Karibi Arany

A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#

Eljött az utolsó napom a szigeten, eltelt egy hónap. Délután indulok, nincs olyan szerencsém, mint Henriknek, egy éjszakát Caracasban kell töltenem, csak holnap indulok tovább St. Luciára. Remélem, Henrihez hasonlóan az én jegyem is meg van még, bár abban nem bízom, hogy a kifizetett taxi vári fog a reptéren. Hagyok egy kis helyi valutát, hogy másik taxit tudjak bérelni és kikészítem a hotel visszaigazolást.

A szobából nem kell kiköltöznöm, csak amikor indulok. Majdnem üres a hotel. A tulajdonosnővel még beszélgetek egy sort, főleg az Orinoco deltába és az Angels vízeséshez vezetett túrák érdekelnek, ha legközelebb jövök, ezt mindenképpen megnézem.

Időben kimegyek a repülőtérre, nehogy lemaradjak, mert akkor úszott a továbbrepülés is. Elég volt most ennyi Venezuelából. A jegyem megvan, gyorsan túl is jutok a check-inen, még nincs senki. A gép viszont késni fog, nem tudni mennyit. Eddigi tapasztalatom szerint a venezuelai légi közlekedés elég katasztrofális. Szerencsére van időm, belefér a késés.

A járatunk már egy órát késik, de még mindig nincs információ, mikor fog indulni. Mivel helyi járat, nem is veszik a fáradságot, hogy angolul bármit közöljenek. A személyzet nem is nagyon beszél angolul, csak spanyolul mondják el a tudnivalókat, utána az utasok között próbálok keresni valakit, aki elmondja, mit közöltek.

Közben egy másik, eredetileg a miénk után induló gép megérkezett, a közönség kicsit összekavarodott, a későbbi gép megy el hamarabb. A miénk még be sem futott, de állítólag már felszállt Caracasból. Végül bő két óra késéssel indulunk.

Viszlát Margarita!

A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#

Korán keltünk, Henrik ma indul haza. Reggel elrepül Caracasba, onnan már délután indul is a frankfurti gép, szerencsére nem kell egy éjszakát ott töltenie. Ez az egyetlen normálisan megszervezett járat az egész út során!

Érzékeny búcsút veszünk egymástól, innen magamra maradtam. Két nap múlva én is indulok, de másik irányba. Már megyek le kájtozni, legfeljebb csak úszni néha, az időm nagy részét a munkára fordítom. A Los Roues-i utazás kicsit visszavetett, majd most igyekszem behozni.

Egyetlen izgalmas pontja ennek az utazásnak, hogy meg van-e még az eredetileg feleslegesen megvásárolt jegyünk. Ezt megvettük, de a később szervezett Los Roques-i út miatt szükségtelenné vált, hiszen onnan kellett venni egy másik jegyet Caracasba, ezt pedig nem lehetett visszaváltani. Az eddigi rossza tapasztalatok miatt kicsit félő, hogy Tamásék mégis visszaváltották a jegyet. Hamarosan kiderül, hogy a jegy megvan, Henrik írta, hogy túl van a check-in-en, benn vár a gépre.

Jó utat! 

A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#

Itt vagyunk újra El Yaque-n, próbálkozom a kájtozással szorgalmasan, de az időjárás nem akar a kegyeibe fogadni. Akár hányszor lejövök és összerakom az ernyőt, a szél úgy áll meg, hogy a pálmafák is visszacsapódnak, csak úgy potyog a sok kókuszdió. Bármilyen nagy szelet el tudok állítani, csak annyit kell tennem, hogy felfújom az ernyőt.

Ebből a képességemből valami pénzt kellene csinálnom. Mondjuk védelmi pénzt szednék a többi kájtozótól, és ha megfizetik, akkor nem jövök le, így legalább ők tudnak menni.

Ma is, béreltünk egy csónakot, felmentünk több kilométert a lagúnán egy szél felől lévő homokos partra, hogy onnan hosszú túrával visszajöjjünk. A szél természetesen megállt, úgyhogy rövid kínlódás után visszajöttem csónakkal. A gyakorlottabbak is küzdöttek rendesen, az ernyők gyakran leestek. Eredetileg azt terveztük, hogy több ilyen kört megyünk, de mire visszaértünk a centerbe, mindenki egyet értett abban, hogy ezt nem kell még egyszer erőltetni.

Ma este lemosom és elcsomagolom az ernyőt. Henrik holnap reggel indul, én még maradok két napig, de egyedül már nem próbálkozom. A Jump and Jive kölcsönzőjében van édesvizes slag, ki lehet akasztani az ernyőt száradni egy árnyékos helyen, nem kell nedvesen, sósan, homokosan elcsomagolni.

