kérek egy italt, na melyiket?

Kilenc körül bezár a bazár, de a Lucifer addig van nyitva, amíg van vendég, aki jól érzi magát. Egyszer visszasétálok arra, megnézni a többieket, de már két sarokkal arrébbról hallom, jó a hangulat, közelebb sem kell mennem. A parton főleg a bezárt vendéglátó egységek dolgozóival futok össze, mind mosolyogva köszön, hihetetlen ez a kedvesség, barátságosság, ami itt az emberekből árad. Leülök a mólóra, egy helyi telepszik mellém, beszélgetünk. Kérdi, honnan jövök, de még csak nem is hallott Magyarországról. Európa, ezt felismeri, de ennyivel ki is merült a földrajztudása.

Eltelik még bő egy óra, mire hangos lárma veri fel a kikötő csendjét. Érkezik a pokoli különítmény. Van, akit ölben kell hozni, van, akit két oldalról támogatnak helyi erők, de határozottan, bár nem gyorsan közelednek. Úgy nézem, a hajóra visszajutásban még lesz logisztikai kihívás. Ricsi lerakja a válláról a legzajosabb utast, aki azonnal padlót fog. Rám bízza, vigyázzak kicsit rá, míg segít a többieknek, mert keskeny a móló nagyon, alig van három méter, nem fogják eltalálni. Nagy nehezen bekanyarodik a társaság, Ricsin kívül csak ketten állnak saját lábon, a többiek leheverednek a mólóra. Laca is segít, szorgalmasan fotózgat, közben még hangosan nevet. Amikor azonban csónakba kell szállni, már nem őszinte a mosolya. Hárman próbálják miss hisztit csónakba rakni, de rajta már a dühöngő fázis lett úrrá. Ricsi végtelen türelme is fogytán, ez rossz jel. Végül csak sikerül a vízre szállás. A hajónál viszont jelentkeznek a gondok. Egy hullámokon ringatózó hajóra, egy himbálózó gumicsónakból két ittas egy eszméletlent nem egyszerűen rak fel. Nagy a kavarodás, a partról figyeljük, de csak sikerül, Ricsi elindul vissza a többiekért. Rossz hírt hozott, egy láda alma van a vízben. Sanyi bácsi, a legjózanabb a társaságból, kilépés közben beleesett a vízbe, táskájában a teljes Apple termékpalettával. Pont ő nem érdemelte volna ezt, bár, ha más esik bele, abból valószínű katasztrófa lett volna.

Mi már könnyebben mászunk fel a hajóra, bár van még útakadály a fedélzeten, áll a bál. Ricsi ultimátumot ad, azonnali takarodó, vagy fürdés. A hajóorr lassan csendesedik el, de végül csak álomba merül mindenki. 

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Tegnap korán volt takarodó, így hamar ébredek. Olvasgatok, nézem a napkeltét, majd reggelizek egy tál műzlit, el is fogyott a készlet, majd ma bevásárolok Bequiaban. Még mindenki alszik, kimegyek, kicsit kajakozok. Átevezek a homokpadon túlra, az ott horgonyzó hajók közé. A túlpart hívogatóan terül el előttem, közelinek tűnik a sziget homokos pálmás strandja. Túl könnyen haladok felé, a szél és az áramlás is arra visz, ez gyanús, a visszafelé út biztos nehéz lesz. Hiába látszik közelinek, tudom, hogy messze van a másik sziget, ezért inkább nem indulok el. Kicsit csalinkázok a hajók között, még szinte mindenki alszik. Ahogy sejtettem, a visszaút már nehezebb, az áramlással szemben, erős szembeszélben haladok. A hullámokon alákap a kétszemélyes kenu terheletlen orrának a szél, csattog a vízen, alig bírom tartani vele az irányt. Végül csak elérem a hajót, kiszállok. Csak Ricsi van a fedélzeten, segít kijönni a vízből. A többiek még alszanak, ezért egy utolsót úszom.

