Karibi Arany

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Reggel szojott időben ébredek, hat előtt. Előveszem a Kindlet, befejezem a könyvet, amit olvastam. Wyne Chapman -  Két hold. Szeretem ezt a regényt, sokszor olvastam már, de mindig meghat, nem tudom miért. Hét körül kisétálok a móló végére, a Mango Bay-be reggelizni. Mikor visszamegyek, még mindig alszanak a többiek, de már éledezik a hajó. Nincs sok időnk, egyrészt, ha látni akarunk ma még valamit a szigeten, igyekezni kell, másrészt Ricsinek délig el kell hagynia a mólót, mert csak egy napra kapta a helyet. Ki fog menni horgonyra, de ott nincs villany, addigra végezni szeretne a hajó kitakarításával.

A többiek is összeverődnek reggelizni, együtt megyünk vissza a Mango Bay-be. Reggeli közben a programot tervezzük. Az A-terv, bérelünk egy autót, azzal körbejárjuk, amit szeretnénk, majd a reptéren leadjuk. Sajnos ez a terv dől, nincs akkora autó, amibe hatan plusz csomagok beférnénk. Két autó viszont már túl sokba kerülne, többe, mint a taxi és azt vezetnünk sem kell. B-terv, taxit fogunk, Sikerül egy kisbuszossal megállapodni, így a reggeli végeztével visszaindulunk a csomagokért, amelyek már kipakolva várnak bennünket. Ricsi már átment takarítónőbe, a fedélközben tüsténkedik. Szerzünk egy kocsit és felpakoljuk a csomagokat.

Eljött a búcsú ideje, közel három hét együttlét után meg kell válnunk kapitányunktól, kalauzunktól, Ricsitől és hajójától, az Ibextől. Igazán élmény teli volt az együtt töltött idő, nehéz a búcsú. Bár szinte mindenki vágyik már haza, de ha valami csoda folytán még maradhatnék újabb három hétre, nem sokáig kellene győzködni engem. Mivel nincs itt a jó tündér, nem marad más hátra, én is búcsúzom, de nem végleg, ez bizonyos!

 A móló végéhez érve lerakodunk a kocsiról, de a taxi még sehol. Pár perc várakozás után érkezik, bepakolunk és indulunk. Első és legfontosabb célunk Ricsi ajánlásával, a Clement Rumgyár, ami jelenleg múzeumként üzemel. A sziget nem nagy, a rumgyár sincs messze, alig húsz perc alatt érkezünk meg. Utunk során végeláthatatlan banánültetvények mellett haladunk el, mindenütt katonás rendben sorakoznak a banánfákon a kék fóliába húzott terméskötegek. Vagy a kártevők ellen, vagy az érést elősegítendő, minden fürtre hatalmas, feltűnő kék zsákot húztak szorgos kezek.

A Clement Heritage arborétum parkja már a parkolóban lenyűgöz bennünket, legyező pálmák, óriás pálmák, virágzó bokrok tömkelege vesz körbe bennünket, közöttük ápolt pázsit terül el. A múzeum kísérő nélkül látogatható a kijelölt útvonalak mentén. Jegyet váltunk és audio guide-t kérünk. Kapunk hozzá egy térképet, amelyen a túra útvonal és az útvonal mentén elhelyezkedő látványosságok vannak, rajtuk azonosító számok, amelyek alapján a gude-ról a megfelelő eligazító szöveg lekérhető.

A séta során megtudom, hogy a gyárhoz 160 hektár cukornád ültetvény tartozik, amelynek betakarítása éppen folyik. A szezon februártól júniusig tart, a levágott nádat mihamarabb a gyárba kell szállítani, mielőtt az erjedés önmagától beindulva. Maga a gyár már nem itt működik, a múzeumban az egykori gőzgépeket és régi lepárlót tekinthetjük meg.

A rumgyártás folyamatát tablók ismertetik. Először ledarálják a nádat, utána több hengersor között kipréselik. Amikor elveszítette nedvességének 70%-t, újra beáztatják és még egyszer kipréselik a cukorszirupot. Ezután a szirup a 9 hatalmas kádak egyikébe kerül, ahol a baktériumok és a hozzáadott élesztő 24-48 óra alatt elvégzi a dolgát. Ezután kerül a kiforrott folyadék a réz lepárló tornyokba, ahol folyamatos főzés mellett főzik ki a rumot. A hőt a gőzgépek fáradt gőze szolgáltatja, miután a gépekből kilépve leadta energiájának, hőjének nagy részét, még fűti a lepárló tornyokat, majd visszakerül a két kazán egyikébe.