A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#

Visszaértünk a kirándulásból, viszont szállást kell keresnünk. Ez nem lesz nehéz, tele van a part üres hotelekkel, most nincs szezon. Zsoltot hívjuk, de neki nincs szabad szobája. Második ötlet Izabel, a kite centerből. A repülőjegyeket is segített megvenni, biztos tud hotelt is.

Korán van még, a center üres, zárva van. Izabel azt mondta, tíz perc múlva itt van, az fél órát jelent, be is fut egy óra múlva. A karibi térségben máshogy járnak az órák.

A hotel, amit ajánl, ugyan az, ahol a jegyeket vettük, két épülettel lejjebb az eredeti hotelünknél. A szobát megkapjuk annyiért, amennyit az El Yaque Paradise romhalmazában egy főre lehúztak rólunk a P&P Karibe Tours-ból Tamásék, ezen bosszankodunk megint egy sort. Ráadásul kiváló internet kapcsolatot kapunk, ami a szobából is elérhető, a hotelhez tartozik egy kis kert, kite kölcsönző, ahol az ernyőt tárolhatjuk. A reggeli bőséges, választékos. Ezt a helyet bátran ajánlom mindenkinek, itt a címe: http://crosspark.de/jumpnjibe/website/

A blog fotóit itt találjátok:https://picasaweb.google.com/aurum.hu/KaribiAranyVenezuela#

Az éjszaka eseménytelenül telt, leszámítva, hogy hajnal fél egykor hazaértek orosz szomszédaink és egy kicsit még beszélgettek az udvaron a maguk csendes módján.

Reggelre sem lettünk okosabbak, meg nagyon nem is akarunk, eldöntöttük, hogy visszamegyünk Margaritára. Az iroda, ahol be kell a repülőre checkolni, pont a posada szomszédjában van, nem kell messzire menni. Hosszú sor áll, a többiek szinte már mind itt vannak, de meglepően gyorsan haladunk, pár perc és mi is sorrakerülünk. Egy kb. fürdőszobai mérleg komolyságú műszerrel lemérik a csomagokat, de fizetni nem kell, ingyen megússzuk a túlsúlyt. Végre egy jó hír!

Átballagunk a tegnap esti étterembe, reggelizni. Végre egy kis változatosság az elmúlt három hét omlett, vaj sajt, sonka egyhangúsága után, van croissan! A kávé itt is ugyan olyan csapnivaló, mint amit eddig ittunk, nem lóg ki a sorból.

Reggeli után kisétálunk a repülőtérre. Elvileg hétkor jön a járat, de nem messze a tengeren súlyos zivatarfellegek gyűlnek, felettünk is borult az ég. Riadtan nézegetjük, hová lehet behúzódni, mert erre nem gondoltak a váróterem építésekor. Csak a két bódé, az útlevél vizsgálat és a nemzeti park belépőjegy iroda fedett, de az zárt is, oda nem tudunk bemenni. Mindenki azt latolgatja, ebben az időben jön-e a gép, mert épp az útvonalra esik a zivatar.

A kérdést hamar megválaszolja, hogy hét után három perccel megjelenik a leszálláshoz készülődő Dash 7. Olyan hirtelen csap le a felhők mögül, hogy a fényképezőgépet nincs idő elővenni, pedig igen látványos,  ahogy szinte a vízen gurulva közelít a gép, majd a partot elérve már a betonon is van és hangosan fékez, reverzál.

A hajóműveket le sem állítják, gyors csomag ki és bepakolás, a leszálló utasok libasorban jönnek az útlevélvizsgálathoz mi pedig már indulunk is a géphez. Ugyan azt a helyet sikerült megcsípni, mint idefelé, háttal ülünk a menetiránynak. Henrik nagy fotós hátizsákját a stewardess elkérte és berakta a gép hátuljában egy nagyobb rekeszbe, nem kell ölben tartani.

Nagyon jó időt hoztunk, még nincs 7:20 és a gép gurul a felszálláshoz. Szemben velünk két fiatal lány, családjuk a másik oldalt, szorgalmasan dobálják a keresztet, szorítják egymás kezét, mikor nekilódulunk.

Szép hely volt Los Roques, egyszer megéri meglátogatni, ha az ember Venezuelában jár. Sajnos, most a véletlenek szerencsétlen összejátszása miatt csak ennyire volt időnk. Legközelebb hajóval jövök és tovább maradok.