Korán van még, a teknősök is alszanak, csak egy kisebb rájával találkozom, de nem túl barátságos, hamar maga mögött hagy és tovalibben az óceán irányában. Negyedórát úszkálok, majd amikor látom, hogy páran már vannak a fedélzeten, kiúszok én is. A reggeliben nem veszek részt, azon már túl vagyok, csak egy teát főzök magamnak.

Reggeli után nem sokat időzünk, Ricsi már oldja is el a hajót és indítja a motort. Óvatosan indulunk a csatorna felé, de most kicsit mélyebb részeken haladunk. Ricsi tegnap snorkelezés közben kinézte, merre mélyebb a víz és arra jövünk. Így már helyenként fél méter is van a tőkesúly és a fenék között. Beérünk végre a csatornába, ahol már biztonságosan haladhatunk. Elmegyünk a sziget mellett, ahol tegnap fejedelmi ebédünket fogyasztottunk, fáj itt hagyni, de visszajövök még, reszkessetek lobsterek!

Fél óra, míg kiérünk a zátonyok közül és északra fordulhatunk. Vitorlát bontunk, jó széllel haladunk, bár eléggé szembe fúj, élesen megyünk. Amíg nagyon be nem erősödik a nap, előremegyek a hajóorrba napozni. Süttetem magam egy órán át, de amikor már nagyon tűz a nap, bejövök vissza az árnyékvető alá. A hajó teljesen az oldalára dőlve siklik előre, időnként átrendeződnek lenn a dolgok, a táskám is leköltözött a padlóra. A törékenyebb dolgokat elraktuk, de mindennek nem jut hely a szekrényekben. Laca ekkor jön rá, hogy a nagy fényképezőgépe az asztalon van, gyorsan leugrik érte, amíg egybe van, sikerül megmenteni. Ricsi segít neki, kiveszi a hajót a szélből.

Épp baloldalra dőlve haladunk, így a vécét sem lehet használni, víz alatt van a fürdőszoba. Ha valakinek mégis erre jutna ingerenciája, akkor ki kell állni a szélből. A szivattyú ugyan kiviszi, de a fürdőkabin padlóján áll a tengervíz, a lefolyó víz alatt van és hanyatt kellene feküdni a csészén is. Akrobatikus elem, a hajn vannak kisebb kényelmetlenségek.

Hosszú menet van még előttünk, egészen Bequiaig megyünk, kb. 6 óra az út, még ilyen széllel is. Útközben több sziget mellett is elmegyünk, de csak szél alatt tudjuk azokat kerülni, nem tudunk feléjük kapaszkodni, így a szélárnyékukban meglassul a hajó. Egyébként is, csökkenni látszik a szél, Tobago Cays körül folyamatosan fújt az erős szél, itt sokkal gyengébb.

Az út eseménytelenségét csak egyszer zavarja meg egy kisebb delfin csapat, de nem sokáig úsznak velünk együtt. A konyha helyzetére tekintettel az ebédfőzés ma elmarad, egy gyümölcskenyéren osztozik a társaság. Késő délután van, mire befutunk Bequia kikötőjébe. Egy motorcsónakos már messzire jön elénk, ajánlkozik segíteni a kikötésben. Ricsi visszautasítja, előbb a tanker hajóhoz szeretne menni, vizet felvenni, mert az egyik tartájunk teljesen üres, a másikat is használjuk tegnap óta. Kedd van, mondom, hajmosás esedékes ma, holnapra megint nem lesz vizünk. Ezt nem kalkulálta bele a kapitány, még jó, hogy én figyelek erre is. Változik a terv, mégis kikötünk és csak holnap veszünk vizet, indulás előtt, most kikötünk.

A bójákhoz érve másik motoros jön elénk, egészen a part közelébe vezet, alig 20 méterre vagyunk a mólótól. Közben hangos kiabálással érkezik az első motoros, veszekszik Ricsivel is, a másikkal is. Ez az ő zsákmánya lett volna, arra várt, hogy vizet vegyünk fel, majd bevezessen a bójához. Ötven EC dollár a jutalma a segítőnek, áll a bál odalenn, mindjárt bunyó lesz. Idegesen köröz csónakjával a másik körül, rázza az öklét, de végül belátja, hogy így járt. Sejtjük, hogy ez ennyivel még nincs lejátszva, de ez már nem ránk tartozik.