A gyártás már nem itt folyik, de a rum érlelése, tárolása igen. A főzde után megtekinthetjük a hatalmas, tölgyfahordókkal teli raktárakat. A friss rum először óriási hordókba kerül, itt áll egy kicsit, jellemzően 3-6 hónapot, majd 200 liter körüli méretű amerikai tölgyfahordókba töltik, ahol 3-10 évet tölt el az érlelés során. Ez az old rum, amely az „old” rangot minimum három év alatt éri el. Az érlelés során a tölgyfától megkapja a barna színét, illatát és jellegzetes ízét. A folyamat során akár az eredeti térfogat 8%-a is elveszhet. Értékesítenek érleletlen rumot is, ez a fehér rum, 55-75% alkoholtartalommal. A barna rum maximum 55%-os.

A gyár után az arborétum kerten keresztül sétálva jutunk el a Clemenet házig, ahol a gyár alapító tulajdonosa és leszármazottai laktak. A ház kétszintes, fából készült, tágas, szellős épület. Körülötte istállók, kiszolgáló épületek, a lovaglás kedvenc időtöltése volt a Clement-eknek amikor itt éltek.

Még sétálgatunk fél órát a parkban, majd végül betérünk a shopba, ahol néhány fajta kóstolása után ki-ki eldönti, melyik italból vásárol és visz haza ajándékba. Ezt még bele kell rejteni a csomagba, mert kézipoggyászként nem tudnánk hazavinni. A repülőtéren sem vásárolhatunk, mivel Párizsban át kell szállni az Orly és a CDG között, a csomagokat felvéve, így újból gondban lennénk az italokkal.

Nem vagyunk túlságosan éhesek, de sokára lesz még, mire a gépen enni és inni kapunk, ezért betérünk egy étterembe, amely az Atlanti-óceán egyik kis öble mentén, közvetlenül a parton található. Itt eltöltünk egy órát, kényelmesen megebédelünk. Hiába húzzuk azonban az időt, lassan indulni kell a repülőtérre. Mindössze tíz kilométer, gyorsan odaérünk. Nekem csak egy csomagom van, ide jövet 15 kg volt, remélem, hogy a becsomagolt rummal, ajándéktárgyakkal is beleférek a limitbe. Nos, nem, a franciák híresek arról, hogy semmilyen plusz súlyt nem hajlandók elnézni. Hiába hozhatok két darab 23 kg-os csomagot, az egy darab csomag mellett sem lehet ezt túllépni. Nem marad más, veszek egy kartondobozt, átpakolok bele pár dolgot, így adom fel. Így biztosan könnyebb lesz a repülő.

Mire az átdobozolással végzek, már lehet is menni a biztonsági ellenőrzésre, épp időben vagyok. Ha már úgyis két batyum van, majdnem mindent feladtam benne, a kézipoggyászban csak a laptop és a fényképezőgép maradt. Gyorsan átérek a security checkinen, benn még van kis időm, nem rohanok a beszálláshoz, minek tolongani a kapunál.

Az ablakból még egy hosszú pillantás a trópusi égre, fantasztikus nyaralás volt, szerelembe estem. Ide hamarosan vissza kell jönni, még el sem mentem, de már hiányzik. A gépre szállva véget ér a karibi túra, a paradicsomból visszatérünk a való világba. Köszönöm azoknak, akik követtek a blogon, hogy megoszthattam velük élményeimet, remélem szomorúságomban is osztoztok velem!

To be continued …

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Nem aludtam túl jól, köszönhetően a hűvös szélnek, a hangos zenének, de szokott időben ébredek. Kihasználom, hogy az öbölben álltunk meg, leugrom a hajóról, úszom egyet. Mindenki alszik még, így a fürdőnadrággal sem kell sokat bajlódni. Körbeúszom párszor a hajót, jó nagy körben. A kimászásom hangjára Sanyi ébred fel, de dolga végeztével vissza is vonul kabinjába, egy kis utóalvásra. Keverek egy 3:1 kávét és megírom a tegnapi napot. Feltölteni majd csak délután fogom tudni, Martinique-n, a marinában. Halványan kilátszik ugyan a parton lévő resort wifijének jele, de nem nyilvános, nem tudjuk a jelszót, így internetünk most nincs.