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Eltelt az idő, mindjárt érkezik Mandy, hogy a megbeszélt ebédre vigyen bennünket. Mindenki visszaér a hajóhoz, lemossuk magunkról a sót, szárítkozunk, öltözünk. Mandyhoz órát lehetne igazítani, délben kiköt a hajónknál. Italt, villát és poharakat magunknak kell vinni, tányért adnak. Az ebédhez egy üveg bort kapunk, de a többi innivalóról magunknak kell gondoskodni, itt ez a szokás. A szigetek maguk teljesen lakatlanok és nélkülöznek minden infrastruktúrát.

Gyorsan átérünk ahhoz a szigethez, amelyet már érkezésünkkor láttunk, itt működik egy sátor alatt a helyi étterem. Gyönyörű hófehér homokos partszakasz, színes napernyők a parton. Egy nagyobb nyugdíjas klub a vízben úszó mobil bár körül csoportosul, lelkesen integetnek nekünk. Egy kisebb méretű óceánjáró horgonyoz a zátonyokon túl, partra hozták az utasokat. Az ő ebédjük már mindjárt kész, a hajó libériás személyzete tálalásra készen várja, hogy kezdődjön az ebéd. A faszenes grillen még sercegnek a félbevágott homárok, nagydarab szakács forgatja a páncélosokat.

A mi ebédünk még mászik, most készítik elő. Raszta hentes gyakorlott mozdulatokkal készít a homárból hosszában kettőt, amelyek fűszerezés, előkészítés után már ugranak is a grillre. A kis étterem sátorban ipari méretekben folyik a rákfeldolgozás, külön részlegen készül a köret, a töltött burgonya, a sült banán. Profizmus jellemzi az egészet, jól megy a biznisz.

Míg az ebédünkre várunk, ami kb. negyed óra múlva lesz kész, ismerkedünk a környékkel. A fák közül madarak, leguánok tartanak szemmel bennünket, parton a Baywatch-es lányok vigyáznak ránk.

Elkészült az ebéd, kiéhezett sáskák módjára csapunk le az asztalon felhalmozott finomságokra. Annyit kapunk, hogy el sem fér a tányéron. Hatalmas homárok, még félben is emberes adagot adnak ki. A köret is bőséges, zöldséges rizs, töltött burgonya, sült banán, sült zöldség, desszertnek többféle gyümölcs falatnyi darabokra kockázva. Gyakorlott mozdulatokkal törjük a páncélos lábakat, rakjuk halomba az üres rákhéjakat. Az ebédhez behűtött rozé bort kaptunk, jól csúszik az is. Ricsinek is jut egy kapitányi adag az ebédből, ez a bónusz. Elcsomagoltatjuk, majd kivisszük neki a hajóra.

Sok finomat ettünk már, mióta itt vagyunk, de mai ebédünk ízében, hangulatában mindent üt, ebéd a világ végén, pálmák alatt a homokban. Azt hiszem, mégsem megyek haza! Főnök, tud ennél vonzóbbat ajánlani?

Ebéd után ejtőzünk kicsit, nem sietünk vissza a hajóra. Ricsi kettő körül indulni akart, de fél három, mire Mandyt előkerítjük és csónakba szállunk. Mire visszaérünk a hajóra, már három óra. A program közben megváltozott, már késő volna indulni, ezért a mai éjszakát is itt töltjük. Így marad még idő strandolni, teknőst nézni, pihenni. Cserébe viszont hol nap reggeli után azonnal indulunk, egy menetben megyünk Bequia-ig. Ha ma elindulunk, akkor az éjszakát Canounan-on töltve, onnan tovább Bequia-ra rövidebb menetünk lett volna. Ricsi a kapitány, itt is jól érezzük magunkat, így nem tiltakozunk.

Délután csendes pihenő, mindenkit kifárasztott az ebéd, és a tegnap éjjel is hosszú volt. Kifekszem a hajóorrba napozni, a többiek szintén elvonulnak. Alacsonyan jár a nap, mikor ébredek. Norbi és Sanyi a fedélközben beszélgetnek, a többiek a kabinokban alszanak. Csatlakozom a társasághoz, zenéket cserélgetünk, közben küzdünk az elektromos áram hiányával. A napelemek jószerével csak a hűtőt látják el árammal, tegnap vitorlával jöttünk, csak a csatornában, a beálláshoz használtunk motort, így az akkumulátorok lemerültek. Ricsi beindítja kicsit a hajómotort, hogy töltsön egy kicsit, de be kell osztani. Feltöltjük a telefonokat, fényképezőgépeket és én is meg tudom írni a naplót. Feltölteni majd csak holnap este tudom. Válogatom a fotókat, készültek szép számmal. Igyekszem a víz alatti képekből is berakni.

Besötétedett, a fedélzeten szolid beszélgetős buli alakul ki, csendes zenei aláfestéssel. Nincs már elég ital a tegnapi móka ismétléséhez. Vacsorára meleg szendvics készül, de kihagyom, a mai ebéddel kihúznám napokig, annyit kaptunk. Készítek egy teát és kiülök én is, majd folytatom naplót holnap, az úton.

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Kicsit nehezen aludtam el, mert míg a buli zajlott, lenn relaxáltam kicsit. A szél is tombolt veszettül, bár az már régen nem zavar, hogy dobálja a hajót, csak küzdeni kellett, hogy a takarót ne vigye le rólam. Minden mozdulás után be kellett gyűrnöm a szélét magam alá, ne maradjon kiálló, lobogó része. Azért csak elalszom, húzom reggelig, a nap már magasan áll, mikor ébredek, nyolc körül jár az idő.

A fedélzeten tolvajok garázdálkodnak épp, a kinnfelejtett keksz maradékát csipegeti két fekete madár, nagyjából a feketerigó és a csóka keresztezése lehet. A padló és az asztal csupa morzsa. Próbálok óvatosan mozdulni, arrébb rebbennek, de nem tágítanak. Mikor látják, hogy nem mozdulok tovább, visszatérnek a zsákmányhoz. Leóvakodok a fényképező gépért, de mire visszatérek, befejezik a reggelit és továbbállnak biztonságosabb hajóra, itt már meleg lett számukra a talaj. Kár, egy fotót megért volna a rendőrségi vallomáshoz. Vigyázni kell itt, könnyen kirabolják az embert. Nem véletlenül védte Ricsi is tegnap a halunkat, mikor a sirályok próbálták megszerezni! Küzdelem a túlélésért, farkas törvények között. Vizi farkasok, de akkor is.

Készítek egy kávét, naplót írok. A hajó még csendes, a tegnap este nyomott hagyott mindenkin. Szegény Ricsi még majd egy órán át hallgatta a fiatalokat takarodó után, ő sem ébredt még fel. Kimegyek a fedélzetre, olvasok kicsit.

Norbi már felébredt, Ricis is most jön. Hírt kapott SMS-ben, Rakonzcay kikötött Antiquán, megcsinálta és él! Gratulálunk neki, hihetetlen emberi teljesítmény amit tett, nem csak fizikai, hanem lelki is, hiszen a borulása után heteket elvezett mindenféle kapcsolat nélkül, egyedül a hatalmas óceánon. Hatalmas vagy Gábor!