Ma a parton reggelizünk, így készültünk, bemegyünk a Rodney Bay-ba. Ez jó mókának ígérkezik, mert nagyon messze van, a beteg motorral, teljes terheléssel eltart majd egy darabig. Ricsi összerakja a boci motort és indulunk. Közel húsz perc, mire kiérünk, Norbi felveti, hogy míg mi reggelizünk, Ricsi visszamehetne, a hajóval bejönne a kikötőbe, de nem köt ki, csak felvesz bennünket és már fordul is vissza, így nem kell kikötői díjat fizetni, olcsón megússzuk. Okos ötlet, de Ricsi nem vevő rá.

A hullámok szorgalmasan locsolják a fenekünket, mire kiérünk a mólóhoz, mindenki úgy néz ki, mintha bepisilt volna. Kedvenc kávézónkba megyünk, a lazacos croisan lesz reggelire. Itt van wifi is, de nem hoztam laptopot, nem akartam megúsztatni Sanyi iKütyüjeihez hasonlóan, csak telefon van nálam, arról netezek. A kiszolgálás nem túl gyors, ellenben viszont lassú. Eltart egy órát legalább, mire megreggelizünk. Utána még egy kicsit shoppingolunk, elköltjük a maradék EC dollárunkat, Martinique-n már eurót használnak.

A visszaút valamivel gyorsabb, hátszelünk van, az áramlás is segít. Van még egy fontos programunk, mielőtt kihajózunk, karibi esküvő lesz a parton. Lacáék házasodnak, kihasználva a kapitány jogát. Igaz, az csak nemzetközi vizeken érvényes, de ennyi engedményt teszünk. A hajóra visszaérve Laca és Timi gyorsan átöltözik, készültek erre. A vőlegény talpig fehérben, már csak a fekete kalap és a sétapálca hiányzik, igen sukár gyerek ez a Laca. A menyasszony szintén fehérben, lehulló vállpántos egybe ruháját gyémántberakás díszíti, szikrázik a napfényben.

A közelebbi partra csónakázunk ki, a hotelek előtti pálmás, homokos részre. Útközben elered az eső, de csak csepereg. Ez jó jel, termékeny házasságot jósol. Hűha, akkor forduljunk vissza, döbben meg Laca, amin jót nevetünk, innen már nincs visszaút, most már nélküle is megtartjuk a szertartást. Ami lesz, a partra érkezéskor a csónak kihúzása közben Norbi a vízbe esik, van még egy telefonunk dísznek. Jól fog mutatni az androidos Samsung Sanyi almái között.

Kirakjuk a bocit a partra, majd a legközelebbi pálmához indulunk. Norbi vezeti Lacát, Sanyi Timinek a násznagya, Szilvire jutott a nyoszolyólány szerepe. Én leszek a tudósító, fotózok szorgalmasan. A kapitány már a pálmalevelek által formált esküvői sátor alatt várja a menetet, ami hamarosan érkezik. A szertartás egyszerű, Ricsi ne cifrázza sokat. Az igeneket jó előre begyakoroltattuk az érintettekkel, mert naponta többször is változott a program, lesz esküvő, vagy mégsem. Ricsi az esküvő-válóper kombinációra kedvezményt ad.

Az igenek után előkerülnek a tegnap vásárolt helyi lávakő gyűrűk, a megkötő stóla pálmaágból készül. A csók után a násznép visszaindul a csónakhoz, a fiatalok már türelmetlenül várják a nászéjszakát, ami most násznappal lesz. Estig nem várnak. Készül még néhány fotó, majd vízre tesszük a bocit és a hajóhoz indulunk.

Míg Ricsi kiveszi a motort és a bocit, egy utolsót fürdünk. Közben Norbi a telefonját, útlevelét szárítgatja, ázott gatyáját öblíti édesvízben. Körbeúszom párszor a hajót és kikászálódom. Indulunk hamarosan, bő négy óra út vár ránk Martinique szigetig. A friss házasok levonulnak a kabinba, megejteni a rég várt eseményt.

Az öbölből kiérve vitorlát bontunk, motor nélkül haladunk. A víz erősen hullámzik, a hajó megdőlve ugrál a habokon. Ricsi még az indulás előtt szólt, hogy minden ablakot zárjunk le, mert vízfröcskölés várható. Erősen kapaszkodunk, igyekszik mindenki kitámasztani magát a fedélzeten. Lacáék még bírják a kabinban, de nem sokáig. Negyed óra után fehér arccal öklendezve másznak elő és kapaszkodnak a korláthoz. De szép dolog, amikor a friss házasok együtt rókáznak. Ez még nem az a hányinger, nyugtatjuk Timit. Tetézi a bajt, hogy elfelejtették becsukni a kabintetőt, így egy nagyobb hullám miatt az ágy is ázik a kabinban.