Lassan mindenki felébred, Ricsi készíti a reggelit. Van egy csomó felvágottunk, tojással megesszük. A tojáshoz inni kellene valamit, de Laca meglepődve realizálja, hogy a hűtő üres. Hosszas keresgélés után előkerül az egyik tároló rekeszből egy fél üveg rum, ezt kell beosztani a következő két napra, csak holnap este érkezünk vissza Bequia-ra, ahol pótolhatjuk a kiürült készleteket. Lesz két csendes napunk J

A tojásra szeretnénk erős ízt, felhozom a chilit, felkarikázok egyet, Lacának is jut belőle. A magházat félrerakom, majd a sirályok megeszik. Reggeli után a maradékot és a száraz kenyerünket odaadjuk a sirályoknak, akik hangos cserrogással tömörülnek a hajó mögött. Jó móka, dobáljuk a falatokat, röptében kapják el. A paprika csuma viszont nem ízlik nekik, rákapnak, de gyorsan ki is köpik. Csőrről csőrre jár, mire leér a vízig. Van amelyik még ott is próbálkozik vele, de végül a halaké lesz. A második adagot már reptében felismerik, széles folyosót vág a rajban, ahogy elrepül a feldobott paprika, mindenki kitér előle. Tanulékony állatok, mert a kenyeret továbbra is jól fogadják.

Reggeli után előkerül kenu, békatalp, búvárpipa, vízalatti kamera, mert teknős lesre indulunk. Lacáék kenura kapnak, én Ricsivel úszva indulok a part felé. Útközben szerencsével járunk, egy nagyobb példány úszik el alattunk. Óvatosan közelítünk hozzá, próbáljuk tartani a ritmusát. Nyugodt, kimért mozdulatokkal evez, mi persze erőből, alig tudjuk a lépést tartani vele. Néha, ha megijed, úszólábnak egyetlen mozdulatával méterekre távolodik el tőlünk, könnyedén maga mögött hagyva üldözőit. Nem menekül, csak érezteti velünk, hogy ha akarja, itt tud hagyni bennünket. Perceken keresztül úszunk együtt, miközben egyre kisebbre vesszük a távolságot. Végül Ricsi érintés közelbe merészkedik hozzá. A teknős már megszokott bennünket, tűri, hogy Ricsi megérintse, majd néhány próbálkozás után belekapaszkodjon és vontassa magát. Utóbbi mókát hamar megunja új barátunk, rákapcsol és egy pillanat alatt maga mögött hagy bennünket. Pár jó fotót azért készült róla, de az élmény e nélkül is felejthetetlen.

Kiúszom a partra, a szemüveget és a békalábat elcserélem egy kajakra, itt ilyen cserekereskedelem folyik. Laca indul sznorkelezni, én visszaevezek a hajóhoz, ahol Norbit felveszem, együtt evezzük körbe a homokpadot. A túloldalon kikötünk, felhúzzuk a kajakot, miközben nézzük egy kite összeszerelését. Megvárjuk, míg emberünk vízre száll és a folyamatos erős szélben motorcsónak sebességgel indul a zátonyok felé. Még nézzük egy darabig, ahogy oda-vissza siklik a horgonyzó hajók mögött, nagyokat ugrat, bár a leérkezés nem minden esetben 10 pontos. Tetszik nagyon, azt hiszem ez lesz az én téli sportom, kijövök ide megtanulni. Főnök, remélem vette az adást!

Visszatoljuk a kajakot és evezünk kicsit, majd a hajónál kiteszem Norbit. Újra a homokpad felé veszem az irányt, visszacserélem a kajakot. Lassan úszom a sekély vízben, tőlem mindig egy karnyújtás plusz tíz centire úsznak a halak. Hihetetlen milyen pontosan ki tudják mérni, hol nem tudom őket elérni. Nem riadnak meg, nem menekülnek, hozzászokhattak az emberhez. A part mentén minden felé búvárpipák merednek ki a vízből, a vízi élővilág bősége, sokszínűsége hihetetlen.

Út közben felszedek egy csigát, azt a faját, amelynek üres vázai, Mustique-hez hasonlóan, itt is vastagon borítják a partot. Nem akarom elvinni, de nincs nálam a víz alatti fényképezőgép, majd a hajónál készítek róla egy fotót. Alig érek azonban a hajóhoz, már jön is a ranger motorcsónakjával és rám szól, hogy nem lehet a vízből semmit összeszedni, vigyáznak mindenre, visszadobatja velem a csigát. Erről most nem készül fotó.