A nap száz ágra süt, egy ideig próbálunk napozni, de gyorsan elegünk lesz belőle. A szél miatt az árnyéktetőt be kellett vonni, nincs hová menekülni. Lefekszem a padlóra, magamra terítem a törölközőmet és próbálok elbújni a napsugarak elől, több-kevesebb sikerrel.

Hosszú, fárasztó út, nézegetjük, mikor látszik már jobban Martinique, mint St. Lucia, mikor érünk feléhez. Már a sziget közelében járunk, mikor elkap bennünket egy zápor, futva keresünk menedéket a hajó gyomrában. Esik, mint amit dézsából öntenek, Ricsi is lejön velünk. A szembeszél miatt az orrvitorlát már korábban bevontuk, negyed szélben fővitorlával és motorral megyünk, a robot vezeti a hajót. Ricsi időnként kipillant, ellenőrzi a vizet, majd visszabújik a szalonba.

Tíz perc, negyed óra, mire az eső eláll, már épp ideje, mert idelenn kezdünk rosszul lenni a fülledt levegő és az erős hullámzás miatt. A kikötőbe hosszú út vezet a zátonyok között, de szerencsére a nap még magasan áll, világosban érünk be. Általában bóján várakoztatják a hajókat, de szerencsénk van, rögtön kapunk helyet a mólón. Motoros segítő érkezik, aki bevezet a marinába és mutatja a helyünk.

Gyors, rutinos beállást követően sort kerítünk a manőver slukkra és a holnapi programot beszéljük. A terv szerint autót bérelünk, elmegyünk a Clement rumgyárba, utána útba ejtjük a repülőteret, leadjuk a csomagunkat, majd az indulásig hátra lévő időben még meglátogatunk egy kis szigetet. A hajóra már nem jövünk vissza, az autót a repülőtéren adjuk le.

A terv véglegesítése után mindenki lázas pakolászásba kezd, holnapra már minél kevesebb holmi maradjon szétszórva. Mivel nekem nem volt kabinom, az összes holmim a szalonban a táskámban van, sok dolgom nincs. Csak a vásárolt ajándékokat kell becsomagolni és a ruhák közé tenni, hogy ne törjenek el, így van időm megírni a naplót. Sajnos a mólóig nem ér ki a wifi, de mindent előkészítek, hogy az étteremből már csak fel kelljen tölteni. Itt járok most, utolértem magam, így fotókat válogatok.

Vacsorára egy helyi étteremben, a Titokban foglaltunk asztalt. Az étterem teltházas, sűrűn rakott asztalokkal. Három pincér, két lány és egy srác futólépésben közlekedve szolgálja ki, egy percre sem állnak meg. Már-már bántóan éles a kontraszt az elmúlt napok karibi nyugalma és e között a pörgés között. Egy helyi halételt eszem, többféle párolt hal, párolt zöldség, kenyérgyümölcs ágyon, csípős szósszal leöntve. Desszertnek egy csupa csoki sütemény, csoki bomba. Ez az esküvői és búcsúvacsora is egyben, a következő vacsoránkat már az óceán felett Európa felé repülve fogjuk fogyasztani, aminek szomorúsága rátelepszik a mulatókra. Korán visszatér mindenki a hajóra és aludni tér, az utolsó éjszakára az Ibex fedélzetén. 

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Reggel korán keltem, a hajó ütemesen hullámzott. Érdekes, mert az öböl vize nyugodt. A megfejtést a nyulakban kell keresni, elkapták a ritmust. Naplót írtam, feltöltöttem, majd nekifogtam olvasni. A mellettünk lévő katamarán beindította a motort, kihajóznak, erre felébred mindenki. A kávénk elfogyott, de nem baj, közel a bár, épp most nyitott, kimegyünk. Nem sokára indulunk, kevés időnk van. Reggelire meleg szendvicset készítenek, a lányok közben a parton beszélgetek egy helyi arccal. Pálmalevelekből fon gyümölcsös tálat, kalapot, amiből végül én is veszek egyet. Bónuszban kapok rá egy madarat. Választhattam volna a hal és a madár között, ott helyben fonta meg egyetlen pálmalevélből. Mutatja, hogyan kell, lassan csinálja, kommentezi, Laca fotózza is, de a harmadik hajtásnál elveszítjük a fonalat. Nem baj, nem akarjuk elvenni a kenyerét.

Kész a reggeli, elbúcsúzom barátunktól, a hajóra megyek. A reggeli után még kapunk háromnegyed óra szabadidőd kihajózás előtt. Laca Timivel kievez egy olyan partszakaszra, ahová gyalog nehezen lehet elérni, én a környéket derítem fel. Hamarosan letelik a kiszabott idő, kivételesen Laca is pontosan érkezik vissza, így Ricsi eloldja a kötelet, indulunk. Az öböl bejáratánál egy gyönyörű clipper horgonyoz, mindenki megcsodálja. Úszunk is egyet, vontatókötéllel, Lacával és Norbival bohóckodunk a vízben.

Végig motorozva megyünk északra, a sziget árnyéka miatt nincs elég szelünk. Castries, a főváros mellett megállunk bevásárolni. Az öbölben hatalmas holland óceánjáró, akkora lehet, mint a nem rég elsüllyedt Costa Concordia. Ez a főváros, kérdezem a hajóra mutatva, nagyjából annyi ember fél el rajta, mint egy kisebb városban. Az öböl másik oldalán konténer kikötő van, a konténerek előtt két komplett motorcsónak, most érkezhettek a gyárból, mert még lefóliázva állnak.

A part közelében dobunk horgonyt, az első körrel megyek ki. Utam a bankba vezet, fogytán van a helyi pénzünk, többeknek még váltania kell. Sajnos azonban péntek van, a bank tele emberekkel, akik a heti fizetési csekkjüket jöttek beváltani, bő fél óra várakozás után kerülök csak sorra.

A többiek közben a piacon kószálnak, óvatosan vásárolnak, mivel a pénz nálam van. Eredetileg egy birka ebéd miatt iktattuk a piacot a programba, de a múltkori kifőzdében, Ricsi kedvencében épp nincs készen, egy órát kell várni. Addigra a pénzváltás is sikerül, így ebédnél már együtt vagyunk. Most egy kicsit csontosabb a birka a szokásosnál, de azért jóllakunk. Ebéd után még szétcsapatjuk a zsírt a mamacita rumkimérésében, majd a rakpartra megyünk.

Az óriás már nincs itt, miközben vásároltunk, kitolatott a kikötőből és tovább indult délre. Egy tolóhajó igazít épp egy teherhajót a felőlünk lévő dokkhoz, ez is érdekes látvány. Megérkezik Ricsi, hajóra fuvaroz bennünket és az áruval megrakott szatyrokat. Felszedjük a horgonyt és már indulunk is tovább.

Újabb egy óra motorozás után érkezünk Rodney Bay-hez, de nem állunk be a marinába, az öbölben horgonyzunk. Itt kinn lehet fürödni, kajakozni, benn erre már nem nyílna lehetőség, azért ezt választja Ricsi. Vizünk van, felesleges beállni a mólóra, ezt feltöltöttük Marigot Bay-en.

Vacsorára carpacho készül tonhalból, amit a piacon vettünk. Ricsi gyakorlott mozdulattal bontja, filézi a halat, majd levonul vele a konyhába. Elég messze vagyunk a parttól, mivel itt sekély a víz. Úszkálok a hajó közelében, de a partra nem megyek ki. Közben elkészül a vacsora, ami lényegében apróra vágott, nyers, fűszeres tonhal pirítós kenyérrel. Tatár bifsztek lenne, ha marhából készült volna. Kicsit fokhagymás az én ízlésemnek, különben sem vagyok éhes, még nem sok idő telt el ebéd óta, nem is mozogtam az óta, így csak egy szeletet eszem.

Vacsora közben besötétedik, a partról hangos zenét, utcabál hangjait hozza a szél a hajóra. Kezdődik a szervezkedés, hogyan menjünk ki, egyáltalán ki akar kimenni. Laca és Timi, mondani sem kell. A többiek viszont inkább pihennének, elég volt már az élményekből Szilvi van még rajta nagyon, mert legutóbbi útjuk alkalmával neki tetszett itt az utcabál. Végül hárman mennek ki, Ricsi összerakja a bocit és a motort. Evezővel már túl messze volna. A visszaút majd érdekes lesz, Laca ígéri, hogy keresnek vízi taxit, majd azzal jönnek be. Aludjatok a parton, úgyis azt szerettétek volna még pár napja, javaslom. Timi rögtön nyavalyogni kezd, nem akar már a parton aludni, mert rámásznak a rákok, látta a homokban. Pedig az ötletet a többiek is támogatják, különösen Ricsi, mert sejti, hogy megint lesz egy hajnali evezése, amikor vissza kell hozni a csapatot. – Hűha, miért akarja mindenki, hogy a parton aludjunk? – kérdezi Laca, de csak költői kérdéssel, mert mindenki tudja a választ, ezen nevetünk, majd elindul az expedíció.

A hajón kanbuli készülődik, kicsit még iszogatunk, beszélgetünk, majd egy film kerül a tévére. Sanyi és Norbi levonulnak a szalonba, én aludni térek. A partról hangosan dübörög a zene, több utcabál is lehet, mert keveredik a muzsika. Egy ideig hallgatom, mire elalszom. Erős szél fúj, szokatlanul hűvös, többször felébredek. Jó hely ez a fedélzeten, de egy rendes ágyért lassan hálás tudnék lenni. Valamikor késő éjjel buli utáni lármára ébredek, megjöttek a fiatalok. Természetesen nem taxival, Ricsit riasztották rádión, bár kihajózni nem hallottam. Kezdődik a műsor a fedélzeten, ki mennyit ivott, kivel táncolt, mit csinált, meg különben is, a fiataloknál így szokás, a veszekedés az előjáték része. Rájuk mordulok, hogy ne az én hálószobában beszéljék meg a részleteket, van saját odújuk. Ettől elcsendesedik a fedélzet. 

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Reggel korán ébredek, szokásos rutin, kávé, olvasgatás. Még nem virradt meg, de a sziget hegyei miatt később kell a nap, pont kitakarják a keleti irányt. Ricsi is korán kel, hosszú út vár ránk, indulni kell. Kúszom a partra, eloldom a kikötő kötelet, Ricsi indítja a motort és mire visszaúszom a hajóra, már húzza a horgonyt. A motor és a horgonylánc hangjára hamar felébred mindenki, közösen intünk búcsút Cumberland Bay-nek.

A mai közösségi kávét Laca és Timi prezentálja, a fedélzeten kávézgatunk, gyönyörködünk a szigetben. Már messze kinn járunk a tengeren, mikor Szilvi elkezdi készíteni a reggelit, sonkás-gombás rántottát. A tojás standard reggeli a hajón, jól tárolható és tápláló. Reggeli után vitorlát bontunk, de az éles szél miatt a motort is járatni kell. Egyszer csak éles sípszó hallatszik, Ricsi leállítja a motort. Rövid inspiciálás után kiderül, a belső hűtőkör túlmelegedett, nincs hűtésünk.

Lassulunk, csak vitorlával haladunk, Ricsi a motort szereli. A termosztát mondta fel a szolgálatot, kiszereli. Én nem akarok útba lenni, inkább előre megyek napozni, mielőtt nagyon beerősödik a nap. A termosztát eltávolítva, de most meg a hűtőcső lyukadt ki, nem bírta a szerelést. Szerencsére van tartalék, így eljárul minden akadály, újra tudunk motort indítani. Közben kiértünk a sziget takarásából, jól haladunk, nem kell motor. A kikötőbe beálláshoz azonban nélkülözhetetlen, ezért Ricsi kipróbálja, még egy fél órát motorozunk. Konklúzió, a gyorsjavítás sikeres, majd Martinuquen venni kell másik termosztátot és eredeti hűtőcsövet, addig megteszi ez.

Talán az egész túra leghosszabb menete vár ránk, órákon át megyünk. Már nem látszik mögöttünk St. Vincent és még nem látszik előttünk St Lucia, a nyílt vizen haladunk. Az út eseménytelenségét csak egy csapat orka töri meg, hatalmas kardszárnyú delfinek úsznak el mellettünk. Sajnos nem várták meg, hogy fényképezőgépet hozzunk fel, ami amúgy sem lenne egyszerű, tekintve, hogy a fedélközben minden halomban áll. Az erősen megdőlt hajó és a hullámzás jól tud pakolni, ami nincs rögzítve, az már a hajó sarkában halmozódik.

Délután két óra, mire tisztán látszik St Lucia déli csücskén a Piton-hegy kettős kúpja. Nem ide tartunk azonban, hanem jóval feljebb, a korábban látott olajtároló közelében lévő Marigot Bay, ami innen még két óra út, a sziget szélárnyéka miatt motorozva. Már nagyon unjuk az utat, mindenki alszik, vagy próbál aludni, hátha gyorsabban telik az idő. Végre feltűnik az öböl, ráfordulunk a bejáratára. Motorcsónakosok érkeznek sorra, de nem járnak sikerrel. Nem bójára fogunkállni, hanem kimegyünk az öböl végében lévő étteremhez, annak mólójára kötünk ki.

Az öböl lenyűgöző, hatalmas hajókkal teli, a túloldalon pálmafás, homokos part, a hegyoldalban hatalmas villák sorakoznak. Nem gyenge, ámul mindenki. Óriási a kontraszt a kis csónakok és a tengeri monstrumok között.

Megérkezünk az öböl végébe, Ricsi fordul és farral áll a mólóra. Közben Laca a horgonyt ereszt, gyorsan kifeszítik a hajót. Közvetlen szomszédunkban két hatalmas kétárbocos vitorlás között óriás óceánjáró áll. Még nagyon új, dukkózásán tükröződik a víz, a mellette elhaladó csónakok. Épp kihajózásra készül, a legénység sürög, forog a fedélzeten. Ezt megnézzük, jó műsornak ígérkezik, ahogy ez a bálna kijön a szűk helyről. A művelet nem egyszerű, a hajón elől-hátul matrózok, rádión segítik a navigációt. A vízben motorcsónak köröz a hajó körül, igazítja a bójákat, segíti a fordulást. Az óriás óvatosan előre jön, majd helyben fordul. Újabb kis lépés előre, újabb forgás. Az öböl kijáratánál még egy mélyen belógó karcsú, hosszú vitorlást kell kerülnie és már kinn is van a nyílt vízen, a motoros végig kísérte, most visszafelé jön. A partról tátott szájjal néztük végig a manővert, sajnos a lenyugvó nap ellenfényei miatt jó fotók nem tudtak készülni.

Felfedező útra indulunk a parton. Az étterem mögött kis mangrove erdő terül el, keskeny híd vezet a mocsáron át. Nem nagy terület, gyorsan be lehet járni. Utána egy JD’s Blue koktél a bárban. Mivel itt van vizünk korlátlan, egyenként elszivárgunk fürödni, jól esik egy alapos tusolás.

Mire mindenki végez, lassan vacsoraidő van. Nem kell messzire menni, épp azért kötöttünk ki itt. Kedves pincérnőnk van, ugratjuk és veszi a humort. Megrendeljük az italunkat, részemről ismét egy JD’s Blue, vacsorára pedig kicsontozott csirkecombot kérek. Ma csirkés nap van. Amúgy az étlap egyszerű, mint a faék, van egy hal, egy csirkemell saláta, az általam választott csirkecomb és ribeye steak.

Nem sokáig tudunk beszélgetni, a vacsoránk gyorsan érkezik. Ez ugyan nem akkora adag, mint a tegnapi, de nagyon finom, mindenki teljes megelégedettséggel fogyasztja a maga adagját. Pincérnőnk kedvesen rábeszél még egy desszertre, egy sajttortát kérek. Tetején cseresznye zselével, csokival körbecsurgatva érkezik hamarosan a tányérom. Lacának nincs ilyen szerencséje a flambírozott banánnal, nem lángol, elfogyott az erős rum. Próbálkozik ugyan egy gyengébb konyakkal, de nem lángol, így a cukor sem olvad rá, de Lacának így is elég édes, ragad tőle a szája.

Vacsora után beszélgetünk még kicsit, majd visszajövünk a hajóra. Nem kell messzire menni, milyen jó lett volna ez két napja! Szegény Ricsinek még mindig fáj a dereka a cipekedéstől.

Lacáék belevetik magukat az éjszakai életbe, a többiek nyugovóra térnek. Az étteremből kértünk egy szúnyogriasztó füstölőt, az kirakom az asztalra, mert eléggé nyitott a hálószobám, nem kellene agyoncsipkedtetnem magam. A mangrove erdő miatt itt már kerül szúnyog is.

Elalvás előtt még feltöltöm a mai naplót, jóéjt!

A kalandhoz tartozó fotógalériát itt találjátok: https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiArany

Hamarosan feltűnik Cumberland Bay, mai célpontunk. Csendes kis öböl, a parton mindössze néhány étteremnek látszó bodegával, vagy bodegának látszó étteremmel. Amint vitorlásunk feltűnik a fok mögött, már jön a segítő, közvetlen a part elé navigál bennünket. Bólya nincs, horgonyt dobunk, majd a csónakor ember kiviszi a kötelet. Amint ezzel végzett, visszajön a hajóra, laminált étlapot mutat, a hajónk előtt lévő étteremé. Mivel vacsorázni jöttünk, az e3mber szimpatikus, az árak megfelelőek, elfogadjuk ajánlatát. A hajó másik oldalához szintén érkezik egy csónakos, ő is éttermet ajánl, de szokás szerint, ha csak nincs közvetlen ismerős, az első érkező a nyerő. Szemfülesnek kell lenni!

Az ajándékárus ilyen ismerős. Többen is jönnek, de Ricsi egy tizenéves srácot ajánl, tőle vegyünk, mert jobban megérdemli. Szimpatikus srác, az öccsével nyomják az ipart, de ő még iskolában van. Jól megy a bolt, the businnes is good, de az iskola az első, a sokkal fontosabb. Sokáig beszélgetünk vele, miközben mindenki vásárol. Tényleg szimpatikus srác, jó helyre megy a pénz. Ezeket az ékszereket egységcsomagban veszik, mint egy gyöngyfűző csomag, maguk rakják össze az árusok, vagy családjuk.

Bevásárlás után van még idő vacsoráig, a nap is magasan jár. Egy gyors ellenőrzés, és mit látok, van internet! Itt vagyunk a világ végén egy eldugott kis halászfaluban, de van internet. Az iskola a parton van, alapítványi támogatással van internet elérésük, amit meg is osztanak az itt horgonyzó hajókkal. Feltöltöm az útközben írt naplót, fotókat, csetelek kicsit, majd kimegyek úszni. Otthon elmúlt éjfél, megkapta mindenki a reggeli olvasni valót.

A hajónktól nem messze kis patak folyik bele a tengerbe, minek következtében a víz meglepően édes, egyáltalán nem érezni sósnak. Úszom egy hosszút az édesvizű tengerben, miközben Norbi az öböl oldalán lévő sziklákon tanyázó fehér madarakhoz indul kajakkal. Arra úszom én is, pár száz méterre vannak. A madarak a kajak érkezésére a víz közeléből feljebb lévő sziklákra rebbennek, majd amikor már távolodunk, visszaülnek az alsóbb ágakra. Bizalmatlan társaság. Visszafelé már nem úszva jövök, felszállok a kajakra én is.

Lassan beáll az este, a bocival kievezünk a partra vacsorázni. Az ételt már akkor megrendeltünk, mikor Cany mutatta az étlapot, így időpontra érkezünk, nem kell semmit várni. Kikérjük az italt, a koccintás után már érkezik is a gyümölcstál és az előétel, majd hamarosan a megrendelt főétel is. Hatalmas adagokat kapunk, creol fish-t rendeltem, tányéromon méretes king fish steak figyel.

Cany szájában hatalmas ganja, olyan vastag, mint a hüvelykujjam. Illata betölti az egész helyet, szívni sem kell, csak levegőt venni. Kínálja a dekket, de a tegnapi nap nyomai még elevenen élnek mindenkiben, senki nem kér. Kérdezzük, hogy bírnak ennyit enni, óriásiak az adagok. – Ó a fű étvágyat csinál, szívni kell vacsora előtt és mindent meg tudsz enni – jön az életbölcsesség. Mivel nekem kimaradt a tegnapi buli, belefér az étvágygerjesztő. Nincs is gondom a vacsorával, miközben mindenki meghagy a magáéból valamennyit, nekem üres a tányérom. A trükk persze, hogy kevesebb köretet szedtem, inkább a hallal csillapítom az étvágyam.

Vacsora után termetes asszonyság érkezik raszta szín összeállítású tengerész zsákkal a hátán, elkezdi kipakolni csecsebecséit. Szokásos holmi, de Norbinak a fejére kerül egy Jockey kalap, rá is beszéljük gyorsan, hogy vegye meg. Pár karkötőt is sikerül elsóznia, majd összepakol. Cany közben már a harmadik ganjat csavarja, igen jól érzi magát. Nem értjük, hogy bírja, mert olyan erős anyag, hogy már a füstjétől émelygünk. Itt ez az élet része, volt idejük hozzászokni. Jó kedvében leveszi raszta turbánját, hosszú fonatai borulnak szét, olyan, mint egy pulikutya. Hét éve növeszti, mellesleg 42 éves. Hihetetlen, mennyire nem látszik a kor ezeken az embereken, Lucifer kora is meglepett, de ha Cany azt mondja, 25 éves, azt is simán elhinnénk, annyinak néz ki.

Már amikor kijöttünk a partra, hallottuk, hogy a karibi ütős zenekar játszik a kikalapált fenekű dobokon a szomszéd étteremben. Elcsomagoltatjuk a maradékot, még kiad egy kisebb étkezést, majd átsétálunk zenét hallgatni. Ötletes hangszerek, de a prímet egy autó fékdobja viszi, éles hangjával adja az alapritmust az egyik zenész. Maga a dallam végtelenül egyszerű, a mély dobok egyetlen három-négy hangból álló akkordot ismételnek végtelenítve, míg egy krómozott, magasabb hangú dobon szól a ritmus.

Hamar megunjuk és visszaindulunk a hajóra. Mindenki fáradt, a hajó gyorsan elcsendesedik.